RENDBEN VAN AZ ÉLET
Lili, megtiltom, hogy beszélgess a testvéreddel meg a családjával! Nekik megvan a maguk élete, nekünk is a sajátunk. Már megint felhívtad Dorkát? Panaszkodtál rám? Előre figyelmeztettelek. Ne lepődj meg, ha történik valami szorította meg fájdalmasan a vállam Bertalan.
Olyankor, ahogy megszoktam, szótlanul kimentem a konyhába. Csípős, keserű könnyek gyűltek a szemembe. Nem, sosem panaszkodtam Dorkának a házaséletemről. Csak beszéltünk, ahogy a testvérek szoktak. Idős szüleink voltak, mindig volt miről beszélgetnünk, aggódnunk. Bertalan ezt ki nem állhatta. Gyűlölte Dorkát. Az ő családjukban béke és bőség uralkodott. Ránk, rám és Bertalanra, ez egyáltalán nem volt igaz.
Amikor hozzámentem Bertalanhoz, nem volt nálam boldogabb lány egész Magyarországon. Bertalan úgy elvarázsolt, mintha sodortak volna a szenvedély hullámai. Az sem zavart, hogy a vőlegényem alacsonyabb nálam. Sőt, figyelmen kívül hagytam azt is, hogy az anyósa a lagzinkon alig állt a lábán. Csak utólag derült ki, hogy keményen iszik évek óta.
A szerelemben vak voltam minden rosszra. Egy év házasság után azonban elkezdtem kételkedni a gondtalan boldogságomban. Bertalan gyakran ivott, rendszeresen részegen vonszolta haza magát. Később, más nőkkel kezdett viszonyokat. Én nővérként dolgoztam a kórházban, a fizetésem nem volt valami sok, épphogy kijöttem belőle. Bertalan szívesebben múlatta az idejét a kocsmában az ivócimborákkal.
Nem akart eltartani engem. Pedig házasságunk elején még arról álmodoztam, hogy egyszer gyerekünk lesz. Most már inkább azzal értem be, hogy egy fajtatiszta cicát gondozhattam. Egy idő után már egyáltalán nem akartam közös gyereket egy alkoholistától. Pedig, furcsa mód, még mindig szerettem Bertalant.
Buta vagy, Lili! Nézz körül, mennyi férfi legyeskedik körülötted. A szemükből szerelmet olvashatsz, te meg csak rabja vagy annak a törpének! Mit tud az bármelyikünknél? Mindig kék-zöld foltokkal jársz, azt hiszed, senki sem veszi észre? Hagyd ott még most, mielőtt egyszer tényleg agyonver! így intett gyakran barátnőm és kolléganőm, Magdi.
Tényleg, Bertalan gyakran elvesztette a fejét, kezet emelt rám gondolkodás nélkül. Egyszer olyan csúnyán megvert, hogy nem tudtam bemenni a műszakomra. Sőt, ráadásul be is zárt a lakásba, elvitte a kulcsot. Azóta rettegni kezdtem tőle. Amikor hallottam, hogy dugja a kulcsot a zárba, összerándultam félelmemben. Úgy éreztem, ezért teszi, mert nem ajándékoztam neki gyereket, mert rossz feleségnek tartott, vagy ki tudja, miért. Ezért nem tiltakoztam sem a bántalmazás, sem a csúnya szavak, sem a megalázások ellen. Miért szerettem így is Bertalant?
Emlékszem, az anyja úgy beszélt velem, mint valami boszorkány:
Lilike, engedelmeskedj a férjednek, minden porcikáddal szeresd, aztán felejtsd el a családod meg a barátnőidet, azok csak bajba sodornak.
Én valóban megfeledkeztem a barátságról, elzárkóztam a rokonságtól csak Bertalannak éltem, ő irányított teljesen.
Jó érzés volt nézni, amikor a férjem térden állva bocsánatért esedezett, a lábam csókolta. A kibékülés mindig mámorító, édes pillanatokat hozott. Bertalan rózsaszirommal hintette be az ágyunkat, én ilyenkor a fellegekben jártam. Tudtam persze, hogy a rózsákat a piás barátja kertjéből csente el, akinek a felesége gondosan gondozta őket. A férjek pedig a virágokkal próbálták jóvátenni bűneiket, az asszonyok pedig ilyenkor megbocsátottak.
…Valószínűleg életem végéig cipeltem volna Bertalan rabságát, marokra szorongatva azt a hamis mennyországot, amit sokadszorra is próbáltam volna összerakni. De egyszer csak a sors közbeszólt…
Engedd el Bertalant, nekem gyereket adott mondta arcátlanul egy ismeretlen nő. Úgyis meddő vagy, meddő virág. Add oda a férjedet a fiamért, ő az apja!
Nem hiszem el! Tűnj el a lakásomból! kiáltottam rá.
Bertalan mindent tagadott, próbált kimagyarázkodni:
Esküdj meg, hogy nem a te fiad! követeltem tőle. Tudtam, hogy a saját gyerekét nem lesz képes letagadni.
Csendben maradt. Mindent megértettem…
Lili, sosem láttalak még jókedvűnek. Baj van? kérdezte egy nap a kórház osztályvezető főorvosa, dr. Herczeg Ernő, akiről azt hittem, észre sem vesz.
Minden rendben, feleltem zavartan.
Ez jó, ha rendben van az élete valakinek, akkor boldog az ember mondta titokzatos mosollyal dr. Herczeg.
Dr. Herczeg egyszer elvált feleségétől, aki megcsalta, most egyedül élt, negyvenkét éves volt, szemüveges, kopaszodó, nem túl magas. Mégis, mikor közel lépett, valami ellenállhatatlan férfias illat áradt belőle, amitől összezavarodtam. Megpróbáltam menekülni az érzéseim elől.
Az ő mondatai azonban belém égtek. “Rendben van az élete…” De az enyém teljes káosz. Az idő pedig halad, nem lehet megállítani, hogy helyrehozzam mindazt, amit elrontottam.
…Végül elhagytam Bertalant, visszaköltöztem a szüleimhez Budapestre. Anyám csak nézett rám:
Lilike, mi történt? Bertalan kidobott?
Nem, anya. Majd elmesélem később, szégyelltem magam, nem tudtam beszélni, mi történt.
Aztán Bertalan anyja hívogatott, szidott, átkozott. De én már felemeltem a fejem, újra szabad lettem, megteltem levegővel, életkedvvel. Köszönöm ezt dr. Herczeg Ernőnek…
Bertalan dühöngött, fenyegetőzött, követett mindenhol. Nem értette még, hogy már soha többé nem uralkodik fölöttem.
Bertalan, ne vesztegesd rám az idődet, inkább foglalkozz a fiaddal! Ő az, akinek szüksége van rád. Én lezártam a múltunkat. Isten veled! mondtam ki bátran, tiszta fejjel.
Visszataláltam Dorkához, családomhoz, szüleimhez. Végre önmagam lehettem, és nem más bábja.
Barátnőm, Magdi, azonnal észrevette a változást:
Lilike, nem ismerlek rád! Kivirultál, mosolyogsz. Igazi menyasszony vagy!
Hamarosan dr. Herczeg Ernő megkérte a kezem:
Lili, házasodjunk össze! Fogadom, hogy nem bánod meg. De csak egy kérésem van: tegezz, ne hívj többé Ernő bácsinak.
Tényleg szeretsz, Ernő? csodálkoztam rá az ajánlatra.
Oh, bocsánat, elfelejtettem, hogy a nők szeretik a szavakat is. Azt hiszem, szeretlek. De inkább a tettekben hiszek mondta, majd megcsókolta a kezem.
Hozzád megyek, Ernő. Biztos vagyok benne, hogy meg foglak szeretni, boldogan válaszoltam.
Eltelt tíz év. Ernő minden nap bizonyította a szeretetét. Nem csókolta a lábam, nem hintett rózsaszirmot az ágyra, nem kért bocsánatot feleslegesen. Helyette törődött velem, szeretett, védett, igazi férfi módjára. Valóban sosem lett közös gyermekünk úgy látszik, igaz volt, amit mondtak rólam. De Ernő ezt soha nem vetette a szememre. Egyetlen szóval sem bántott.
Lili, nekünk csak egymáshoz rendelt a sors. Nekem elég vagy! ezzel mindig megvigasztalt, ha eszembe jutott a soha meg nem született gyermek.
Ernő lányától kaptunk ajándékba egy unokát, Zsófikát. Ő lett életünk legkedvesebb öröme.
Ami Bertalant illeti, végül teljesen tönkrement az ital miatt, és ötvenéves sem volt, mikor eltemették. Anyja néha átsiklik a piac köztünk, szemével ölni tudna, de már nem érdekel: sajnálom, de nem gyűlölöm.
Nálunk, Ernővel minden rendben van. Az élet gyönyörű, amíg megtanulod, hogy saját boldogságodért neked kell felelősséget vállalni, méghozzá bátran. Ne hagyd, hogy mások rabságában élj mert csak akkor leszel teljes ember, ha megéled azt a szabadságot, amit megérdemelsz.
