Saját feleség
Mondd csak, hogy tudsz ennyi éven keresztül egyetlen feleséggel együtt élni? Mi a titkod? kérdezte tőlem időről időre az öcsém, mikor meglátogatott.
Szeretet és rengeteg türelem. Ez a titok, semmi több feleltem mindig ugyanazt.
Ez a recept nekem nem való. Én minden nőt szeretek. Mindegyik számomra rejtély. Egy már elolvasott könyvvel együtt élni… azt el sem tudom képzelni kacsintott rám kajánul az öcsém.
Az öcsém, Péter, tizennyolc évesen házasodott meg. A menyasszonya, Lídia, tíz évvel volt idősebb nála. Tiszta szívvel, feltétel nélkül szerette Pétert, egész életére. A férfi számára ő azonban csak múló szórakozás volt.
Lídia hivatalosan is beköltözött férje házába, ahol rajtuk kívül még hét rokon lakott. Megszülte a kisfiukat, Miklóst. Lídia úgy érezte, hogy megfogta az Isten lábát. Kaptak egy apró szobácskát a nagy házban.
Lídiának volt egy különleges porcelánfigura gyűjteménye, amit óvott, akár a szeme fényét. Tíz ritka darabja volt. A régi komód tetejére helyezte őket, hogy mindenki lássa. Mindannyian tudtuk, milyen sokat jelentenek neki ezek a törékeny szépségek. Gyakran állt oda, csodálta, vizsgálgatta őket.
Abban az időben épp magamnak kerestem társat, fiatal lányok között válogattam, mert csak egyet akartam, örökre. Szerencsés vagyok: ötvenöt éve élek együtt a feleségemmel.
Péter és Lídia tíz évig maradtak együtt. Lídia a házasságából semmit nem tudott felmutatni. Igyekezett jó feleség lenni, mindennél jobban szerette a férjét, a fiát. Szelíd, alkalmazkodó, engedékeny asszony volt. Vajon mi hiányzott Péternek?
Egy este részegen jött haza. Valami nem tetszett neki Lídiában belé kötött, durván ugratta, megragadta a kezét, kötekedett. Lídia, sejtve a veszekedést, csendben elhúzódott a szobából; a fiút, Miklóst magával vitte az udvarra. Egyszer csak borzalmas csattanás hallatszott. Lídia azonnal tudta, hogy a porcelánfigurák törtek össze. Berohant, és nem hitt a szemének.
Az egész, szeretett gyűjteménye a földön hevert, már csak szilánkokként. Csak egyetlen figura maradt csodával határos módon épen. Lídia odarohant hozzá, felvette, megcsókolta. Egy szót sem szólt a férjének, csak a könnyei estek ki a szeméből.
Attól a naptól kezdve valami megtört Péter és Lídia között. Szerintem Lídia gondolatban már nem volt köztünk. Rendesen ellátta a háztartást, teljesítette kötelességeit, de minden mozdulatából hiányzott a lelkesedés.
Péter egyre többet ivott, egy idő után alantas nőkkel, kétes alakokkal barátkozott. Lídia tudomásul vette mindezt, de magába zárkózott. Lassanként egy idegen emberré vált. Péter elhanyagolta a családot, egyre ritkábban járt haza. Lídia látta, hogy hiába próbálja visszatartani. Kisvártatva el is váltak, csendben, becsmérlés és szemrehányás nélkül. Lídia Miklóssal visszaköltözött a szülővárosába. Egyedül a megmaradt porcelánfigura maradt a régi komódon, emlékként.
Péter azonban nem búsult. Zabolátlan életet kezdett, minden kötelezettség nélkül. Könnyedén megkedvelt valakit, s még könnyebben ment tovább. Háromszor házasodott, háromszor vált el. A borhoz menekült, nemegyszer eszméletlenre itta magát. Pedig dolgozott, az egyetemen tanított, kiváló közgazdászként hívták meg előadni az ország különböző városaiba. Még egy közgazdaságtani tankönyvet is írt, amiben az ő neve szerepelt szerzőként. Fényes jövőt jósoltak neki. De a mértéktelenség, könnyelműség mindent tönkretett.
Egy időben azt hittük, megkomolyodott végre. Ő is így érezte, feleségül vett egy új nőt, akinek már volt egy tizenhét éves fia. Az egész család látta, hogy nem fognak kijönni egymással. Péter ezt figyelmen kívül hagyta, s talán végig sem gondolta, mit jelent, ha valaki hozott anyaggal érkezik egy új családba. Végül a mostohafi lett a válásuk oka. Majdnem ölre mentek egymással, sokszor alig úszták meg nagyobb baj nélkül.
Péter életében aztán egymás után röppentek fel különböző nők Ibolya, Gizella, Mária… Mindegyiket szerette, mindegyikkel életet tervezett.
Az életnek azonban más tervet szánt számára. Ötvenhárom évesen súlyos beteg lett, gyógyíthatatlanul. Akkorra már egyetlen szerető nő sem maradt mellette. Csak én és nővéreink gondoztuk a betegágyánál.
Simon, az ágy alatt van egy bőrönd. Hozd ide kérte tőlem, alig tudott beszélni, mozdulni is nehezen.
Benéztem az ágy alá, előhúztam a poros táskát, kinyitottam, s elakadt a lélegzetem: tele volt porcelánfigurákkal. Mind puha szalvétába csomagolva, nehogy eltörjenek.
Ezeket Lídiának gyűjtöttem. Nem tudom elfelejteni a néma vádat a szemében, amikor összetörte a kedvenc gyűjteményét. Jól megszenvedett velem, szegény. Ugye emlékszel, mennyi helyen jártam az országban? Mindenhonnan vettem egy-egy figurát. A bőröndnek dupla az alja ott van minden pénzem. Add oda Lídiának. Hátha megbocsát. Nem találkozunk már… Simon, esküdj meg, hogy mindent eljuttatsz neki!
Megígérem, Peti mondtam rekedt hangon, mert tudtam, örökre búcsúzunk.
Az ő címe a párnámon lévő borítékban fordult a fal felé, s már nem nézett rám többet.
Lídia továbbra is a szülővárosában élt. Miklós betegeskedett, az orvosok tanácstalanok voltak. Azt mondták, próbáljanak szerencsét Európában. Erről egy Lídia által írt levélből értesültem, amit Péter párnája alatt találtam. Kiderült, hogy Lídia sosem szakította meg teljesen a kapcsolatot Péterrel legalábbis levelekben. Csak ő írt, Péter nem válaszolt.
Miután eltemettem az öcsémet, elindultam, hogy teljesítsem a végakaratát.
Egy eldugott vasútállomáson találkoztam Lídiával; megörült nekem, átölelt.
Simon, egészen olyan vagy, mint Péter! Mintha magát látnám! mondta melegen.
Átadtam neki a bőröndöt, átadtam a férje bocsánatkérését.
Lídia, bocsáss meg Péternek. Itt a pénz, meg ami még hozzá tartozik. Otthon majd nézd meg, mi van benne. Nagyon fontos voltál neki, igazi felesége voltál!
Örökre búcsút vettünk egymástól.
Aztán kaptam tőle egyetlen levelet:
Simon, köszönöm neked és Péternek is. Hálás vagyok Istennek, hogy Péter az életem része volt. Miklóssal eladtuk a figurákat, akadt valaki, aki igazán értékelte őket. Nem bírtam már szeretettel nézni rájuk, hiszen mindet Péter választotta. Fáj, hogy ilyen hamar elment. A pénzből Kanadába költöztünk a nővérem régóta hívott. Már semmi sem tartott itthon. Titkon reméltem, Péter egyszer még szól utánam… De nem tette. Mégis, boldog vagyok, hogy igazi feleségnek tartott. Szóval mégsem idegenedett el teljesen tőlem. Miklós is jól érzi magát itt, sokkal jobban van. Isten áldjon!
Cím már nem volt a borítékon.
