POSTABÉLYEG
Zoltán elment Edinától sóhajtott nagyot anyám.
Hogy érted ezt? kérdeztem meglepődve.
Én magam sem értem. Egy hónapig volt kiküldetésen. Visszajött, és teljesen megváltozott. Azt mondta Edinának, hogy bocsáss meg, de másba szeretett bele anyám gondolataiba merülten bámult maga elé.
Tényleg így mondta? Ez valami tévedés lehet. Borzalom kezdtem dühöngeni Edina férjén.
Piroskától hallottam, hogy anyának rosszul lett, mentőt kellett hívniuk. Kiderült, hogy Edinának nyelészavara lett az idegtől morfondírozott anyám, gyakran pislogva.
Nyugodj meg, mama. Persze, Edina hibázott, amikor állandóan ajnározta a férjét, mindent a kedvére tett, alig volt saját akarata. Most aztán megissza a levét. Sajnálom őt, de remélem, Zoltán csak átmenetileg bolondult meg azzal a nővel Hiszen szereti Edinát, és a lányukat, Piroskát egyszerűen nem tudtam elhinni az egészet.
Zoltán és Edina között eleinte nagy szerelem volt és szenvedély. Két hónap után összeházasodtak. Megszületett a lányuk, Piroska. Nyugodt, rendezett életük volt, egészen mostanáig
Mint egy hógolyó a lejtőn
Természetesen azonnal Edinához rohantam. Nagyon nehéz volt erről beszélni, főleg egy testvérnek.
Edina, mi történt? Zoltán legalább elmagyarázta? Megőrült? záporoztak kérdéseim.
Jaj, Klára, magam sem fogom fel. Honnan jött elő ez a nő? Talán elvarázsolta? Zoltán, mintha megszállott lett volna, szaladt hozzá, nem lehetett megállítani. Azt mondta: Edina, az élet menjen, ne csak elfolyjon! Gyorsan összepakolt, és elment. Mintha végighúztak volna az arcommal a betonon. Semmit nem értek ebből Edina arcán folyamatosan gördültek a könnyek.
Várj, Edina, várjuk ki, lehet, hogy Zoltán még meggondolja magát. Minden megeshet átöleltem, ahogy csak tudtam.
De a “menekülő” nem gondolta meg magát.
Zoltán egy másik városban telepedett le az új feleségével.
Krisztina tizennyolc évvel idősebb volt Zoltánnál. Ez a korkülönbség egyáltalán nem zavarta őket, igazi szerelemben éltek. A léleknek nincs kora ismételgette folyton Krisztina.
Zoltán teljesen elkábult tőle. Krisztina lett az ő iránytűje.
A természete nem volt egyszerű Tudott szeretni és nem szeretni. Szabad volt, mint a madár. Hol édes szavakat mondott, hol kíméletlenül őszinte volt.
Zoltán rajongott Krisztináért. Folyton csak csodálkozott:
Hol voltál eddig, Krisztám Fél életemben kerestelek
Edina pedig eldöntötte, hogy bosszút áll minden férfin, aki az útjába kerül. Szép nő volt. Az utcán is mindenki utána fordult.
A munkahelyén összejött a főnökével, Gábor úrral. Elcsavarta a fejét.
Edina, gyere hozzám feleségül! Arannyá teszlek, igazi úrnő leszel nálam!
Nem akarok már férjhez menni, Gábor bátyám, abból már kijutott
Menjünk inkább a Balatonhoz, Piroskát szeretném pihentetni kacsintott Edina.
Menjünk, drága
Sándor egyszerűbb lélek volt. Mindenben segített Edinának, még a lakását is kifestette, felújította.
Nem kérte feleségül, hiszen nős volt
Edina mindkettőt az ujjai köré csavarta
Szerelmet nem érzett irántuk, csak segítettek valahogy túlélni a bánat éveit, ennyi volt.
De Edina folyton Zoltán után sóvárgott. Álmában is ott volt, ébredés után pedig csak sírt, sírt… Az emlékek nem hagyták nyugodni, valami ellenállhatatlan erővel húzta vissza hozzá.
Hogy lehet elengedni valakit? Mit rontottam el? Mindig engedelmes, törődő voltam, minden kívánságát lestem, sosem veszekedtünk…
Évek teltek el így.
Edina hol Gábornak mosolygott titokzatosan, hol Sándort küldte vissza a családi fészkébe.
Piroska húsz volt, amikor elhatározta, meglátogatja apját.
Megvette a vonatjegyet. Az utazáson egész végig azon töprengett, mit mondjon majd a “rabló” Krisztinának.
Elérkezett a másik városba.
Csengetett.
Te vagy Piroska, ugye? érdeklődött az ajtóban egy elegáns asszony.
Anyám sokkal szebb futott át Piroska fején.
Ön Krisztina? kérdezte félénken.
Igen, fáradj be. Apád még nincs itthon, de hamarosan jön Krisztina a konyhába kísérte.
Hogy vagytok? Hogy van anyukád? Krisztina feszengve kínálgatta Teát? Kávét?
Krisztina, megmondaná: hogy sikerült elcsábítania apámat a családtól? Ő szerette anyámat, ezt jól tudom nézett szinte vádlón Piroska Krisztinára.
Piroskám, az életben sok mindent nem lehet kiszámítani. A szerelemben nincs biztosíték. Néha egy találkozás mindent felborít. Olykor az égiek döntenek. Az ember nem is tudja, miért történik Kénytelen új partnert választani a tánchoz. Ez megmagyarázhatatlan sóhajtott Krisztina, leült fáradtan.
De hát nem lehetett volna megállni? Ott volt a családi kötelesség! Piroska nem értette ezt a gondolkodást. Gyűlölködve méregette Krisztinát.
Nem lehet, kedvesem mondta egyszerűen Krisztina.
Köszönöm az őszinteséget Piroska nem kért semmit.
Piroska, hadd adjak egy kis női életbölcsességet: az igazi férfi olyan, mint a postabélyeg, minél többször köpsz rá, annál jobban odaragad nevetett fel Krisztina. Egy nőnek hol acélnak, hol bársonynak kell lennie Vitatkoztunk egy jót apáddal nemrég egyébként.
Köszönöm a tanácsot. Megvárhatom apát? fürkészte Piroska.
Nem tudom. Egy hete hotelben lakik. Megadom a címét írt valamit egy fecnire , tessék, itt van.
Piroska titkon örült ennek. Így legalább kettesben beszélhet apjával.
Viszontlátásra, köszönöm a kávét sietve távozott.
Megtalálta a kis hotelt. Bekopogott apjához.
Zoltán boldogan, de kissé zavarban fogadta.
Piroska, ma akartam visszamenni… Tudod, a vita és minden
Apa, ez a ti dolgotok. Én csak látni akartalak óvatosan megfogta apja kezét.
Anyád hogy van? kérdezte Zoltán.
Jól, apa. Már hozzászoktunk nélküled sóhajtott Piroska.
Csendes, meghitt estét töltöttek együtt, beszélgetéssel, nevetéssel, néhány könnycseppel.
Apa, szereted még Krisztinát? kérdezte egyszer csak.
Nagyon. Bocsáss meg, kicsim mondta komolyan Zoltán.
Értem. Indulnom kell, mindjárt megy a vonat pakolt Piroska.
Gyere máskor is, Piroskám. Hiszen a családom vagy Zoltán lehajtotta a fejét.
Persze Piroska kiszállt a hotelből.
Hazatérve elhatározta, hogy követi Krisztina tanácsát.
Nem szeretni, nem ragaszkodni, nem hinni üres férfiszavaknak. Leperegni hagyni mindent
De három év múlva jött valaki, aki mindent felülírt. Márk volt az. Mintha csak Piroskának teremtette volna az ég
Piroska rögtön megérezte. Tudta
Ha megtalálod a sajátodat, a többi már ízetlen
Márk úgy ölelte át, ahogy csak a szív tud ölelni. A lelkét is megérintette. Piroska rövid idő alatt szerelembe esett. Feltétel nélkül. EgészenNem voltak többé kérdések a múltból, csak pillanat a jelenben, amiben mindketten otthonra leltek. Edina, látva lánya boldogságát, egy este halkan sóhajtott:
Végül mindenki megtalálja, ami neki jár.
Piroska és Márk nyári éjjeleken a verandán nevettek, terveztek, időnként csak hallgatták, ahogy a szél belekap a kert orgonabokrának virágaiba. Zoltán néha képeslapot küldött; sosem magyarázkodott, csak rövid sorokat írt: Jól vagyok. Vigyázz magadra. Piroska sosem haragudott meg, hanem örült a fájdalmak, hibák után csak a belső békét kereső, csendes szeretet maradt.
Egy nap Márk egy régimódi, borítékos levelet nyomott Piroska kezébe rajta gyerekes betűkkel: Ha most boldog vagy, minden megbocsátható.
Piroska elmosolyodott. Letette a postabélyeges levelet az éjjeliszekrényre, és ámulva nézte: néha a legnagyobb sebekre csak az idő és egy új szerelem hozhat gyógyírt és néhány könnypötty a borítékon.
A múlt ott suttogott a fiókban, a jelen pedig végre a saját történetüket írta.
