Nemrég kezdtem el dolgozni egy állatkereskedésben Budapesten. A próbaidőm júniusban járt le, azóta állandó alkalmazott vagyok. Engedjék meg, hogy elmeséljem, mit is jelent ez pontosan.
Az üzlet állandó dolgozói minden hónap végén hazavihetik azokat a termékeket, amelyek sérült csomagolásuk vagy közeli lejáratuk miatt már nem eladhatók. Például megnyomódott cicatáp, vagy apró hibás kisállat-kiegészítők.
A rendszer úgy működik, hogy szépen megbeszéljük egymás között, ki mit szeretne elvinni. Nekem nincs háziállatom, de így is szoktam választani valamit.
Először egy zacskó macskaeledel jutott nekem. A feleségem szülei vidéken, Miskolcon laknak, náluk van egy macska, hát nekik adtam oda a tápot.
Ekkor döbbentem rá, hogy valószínűleg mindig valami macskás dolgot fogok választani.
Legközelebb egy kaparófát vittem haza. Kicsit szakadt volt, de anyósom gond nélkül megvarrta.
Amikor átadtam nekik, nem voltak túlságosan hálásak. Időközben kifogytak a macskaeledelből, így az lett a válasz:
Ehelyett inkább megint macskaeledelt kellett volna hoznod, nem láttad, hogy elfogyott?
Őszintén szólva ez rosszul esett, mert már korábban is elmagyaráztam nekik, hogyan jutok ezekhez a termékekhez. Most is megpróbáltam újra elmondani, hogy mikor és hogyan tudok adni, ők pedig csak bólogattak, mintha értenék.
Hazafelé jövet azt javasoltam a feleségemnek, hogy minden hónapban veszek majd valami jó minőségű tápot a szüleinek, és ha lesz ingyen, majd viszek olyat is. Ebben állapodtunk meg.
A furcsaság csak az volt, hogy egy hónap múlva hirtelen eltűnt 10 kiló macskaeledel. Rákérdeztem anyósomnál, és bevallotta: már a szomszédasszonynak is megígérte, hogy neki is hoz ennivalót, hisz úgyis tőlem kap majd újabb csomagot. A saját készletéből adott át, miközben mi drága eledelt vettünk nekik.
Ekkor ismét elmagyaráztam neki, hogy csak a saját cicájuk számára szoktam hozni tápot.
Erre felháborodva megkaptam tőle:
Hát te egy állatkereskedésben dolgozol, igazán elintézhetnéd, hogy mindig legyen macskaeledel!
Úgy tűnt, továbbra is azt gondolják, szándékosan nem akarok segíteni, pedig erről szó sincs.
Ekkor döbbentem rá, hogy ennek így semmi értelme. Megmondtam az apósoméknak, hogy elvi alapon mostantól nem viszek nekik semmit, ne is számítsanak rá. Ez rossz érzés volt, de szükség volt rá. Meg kellett érteniük, hogy a szívesség akkor ér valamit, ha megbecsülik.
Az élet megtanított arra, hogy fontos, hogy határokat szabjunk különben mások könnyen természetesnek veszik a segítségünket, és elvész a hála lényege. Csak így lehet tiszta és őszinte kapcsolatot fenntartani.
