Egy ideig nálad fogunk lakni, mert nincs pénzünk albérletre! mondta nekem régi barátom.
Aktív férfinak tartom magam. Bár már 65 éves vagyok, még mindig szeretek új helyeket felfedezni, és mindig nyitott vagyok érdekes emberek megismerésére. Sokszor nosztalgiával gondolok vissza fiatalkoromra, amikor a nyár igazi szabadság volt. Akkoriban oda utaztunk, ahova csak akartunk! Lehetett menni a Balatonhoz, sátorozni a barátokkal, vagy csónaktúrára a Tiszán, és mindezt olcsón.
Sajnos ezek az idők már elmúltak. Mindig is szerettem új embereket megismerni; gyakran elegyedtem beszélgetésbe a strandon, vagy találkoztam velük a színházban. Sokukkal barátságot kötöttem, ami aztán éveken át megmaradt.
Egy ilyen alkalommal ismertem meg egy nőt, akit Gabriellának hívtak. Ugyanabban a nyaralóban szálltunk meg a Balatonon. Barátként váltunk el. Az évek teltek, néha leveleket váltottunk egymással.
Egyik reggel kaptam egy táviratot. Nem volt aláírva, csupán annyi állt benne: Hajnali háromkor érkezik a vonat. Várj rám az állomáson! Nem értettem, ki küldhette. Persze a feleségemmel sehová nem mentünk. De négykor valaki becsöngetett hozzánk. Ajtót nyitva elakadt a szavam: ott állt Gabriella, két kamasz lány, egy nagymama és egy férfi hatalmas halom csomaggal. Feleségemmel csak pislogtunk. De végül beengedtük őket. Gabriella egyből nekem szegezte a kérdést:
Miért nem vártatok ránk? Hiszen táviratot küldtem! Amúgy a posta nem olcsó.
Ne haragudj, de fogalmunk sem volt, kitől jött a távirat!
Hát, egyszer megadtad a címed itt vagyok.
Én azt hittem, csak levelezni fogunk, más semmi…
Aztán Gabriella elmondta, hogy az egyik lány ebben az évben érettségizett, és főiskolára készül. Az egész család azért jött Budapestre, hogy támogassa őt.
Nálad fogunk lakni! Nincs pénzünk albérletre se hostelre!
Lefagytam. Hát még csak nem is vagyunk rokonok. Miért kéne befogadnunk őket? Ráadásul vendégeinket reggel, délben, este etetni kellett. Hoztak ugyan némi ennivalót, de nem főztek, egyszerűen megették, ami nálunk volt. Nekem kellett mindenkit kiszolgálnom.
Három nap után úgy éreztem, nem bírom tovább, és megkértem Gabriellát és családját, hogy költözzenek el. Nem érdekelt már, hova mennek.
Ebből heves veszekedés lett. Gabriella dühében elkezdte csapkodni a tányérokat, sőt kiabált is, mintha színházban lenne.
Teljesen ledöbbentem a viselkedésén. Ezután gyorsan elkezdtek pakolni. A végén, mire elmentek, eltűnt egy fürdőköpenyem, pár törölközőm, és valahogy még a nagyméretű lábos is! Fogalmam sincs, hogyan tudták észrevétlenül kicsempészni. Egyszerűen felszívódott!
Így ért véget a barátságunk. Hálát adok az égnek! Azóta se hallottam róla, nem is láttam. Hogy lehet valaki ennyire szemtelen?!
Azóta sokkal óvatosabb vagyok, ha új embereket ismerhetek meg. Ez volt a tanulság: néha a bizalom túlságosan drága lehet még forintban sem lehetne kifejezni.
