Pitypanglekvár
Már véget ért a havas tél, mely idén nem hozott igazán nagy fagyokat szelíd, fehér, csöndes volt. De mégis, az ember szívébe lassan elegendő lett belőle, vágyott már a zöld levelekre, színekre, s szerette volna végre letenni a meleg téli kabátot.
Évekkel ezelőtt egy kis alföldi városban jött el végre a tavasz. A Réka nevű asszony, aki szívében mindig várt az ébredő természetre, most megállt harmadik emeleti ablaka előtt és sóhajtott:
Ahogy melegszik az idő, mintha az egész város felébredne a hosszú téli álomból. Még az autók zaja is más lett, tele lett élettel a piac, az emberek színes dzsekikben, kabátokban lépkedtek a dolgaik után. Reggelente már a madarak csivitelése ébreszt, nem az ébresztőóra. Ó, tavasz, jó is ez, de nyáron még jobb lesz…
Réka régóta lakott abban az ötemeletes panelben, most épp ketten éltek ott az unokájával, Kincsővel, aki éppen negyedik osztályos diák volt. Kincső szülei, mindketten orvosok, egy éve szerződéssel dolgoztak Afrikában, lányukat Rékára bízták.
Anyu, rád bízom a Kincsőt, nem fogjuk magunkkal hurcolni, tudom, hogy vigyázol majd rá, mondta Réka lánya.
Hogyne vigyáznék! nevetett Réka. Legalább vidámabb lesz az életem, van mivel foglalkozni nyugdíjasan. Menjetek csak, én és Kincsőke itt elleszünk…
Hurrá, nagyi, akkor most jól fogunk élni! Sétálni járunk a parkba, amire apu-anyunak sosem jut ideje, legalább veled lesznek mókás délutánjaim! örült Kincső.
Reggel, miután megreggeliztette Kincsőt és útba indította az iskolába, Réka házimunkába fogott, s az idő gyorsan elrepült.
Még elugrom a boltba, addig Kincsőke is hazaér az iskolából. Megígértem neki, hogy ha jó jegyet hoz, veszek neki valamit édeset, morfondírozott, miközben felöltött és kilépett a lakásból.
Ahogy kilépett a kapun, a padon ott üldögélt már két régi szomszédasszonya. Puhán párnára telepedtek még hűvös volt a pad. Erzsébet néni, ki Földszinten lakott, magányos, hol hetvennek, hol többre saccolták, s sosem árulta el igazi korát. Mellette ülőt, Ilonát egész város jól ismerte vidám, olvasott asszony, hetvenöt éves, tele élettel, hangos nevetéssel, pont ellentéte Erzsébetnek, aki mindig valamivel elégedetlen volt.
Tavasszal a pad ritkán maradt üresen, s Erzsébet meg Ilona bizony reggel óta ott ültek, csak ebédidőre szaladtak haza, utána visszatértek. Mindent tudtak a ház lakóiról, még a légy se repülhetett el észrevétlenül előttük.
Réka néha maga is leült melléjük, megbeszélték a híreket, amit újságban, tévében láttak, vagy épp Erzsébet néni a vérnyomásáról beszélt.
Jó napot, asszonyok! lépett hozzájuk mosolyogva Réka. Már őrködtök?
Szervusz, Réka! Naná, ha nem volnánk itt, hiányunk lenne kuncogott Ilona. Te meg boltozni indulsz, ugye? Látom a szatyrodon!
Így van, még Kincső hazaér, venni kell valami édességet neki, mondta Réka, s már ment is tovább.
A nap úgy telt, mint máskor fogadta Kincsőt iskolából haza, megetette, az lehuppant leckéhez, Réka maga is házi dolgait intézte s este tévét nézett.
Nagyi, megyek táncpróbára! hallotta egyszer csak.
Kincső ott állt tánctáskájával, telefonjával már hat éve járt táncra, fellépéseket tartott, Réka büszke volt rá.
Jól van, menny csak, Kincsőke simogatta meg, s ajtóig kísérte.
Réka egyedül ült a ház előtt a padon, várta vissza az unokáját.
Magányos vagy? szólította meg Benedek bácsi, aki a második emeleten lakott.
Hogy lennék magányos ilyen szép napon? Tavasz van, ragyog az ég, válaszolta Réka.
Bizony, nap süt, madár dalol, minden zöldül, sárgállik a pitypangtól. Mintha apró napocskák lennének! mondta mosolyogva Benedek, Réka pedig egyet értett.
Ekkor hirtelen hátulról Kincső ugrott rá nagymamájára, nevetve:
Vau, vau!
Te kis csintalan, majdnem megijedtem! nevetett Réka.
Ej, erről azért még korai beszélni, veregette vállát barátságosan Benedek.
No, menjünk, kis ördög, reszelt répát készítettem neked, megszórtam cukorral, elfáradtál a próbán, a kedvenc fasírtodat is kisütöttem hívta lágyan Kincsőt.
Benedek bácsi is felkelt a padról.
Nem bírom abbahagyni az étvágyra gondolást, ahogy beszélsz róla. Haza is megyek harapni valamit! Este gyere vissza a padra, sétálhatunk is! mondta reménykedve.
Nem ígérem, sok a dolgom, majd meglátjuk
Mégis, estefelé kiment ismét Réka a padra. Benedek már ott ült rá várva, de a két öreg barátnő eltűnt.
Erzsébet néni és Ilona most mentek haza vacsorázni mesélte örömmel Benedek.
Attól fogva Réka és Benedek többször találkozgattak, sőt, átsétáltak a parkba az út túloldalán. Együtt olvastak újságot, recepteket, beszélgettek művészekről, történetekről.
Benedeket nem kényeztette a sors. Volt egy felesége, lánya, unokája, de korán megözvegyült, egyedül nevelte lányát, ahogy tudta. Két állást vállalt, hogy a Lili nevű lánya sose szenvedjen semmiben. Kevés ideje jutott rá, hajnalban már ment dolgozni, este, mikor hazaért, lánya már aludt.
A lánya felnőtt, férjhez ment és egy másik városba költözött, gyermeket szült. Utána csak néhányszor látogatta meg Benedeket, s lassan a kapcsolatuk is kihűlt. Találkozásaikban sem volt igazán családi öröm Lili részéről. Megtört házasság, egyedül nevelte fiát.
Réka, hozzám jön a lányom, két nap múlva itt lesz. Ma reggel telefonált. Ki tudja miért, évek óta alig beszélünk mondta Benedek, már rég tegeződtek.
Talán hiányzol neki, az ember idősebb korban többet vágyik közelebb a szeretteihez, gondolta Réka.
Nem tudom, nem hiszem…
Lili megérkezett. Még mindig zárkózott, komor, magának való volt. Benedek feszülten várta, mikor ül le vele komoly beszélgetni nem is kellett sokáig.
Apa, azért jöttem, hogy eladjuk a lakásodat mondta Lili. Költözz hozzánk, vidámabb lesz velem meg az unokáddal az élet mondta határozottan, látszott rajta, hogy már el is döntött mindent.
De Benedeknek kellemetlen volt az egész, nem akart megszokott otthonából egy idegen városba költözni rideg lánya mellé. Visszautasította, mondván, megszokta az egyedüllétet.
Lili nem mondott le a terveiről. Miután megtudta, hogy apja Rékával barátkozik, ellátogatott hozzá. Kedvesen köszöntötte, a konyhában leült a Réka által kitett tea, cukor és lekvár mellé.
Hallgatlak, Lili, szólt Réka szelíden.
Láttam, hogy apámmal nagyon jóban vagytok. Segítenél rábeszélni őt az eladásra? Miért kell neki annyi hely egymagában, gondolhatna másra is! mondta keményen Lili.
Réka megdöbbent Lili számító szavain, és nemet mondott. Ekkor Lilit elöntötte a harag; kivörösödve, sikítva kitört Rékára:
Á, világos, te magad akarod azt a lakást, kiszemelted az öregembert, az unokádnak akarsz örökséget! Együtt andalgunk a padon, pitypangról beszélgetünk. Két vén pitypang, még csak az kell, hogy már a házassági papírokat is beadjátok! Figyelmeztetlek, semmit nem kapsz, te vén banya! kiáltotta mérgesen, s úgy távozott, hogy még a konyhaajtót is becsapta.
Réka szégyellte magát, félt, hogy a szomszédok meghallják a kiabálást. Lili hamar elutazott, Réka pedig kerülte Benedeket, ha meglátta, gyorsan hazasietett.
És a teát pitypanglekvárral itta
De akárhogyan is kerülni próbálta, az élet mindig rendet tesz. Egy délután a boltból hazafelé Réka meglátta Benedeket a kapu előtt, kezében egy csokor sárga pitypangot, koszorút font belőlük.
Réka, ne fuss el, kérte Benedek ülj le egy percre. Bocsánatot kérek a lányom miatt. Tudom, hogy eljött, tudom, miket mondhatott… Komolyan beszéltem vele, az unokámat segítem ma is. De amit ő tett… De mindegy, elutazott, azt mondta, nincs már apja. És én… elhallgatott, majd átnyújtotta a félig kész pitypangkoszorút, tessék, neked adom. Lekvárt is főztem pitypangból, nagyon egészséges, meg kell kóstolnod! Salátába is nagyon jó mosolygott Benedek.
A pitypang hasznosságáról beszélgettek és salátát is együtt készítettek. Réka pedig teáját pitypanglekvárral itta, nagyon ízlett neki. Este ismét sétáltak a parkban.
Megjelent a kedvenc magazinunk új száma, mondta Benedek vidáman, a padunk alatt a hársfa árnyékában elolvassuk!
Réka leült mellé, és nevettek, hosszan beszélgettek minden bánatot elfelejtettek. Jó volt nekik együtt.
Köszönöm, hogy elolvastad, kitartást és sok szerencsét kívánok az élethez!
