Nehéz elképzelni, kinek az álomszerű sugallata ültette el bátyám fejében azt a gondolatot, hogy igazán művészi tehetséggel bír az iskolai évek alatt, mert ez csupán a túlzott önbizalom és magabiztosság egy furcsa, felfújt érzéséhez vezetett. Amikor bátyám felfedezte magában ezt az új képességet, elmesélte szüleinknek, akik egy pillanatig sem haboztak, hanem beíratták őt egy festő tanfolyamra. Pár óra után azonban, mintha egy álombeli kastélyból kilépne, magabiztosan kijelentette, hogy már mindent tud, és abbahagyta a foglalkozásokat. Szüleink abban reménykedtek, hogy mire elvégzi a gimnáziumot, kiheveri ezt az artistikus vágyat, azonban ő makacsul kitartott, sőt, megpróbált bejutni egy művészeti iskolába. Különös módon nem vették fel, a festményeit nem szerették, de rendíthetetlenül azt állította, hogy a tehetséghez nem kell diploma, folytatta a festést tovább.
Apánk viszont álomszerűen másképp látta, és megvonta tőle a forintokat, ezzel egy feszültségekkel teli kapcsolat alakult ki. Bár továbbra is lakhatott szüleink házában, egy fillér zsebpénzt sem kapott. Fátyolosan bánatosan elindult, és pincérként helyezkedett el egy budapesti kávéházban, miközben az ecsetek világában is elmerült. Talált magának egy különleges magyar lányt, akinek a neve csak álomban létezhet: Réka. Ő igazán csodálta bátyám álombeli művészetét, így végül összeköltöztek. Egyszer csak valaki, mintha egy álom suttogása lett volna, megvette az egyik képét, ettől az önérzete még nagyobb lett, és felmondott pincérként, hogy csak a festésnek szentelje magát.
Közben Réka, a felesége, volt az egyetlen kenyérkereső, hiszen éppen a GYES-t élte. Furcsa, szürreális pénzügyi nehézségeik támadtak, ezért bátyám újra elhelyezkedett egy cukrászdában, ám ez sem tartott sokáig, s inkább megint a festéshez tért vissza, mintha valami álom hívta volna. Ez idő alatt már az alapvető szükségleteik, még az étel is hiányzott. Anyánk nem bírta nézni unokája szenvedését, így – mintha álomban repült volna – élelmiszert vett nekik.
Később bátyám és Réka három gyermeket álmodtak maguknak, Réka még mindig otthon volt a GYES miatt. Bátyám festett tovább, öt év alatt néhány képet eladott, de a bevétel olyan kevés volt, mintha egy álomban morzsolódott volna szét. Anyagi helyzetük szinte teljes egészében rajtam és szüleinken múlott, mi tartottuk őket, mi biztosítottuk a család megélhetését, mintha egy elhúzó, álomszerű színházban játszanánk mindannyian szerepet.
