A bőröndöt ne csomagold ki elköltözöl
Mi történt? kérdezte határozott hangon Eszter. Levente a kanapén feküdt, és még csak fel sem kelt, amikor belépett.
Az történt, hogy elhagysz, cicuskám! Úgyhogy a bőröndöt se csomagold ki: elválunk, és ma költözöl! válaszolta a férj.
Eszter azt hitte, rosszul hallott. Cicuskám?
Láttál már engem? Hogy lennék én nyuszi: hát majdnem két méter magas vagyok! vágta vissza Levente annak, amikor Szvetka egyszer viccesen nyuszinak nevezte.
Így leszel növésben lévő nyuszi: mindenkit letaposol és elugrálsz! szellemeskedett a barátnő, Ágnes.
Nálatok milyen méretű a nyuszi-jelmez? érdeklődött Levente.
Francba, tényleg! A nyuszi nálunk tényleg kicsi! Hogy nem jutott ez előbb eszembe? bosszankodott a lány.
Aztán kis csönd után felvetette:
Tudod, mit? Te leszel a Mikulás, Vitéz meg beöltözik nyuszinak: ő sokkal kisebb termetű!
Az ő kabátja rám jó lesz? tudakolta Levente. Tudod, a Mikulás-köpeny vagy atilla. Mit is hord Mikulás?
Persze, rá túl nagy: folyton igazgatni kell!
És a szöveg? Nem tudom mit kell mondani!
Ugyan már, milyen szöveg? Az egész improvizáció úgyis aranyérmes voltál, nemde? Majd figyellek! biztatta barátnője.
Szvetka, akivel Levente még gimnázium óta barátságban volt, egy ünnepségszervező cégnél dolgozott. Náluk éppen rosszkor lett tüdőgyulladásos a srác, aki eddig a nyuszit játszotta.
Így a kis csapatukból, akik karácsonyi köszöntőkre jártak, kiesett a nyuszi.
Mi ez a marhaság? legyintenek sokan. Ugyan, ki hallott már nyusziról Mikulás mellett? Mindig csak Mikulás és Hófehérke! Miért kell feltalálni a spanyolviaszt? Már rég ki van találva!
Na de az új főnök vállalkozó szellemű kreatív generációból jött! Meg hát, aki fizet, az húzza a lányt…
Lehet, hogy feldolgozatlan gyermekkori sérelmei voltak: azok a bizonyos gestaltok. Most, felnőve, elkezdte megvalósítani álmait: új seprű jól seper…
Így jelent meg a cégben a nyuszi. Jelmez: fehér plüss, füllel, hátulra óriási textilrépa kötve, hogy élethűbb legyen…
Újítanunk kell! lelkendezett az ifjú főnök. Lendítsünk egy kis frissességet a megszokottba!
Ő mellette Szerafim bácsi, a régi magyar filmekből, szinte kedves Csubakka volt csak.
És kezdődtek az újítások…
Mostantól tehát hárman jártak: Vitéz-Mikulás, Szvetka-Hófehérke és a nyuszi. Most lebetegedett a nyuszi, pótolni nem volt kit. December 3031-én főleg!
Nem érdekel, oldjátok meg, kell nyuszi! utasított a főnök.
Pont, mint a híres magyar gyerekdalban: Ma nagyon szomorú vagyok szegény nyuszi beteg lett. Még a finom káposztalevél sem segít és így tovább.
Levente elég rosszkedvű volt. Az újév nem kecsegtetett: felesége, Eszter, váratlanul visszautazott Anyukához anyós rosszabbul lett, így Levente egyedül maradt.
Az elmúlt időben emiatt Eszter szinte minden hónapban többször elutazott, valami mindig kijött az anyósnál: most is éppen durvább fellángolás…
Tudod, kedvesem, így nem hagyhatom anyut egyedül! mondta mélyen Eszter, ahogy már harmadszor két hónapon belül pakolt.
Én is elutazom veled! ajánlotta Levente. Ne töltsd egyedül a szilvesztert!
Jaj, édes! tiltakozott Eszter. Minek rontanád el saját ünneped? Nekem már épp elég rossz lesz
És mi van az örömben-bánatban eskünkkel? csodálkozott Levente. Megesküdtünk!
Te majd hívogatsz és támogatod telefonon; nekem ez elég! Te menj, ünnepelj valahol!
Másokhoz beülni lehetett volna, de ilyenkorra a társaságok már kialakultak.
Mint egy Karinthy-novellában: a hangulat lehangolt, a légkör nyomasztó.
Ekkor hívta Szvetka, igazi életmentő: együtt nőttek fel, mindig támogatta Leventét. Eszter viszont nem igazán hitt a férfi-nő barátságban, el sem engedte Leventét Szvetka esküvőjére, pedig Szvetka már férjnél volt, párosan ment volna.
Levente nem forszírozta: hadd legyen úgy, ahogy Eszter akarja! Egy okos barát úgysem sértődik!
Így is lett: már nem látványosan, de dolgoztak, hívták egymást, leginkább munkaidőben.
Most a magányos szilveszter előtt jött a remek lehetőség: beugrós Mikulásként dolgozni, ráadásul egy kis extra forintért!
Bár Leventének jó állása volt egy elemzőcégnél (így Eszter otthon lehetett), elvállalta. Nem a pénzért, csak legyen elfoglaltsága.
A Mikulás-kabátja valóban passzolt, csizmák is jók voltak. Felszerelték bajusszal, szakállal indulhatott az ünnepi körút!
És ment, nem is volt bonyolult. A gyerekek verseket mondtak. Nyuszi ugrált a karottával, körbe-körbe táncoltak igazi magyaros örömünnep!
Egy utolsó látogatás maradt: december 31-én este tízkor! És aztán mindenki szabad!
A kedves Szvetka meghívta magukhoz: párjával és édesanyjával ünnepelték otthon, Esztert is régről ismerték a suliból még. Gyerekük nem volt a huszonöt éves Szvetkának.
Végszóra jókedvűen indultak utolsó körükre. Vitéz is megivott egy kupica pálinkát, amit Mikulásként eddig sosem tehetett meg.
21:45-kor, még az autóból, Levente felhívta Esztert:
Hogy vagy, drágám?
Tartom magam, kedves!
Boldog új évet! Add anyut is, hadd kívánjak neki!
Most szundikál, nem ébresztem fel. Én meg tévét nézek fejhallgatóval és rád gondolok!
Szeretlek! Éjfélkor is hívlak!
Én is! Vigyázz magadra, Nyuszi! mondta neje válaszképp.
Amikor a legutolsó cím ajtaja kinyílt, Levente teljesen ledöbbent: Eszter, aki állítólag két napja Győrben volt az anyjával (ő vitte ki a pályaudvarra!), állt a küszöbön. Pedig 15 perce beszélt vele telefonon
Amikor Levente kísérnie akarta, Eszter azt mondta: Majd elintézem egyedül, pihenj!
Szép ünneplős ruha és cipő volt rajta.
Mikor pakolta el ezeket? Hisz előtte csomagolt! villant át Mikulás-Laci fején. Ez aztán a bűvészmutatvány, mint valami bűvészné!
Talán mégsem Eszter? Van ikertestvére? Nem; Eszteren ott a kis anyajegy a bal szemöldöke fölött!
Vagy csak hallucinál: hát, nem is csoda, ilyen légkör mellett! Majd összeütközik a Földdel egy kisbolygó erről szóltak a hírek…
De a többiek is látták Esztert.
Nyuszi! kiáltott be az előszobába az alak.
Nyuszi? Hát Nyuszi ő, Levente! S ezt Eszter mondta neki telefonon!
Levente lassan felfogta, mi is történik. Mintha csak néző lenne a saját életében.
Jövök, cicuskám! válaszolt valaki, s belépett egy kopasz, pocakos férfi…
És Vili? Hol a kisfiú? kérdezte Hófehérke.
Én vagyok Vili! kacagott a férfi, és megpaskolta sörhasát. Gondoltam, bulizom egyet!
Levente rémülten nézte a jelenetet: tényleg ezért hazudott Eszter neki ennyit? Egyértelműen átverték…
Elsőre ki akart borulni ott helyben. De szégyellt volna Szvetka előtt. Inkább mélyebb hangon, hogy Eszter fel ne ismerje, azt mondta: Mondj verset, Vili!
Vili motyogott valamit. Eszter férje fel sem ismerte, már egy ideje alapozgattak kettesben.
De hogy jött össze Eszter, ilyen szép lány, ezzel a… szerencsétlennel?
Eszter Vilihez simult, és hangosan nevetett.
Levente undorodott. Most értette meg, honnan a szerény mamája ajándékai…
Most táncoljunk! kiáltott Vili, akinek már unta a versmondást. Elkezdtek körbe forogni.
Cicuskám, tedd fel a mi zenénket! kérte motyogva Nyuszi. Eszter indította, s máris szólt a zene…
Forgott Vili, Eszter és Vitéz-nyuszi (aki hazafelé még húzott egy pálinkát mindjárt vége!), Levente pedig mindent feltett a telefonjára: Eszter alibije gyorsan olvadt, mint a hó…
Nem sokkal később Vili megunta, kitessékelte a csapatot:
Elég, menjetek, aludni akarok! Köszönöm, jók voltatok! Kísérj ki, cicuskám!
Eszter kikísérte…
Furcsa, ilyen szép nő, mit eszik ezen a puhatestűn? mondta halkan Szvetka a kocsiban. Biztos nem a férje!
“Én vagyok a férje!” akarta Levente kiáltani, de lenyelte.
A barátnője szilveszterére aztán nem ment el: rájött, nem tudná megjátszani a vidámságot. Mesélni sem akart a mocskos történetről, amit átélt.
Így azt hazudta: lehet, hogy lázasodik, valami bujkál benne. Hazament. Éjfélkor nem hívta Esztert. Sem később. Ünnepeljen csak a maga kis Nyuszijával…
Az új évet egyedül töltötte. De legalább volt ideje átgondolni mindent.
A feleségét szerette. De a történtek után már kevesebb szeretettel. Megbocsátani biztos nem akart. Elválni készült. A lakás amúgy is az övé volt.
Eszter, látva, hogy férje nem hívja, ideges lett. Hogyhogy nem keres, amikor előtte naponta többször is? Másodikán, két nappal a tervezett visszaérkezés előtt, hazajött taxival.
Mi történt? kérdezte parancsolóan már a belépéskor, de Levente a kanapén feküdt.
Az, hogy elhagysz, cicuskám! A bőröndöt ne csomagold ki: elválunk, ma költözöl! jött a válasz.
Eszter azt hitte, rosszul hall. Cicuskám? Honnan tudja? Így csak Vili szólította…
Na és hová megyek, szerinted? támadott vissza Eszter.
Nem tudom: a kis nyuszidhoz vagy Győrbe, anyádhoz. Egyébként, jobban van már?
Mindent félreértesz motyogta Eszter. Honnan tudja? Hol hibáztam? Anyámnak szigorúan mondtam, ne vegye fel január 4-e előtt a telefont. Vili lehetetlen.
Valaki látta volna? De ki?
Akkor halljuk a te verziódat! kérte Levente, akit már csak a kíváncsiság hajtott. Talán a kopasz úriember az anyud orvosa, akivel megbeszélted a kezelést?
Vagy egy áldott jó alkimista, aki elhozza a csodás elixírt? Tudod, mint Paracelsus, vagy ki…
Vagy egyszerűen bérelt egészségügyi asszisztens, aki fillérekért nyilván az én pénzemből ápolja a jóságos anyóst? Pelenka, beöntés, éjszakai ügyelet és társai?
Vagy, isten ments csak semmi célzás! temetkezési vállalkozó, akiről minden gondos lány előre gondoskodik?
Ugyan, Eszter, ne szégyenlősködj: annál jobban emelgetted a lábad, amikor táncoltál a nyuszikkal! Kettővel is: a tiéddel és a miénkkel! Na, szóval, cicuskám?
És Levente lejátszotta a filmet.
Eszter sírt, könyörgött, ígért, a lelkiismeretére próbált hatni. De Levente hajthatatlan maradt: kimondta, elválik. Igen, a magyar Mikulás is kemény… Most igaza lett.
A válás gyorsan lezajlott: Levente megnyugodott, hogy helyesen döntött. Egyetlen dolgot sajnált: hogy nem csapott nagy balhét rögtön szilveszter éjjel…
Pedig igazán izgalmasabb lett volna. Ilyen az, ha túl udvarias vagy és nem szólsz időben. Kell is annyira tisztességeskedni?
Na, mindegy: így is éppen elég tanulságos volt. Erről szól az élet: az őszinteség mindig jobb út, mint a hazugság, és az, aki nem becsüli meg, amit kapott, végül a saját csapdájába esik. Az igazság úgyis kiderül s addig legalább önmagad előtt tiszta maradsz.
