Kedves Naplóm,
Mária nehéz szülésen esett át; az orvosok akkor megmondták neki, hogy több gyermeke már nem lehet. Mikor ezt a férje, Gábor meghallotta, teljesen elhidegült tőle. Így telt el fél év és aztán kiderült, hogy Gábornak nemcsak szeretője van, hanem az a nő ikreket vár. Gondolkodás nélkül elhagyta Máriát és a közös kislányukat. Mária egyedül maradt, hogy felnevelje a lányukat.
A kislány, Borbála, egészen kreatív, nyitott gyermek volt. Már egészen kicsi korától rengeteget játszott babákkal körbeültette őket és játszva tanította nekik a tanórákat. Mária élete értelmének érezte Borbálát, és minden szabadidejét együtt töltötték.
Az iskolában Borbála gyorsan barátokat szerzett, könnyen kijött mindenkivel, s hamarosan ő lett az osztály motorja. Ahogy telt az idő, már gimnazistaként összejött egy fiúval, akit az anyja kissé furcsának tartott. A fiú csak fesztiválokra és mindenféle ifjúsági rendezvényekre rángatta Borbálát. Közben mindketten zenéltek, Borbála dobolt, a fiú pedig gitározott. Egy idő után zenekart alapítottak, s elég hamar kisebb koncerteket adtak, egészen jól ment nekik. Az életük úgy tűnt, könnyedén és boldogan telik.
Az évek múlásával Mária egyre jobban aggódott Borbáláért. Várt és remélt, hogy talán egyszer majd unokája is születik. Borbála ekkor már 29 éves volt.
Egy este Mária nem bírta tovább, és kimondta, ami nyomta a szívét:
Kislányom, ideje lenne elgondolkodnod egy gyereken.
Anyu, azt akarod, hogy olyan legyek, mint Marcsi néni? Neki van négy gyereke, és semmi mást nem lát a világból, csak őket. Ez nem élet! Otthon üldögél, főz, takarít, játszik a gyerekekkel
De hát miért kéne Marcsi nénihez hasonlítanod? Elég lenne egy gyerek, örömöd telne benne.
Anyu! El kell fogadnod, mi nem szeretnénk gyereket. És ha később mégis, örökbe fogadunk egyet az otthonból.
Azért jobb, ha sajátod van. Gondolkodj rajta, kislányom!
Nem akarok erről többet beszélni, anya.
Végül Borbála úgy döntött, egyszer őszintén elmondja majd az édesanyjának az igazat. Talán idővel minden másképp alakul…
Most visszagondolva rájöttem: egy apa hiánya nem lehet oka annak, hogy ne támogassuk teljes szívünkből gyerekünket, akármerre is vezet az útja. Néha az elfogadás többet jelent, mint a saját vágyaink erőltetése. Az élet forintban nem mérhető boldogsága az, ha hagyjuk, hogy a szeretteink a saját útjukat járják.
