Három év telt el, és keserűen megbánta…
Mária kiabált a menyének: Vidd el a gyereket, és menj innen! Ez a gyerek nem a miénk! És Bálint annyira bízott benned! Júlia csak annyit tudott tenni, hogy magához szorította fiát, és sírt. Mária, a terhesség egész ideje alatt, újra meg újra hangoztatta, hogy ez biztos nem az ő fia gyereke. Bálint mindig is anyja kisfia volt, egész életében a nő irányítása alatt állt. A házasság sem változtatott ezen. Menye pedig teljesen tehetetlen volt, csak könnyes szemmel nézte férjét.
Bálint, miért hagyod, hogy anyád mindenért engem hibáztasson? Mit vétettem én? Légy türelmes, drágám. Anyám már csak ilyen! De a pohár akkor telt be, amikor az anyósa azzal vádolta, hogy a nemrég született fia nem Bálint kicsinye… Ekkor Júlia úgy döntött, elég volt. Összepakolt mindent, a gyerek holmijait is, és visszaköltözött a szüleihez. A legjobban azonban az fájt neki, hogy férje egyetlen szóval sem próbálta megállítani vagy visszatartani.
Az anyós, Mária, győztesnek érezte magát. Úgy gondolta, végre visszatérhet a megszokott életéhez. Eszébe jutottak a régi esték, amikor Bálint hazajött a munkából, együtt vacsoráztak, teáztak és hosszasan beszélgettek.
Ám történt valami, amire sosem számított. Egy este későn Bálint hazafelé tartott Pestről, amikor rátámadt egy ismeretlen suhanc, leütötte és kirabolta. Bálint sajnos soha nem tért magához elment ebből a világból. Mária csak árnyéka lett önmagának. Minden este bement fia szobájába, megérintette a tárgyait, és csendben sírt…
Júlia viszont talpra állt. Boldog volt, ahogy a kicsiért ment az óvodába. Előléptették a munkahelyén, a társa figyelmesen főzött vacsorát, a fiúk pedig apró sikerekkel örvendeztette meg ilyen fiatalon. Egy napon, amikor Júlia meglátta Máriát az utcán, megdöbbent: az idős nő alig hasonlított önmagára, úgy nézett ki, mintha hajléktalan lenne elhagyatott és megtört.
Ez volt Bálint… Így van, Bálint mondta Mária könnyek között. Bocsáss meg nekem! Tönkretettem a családod és a sajátomat is. Én vagyok a világ leggonoszabb embere… Júlia megsajnálta volt anyósát. Innentől kezdve időnként megengedte, hogy Mária is találkozzon az unokájával.
Ma, amikor visszagondolok minderre, rájövök, hogy az előítéletek és a féltékenység tönkretehetnek mindent, amit szeretünk. A család és a béke mindennél fontosabb.
