Minek is tagadni, ez mind az én hibám! zokogott a barátom nővére, Jázmin. Elképzelni se tudtam volna, hogy ilyesmi megtörténik! Most fogalmam sincs, hogyan tovább. Azt sem tudom, miként tudnék ebből úgy kikeveredni, hogy ne veszítsem el az arcom.
A barátnőm nővére pár éve ment férjhez.
Az esküvő után az volt a megállapodás, hogy a friss házasok a férj anyjánál, Erzsébetnél fognak lakni Budapesten. Az anyós háromszobás panelban élt újpesti lakótelepen, egyedüli fiával.
Egy szoba az enyém, a többi a tiétek! mondta kedvesen Erzsébet néni. Mi mind jómodorú emberek vagyunk, menni fog az együttélés.
Ha mégsem bírjuk, bármikor elköltözhetünk! nyugtatgatta feleségét a férj, Balázs. Szerintem nincs ebben semmi furcsa, ha megpróbáljuk, hogy anyámmal közös fedél alatt élünk. Ha nem működik, bérlünk egy albérletet a Rákóczi úton.
Így is lett. A közös élet azonban hirtelen álomszerű rémálommá vált. Mindkét asszony nagyon akart igyekezni, mégis minden nappal rosszabb lett a helyzet. Elfojtott feszültségek bugyogtak felszínre, egyre gyakoribbak lettek a csörték és ajtócsapkodások.
Te mondtad, hogy ha nem megy, elköltözünk! sírta magát álomba Jázmin egy este.
Hagyd már ezt, Jázminkám mosolygott lekezelőn az anyós Ezek csak apróságok, kár emiatt bőröndöt pakolni.
Pont egy évre rá Jázmin teherbe esett, s világra hozta egészséges fiukat, Ákost.
Az unoka születésével egyidőben az anyós, Erzsébet, bekerült az álmok ködös ösvényére: felmondott a postán, de új munkát sehogy sem talált, mert ki akarna egy ötvenhat éves nőt még alkalmazni? Így aztán Jázmin és az anyós egész nap egymás idegein táncoltak. Az idő kicsúszott markukból, a lakásban a levegő is nehezebbnek tűnt.
Balázs csak legyintett, miközben esténként a panaszokat hallgatta, hiszen ő volt az egyetlen kenyérkereső. Fizetése minden hónapban csontra ment el, forintban számolva egy albérletre már nem futotta, anyjának segítség nélkül éhen kellett volna halnia.
Nem hagyhatom anyámat magára, Jázmin törölgette homlokát Balázs Majd ha talál magának valami munkát, akkor oké, kirepülünk innen.
Csakhogy Jázmin türelme elfogyott. Már nem bírta a panel rengetegben a folyamatos összezártságot, a szócsatákat, a naponta ismétlődő konyhai néma viadalt. Egy reggel összecsomagolt, Ákost kézen fogta, és visszaköltözött anyjához, Piroskához, Zuglóba. Távozóban azt mondta Balázsnak, hogy soha többé nem teszi be a lábát az anyós lakásába, és ha fontos neki a család, akkor most jöjjön rá valami megoldás.
Jázmin abban bízott, Balázs majd mindent megtesz, hogy visszaszerezze. De a férfi álmában se igyekezett. Három hónap telt el, s Balázs továbbra is anyjánál lakott, csak hétvégenként látogatta feleségét és fiát Piroskáéknál. A hétköznapokban videóhíváson keresztül mutogatta magát.
Egy különös álomvilág lett minden: Balázs anyja, Jázmin anyja, mindenki figyel rá, minden gondját asszonyok simogatják, a fiukkal sincs dolga hét közben. Mintha ő lenne a mesehős, aki mindent megkap, amit csak el lehet képzelni. Erzsébet néni sem sírhat, hiszen nem veszített semmit, csak újra főzhet és mosogathat.
A legálmodóbb, hogy leginkább Jázmin az, aki megsínyli ezt a különös családi labirintust. Szereti a férjét, pedig tudja, Balázs nem helyesen viselkedik.
Mit hittél, Jázmin? kérdezte egyszer Balázs, Ha akarsz, visszajöhetsz bármikor!
Csakhogy Jázmin, gyesen az anyjánál, albérlethez forintja sem akad. Nem is akar elköltözni az anyjától vagy talán már nem is tudna máshova menni.
Vajon tényleg itt a vége a családnak? Vajon létezik út vissza abba a furcsa, szürreális lakásba, hogy Jázmin közben megőrizze a méltóságát? Talán csak egy álombeli buszjegy kellene, vagy egy bűvös szalonnaillat, ami újra összetartaná őket, vagy egy titokzatos piros tulipán a Károly körúton de reggelre már mindegy, ki lakik kinél, hisz minden álomban összefolynak a helyek, az arcok és a szerelmek.
