Magyarországon is előfordul, hogy gyerekeket örökbe fogadnak állami gondozásból, és én úgy döntöttem, hazahozom a nagymamámat az idősek otthonából.
A barátaim és a szomszédaim egyáltalán nem helyeselték, amit teszek. Mindenki ujjal mutogatott rám, és azt mondogatták: Nehéz idők járnak, és pont ilyen valakit viszel haza magadhoz! De én biztos vagyok benne sőt, tudom! hogy helyesen cselekszem.
Eddig négyen éltünk egy fedél alatt: én, a két lányom és az édesanyám. Sajnos anyukám nyolc hónapja meghalt, így csak hárman maradtunk. Ezalatt az idő alatt a lányaimmal együtt rájöttünk, hogy még mindig van bennünk elég energia és idő ahhoz, hogy másokon segítsünk. Van egy közeli barátnőm a középiskolából, akinek tragikus módon alakult az élete: harmincévesen, család és karrier helyett egyszerűen az alkoholhoz menekült. A legszomorúbb az egészben az volt, hogy az édesanyja nyugdíját is italra költötte. Amikor az asszony megtagadta, hogy többet adjon neki, azonnal idősek otthonába adta, elvette a lakását, és minden pénzét elitta.
Ezt az asszonyt gyerekkorom óta ismerem, ahogy ő is engem. Havonta egyszer mindig ellátogattunk hozzá a lányaimmal, és vittünk neki egy kis házi süteményt vagy valamilyen finomságot. Amikor felvetettem az ötletet a lányaimnak, ők rendkívül boldogan fogadták. A kisebbik, aki most négy és fél éves, kiáltva örvendezett: Újra lesz nagymamánk!
Szavakkal nehéz leírni, mennyire örült ennek a nő az ajánlatomnak! Hosszú percekig sírt a boldogságtól, alig tudtam megnyugtatni. Most már majdnem két hónapja, hogy együtt élünk a nagymamánkkal. Mindannyian nagyon szeretjük, és ő is szeret minket.
Az viszont számunkra is rejtély, honnan van ennyi energiája a nagyinak, aki már elmúlt hetven. Minden nap hajnali 6-kor kel fel, és mi a friss palacsinta vagy lekváros bukta illatára ébredünk.
