Tudod mondta Ágnes a lánya felé, miközben a szavakat válogatta. A felnőttek néha még hülyébbek, mint a gyerekek.
Papi nem akar, hogy bemutasson nekem egy mostohaanyát, akit szeret? kérdezte Boglárka alig hallható hangon.
Nem is arról van szó, hogy nem akar. Talán csak még nem találták ki, hogyan szervezzék meg a mindent. Vagy Olívia csak lefélemlik.
Mitől félemlik? Én nem rántok!
Tudod, a másik szülői gyerekei mindig felelősséggel járnak. Nem mindenki kész erre.
Ágnes a folyosóban állt, miközben Boglárka gyorsan összepakolt egy találkozóra a apával.
A telefonja Boglárkánál csörgedezett. A lány felugrott, felvette a telefont, és egyből felköpött a szájára.
Nem jön? kérdezte Ágnes.
Mondta, hogy megint tele a munka morgott Boglárka, anélkül, hogy felnézett volna. Legközelebb.
Értem. Vedd le a ruhát.
Ágnes a konyhába ment, hogy ne mondjon többet. Felkapta a vízforralót, megnyomta a gombot.
A forró víz zúgása kissé elnyomta a gondolatait.
Nyolc év telt el a válás óta, de Dániel még mindig a rossz hangulat mesteri sportolója maradt.
***
Az első három év házasságukban mesebeli volt: virágok ok nélkül, reggelik a postán, ajándékok.
Ágnes akkor hitt, hogy megtalálta a boldog jegyet.
Amikor várandóssá vált, Dániel karjaiban hordta őt.
De már a kórházban csengett az első telefon, amit Boglárka nyugodtan figyelmen kívül hagyott.
Az orvos a újszülött Boglárka kártyáját töltötte ki. Dániel mellette állt, sápadtan és idegesen. Jelen volt a szülésen.
Milyen a csoportja? kérdezte az új apuka.
A kislány negatív második csoportban van válaszolta a doktor hétközben.
Dániel összigrimaszt.
Hogy? kérdezte, és hangjában sikoltó jegyek ütköztek. Nálam az első pozitív, Ágnesnél a második pozitív.
Honnan jön a minusz? Valami elcsúszott.
Az orvos levette a szemüveget, orrcsúcsát dörzsölte.
Apuka, emlékezz a középiskolai biológia órádra. A Rhesusfaktor egy ravasz dolog. Ha mindkettőtöknek van egy rejtett negatív géne, a gyermeknek is lehet mínusz. Ez teljesen normális.
Biztos benne? szűkítette Dániel a szemét. Nincs hiba?
A vizsgálatok nem hazudnak.
Dániel aztán százszor felhívta a feleségét, hogy megkérdezze, miért történt így. Ágnes százszor ismételte el az orvos szavait, linkeket küldött neki. Ő mintha megnyugodott volna, de
***
A kórházból való kilépés után a pokol kezdődött Dániel megváltozott.
Cukorbeteg volt, Ágnes mindig figyelte az étkezését, emlékeztette az inzulinra. Hirtelen azonban úgy viselkedett, mint egy tinédzser, aki szabadságra tör.
Futballra megyek dobta, miközben a táskáját pakolta.
Dániel, milyen futball? A cukorszinted ugrál, az orvos mondta, tartsd magad a rendhez.
Ne kezdj el beszélni! Férfi vagyok, mozognom kell. A gondoskodásod fullaszt.
Este későn jött haza. Egy nap csak ingárcsak megjelenett, remegve, fehér arcú, izzadságban hipoglikémia.
Ágnes, figyelmen kívül hagyva a lányra, körözte őt gyümölcslével és glükózszel.
Hol voltál? kérdezte, miközben szabadította.
Azt mondtam, futballon vagyok. Átugrottam.
Késő éjfélig?
Ültünk, beszélgettünk. Ismét kezded? Hát, rendben van.
Ágnes hitt. Vagy legalábbhogy akarta hinni. Egyedül ült otthon, simogatta a kis cipőket, és magának mondta, hogy csak egy krízis, fáradt.
Amikor a kislány felnő, minden rendbe jön
De nem történt csak a telefon csörgött este, amikor voltak a régi kollégák: könyvelő lányok, menedzserek.
Ágnes barátkozott mindenkivel, amíg dolgozott.
Szia, Ágnes, elég vagyok? kérdezte Katinka. Nem zavarok?
Szia, semmi gond. Mi újság?
Csak kíváncsi vagyok, Dániel ma elmarad a céges buliról?
Valószínűleg. Miért?
Nem is, csak állt el Katinka. Nem gondolj semmi rosszra, de ő most egy új barátnővel jár, Verónikával, egész este kacagva.
Azonban túl szoros a kapcsolatuk, együtt mentek pingpongozni, és a férfi megnyírta a derekát.
Ágnes kezét hidegbe szorította.
Katinka, hagyd abba. Lehet, hogy közös projekt van.
Tudod, te döntesz. Csak figyelmeztetni akartam, baráti szívvel.
Ágnes letette a telefont, és felnyújtotta. Pletyka. Csak a nyelvük dörzsöli. Biztos volt benne: Dániel szereti őt. Csak közögő.
Kívül magabiztosan viselkedett, de belül egyre nőtt a szorongás. Másfél évvel a Boglárka születése után minden összeomlott.
***
Ágnes meghívást kapott egy nagy céges rendezvényre. A szülők vállalták, hogy vigyék a unokát.
Ágnes felvette a ruhát, ami szerinte elrejtette a szülés utáni hullámokat, sminkelt.
Azt akarta, hogy a buli legyen egy új kezdet, hogy ne csak pelenkák és köretek legyenek az életben.
A férjével mentek, de Dániel azonnal eltűnt.
Megyek köszönteni a kollégákat dobta, és elolvadt a tömegben.
Ágnes a kollégákkal beszélgetett, mosolygott, dicséreteket kapott, de a férjét kereste. Első óra, második óra sehol.
Keresgélt a termekben, a folyosón üres volt. Végül a tartalék kijáró felé ment, ahol általában csendesebb volt.
Ott látta őket. Nem csókolóztak, csak álltak a hatalmas fikusz mögött, sötét sarokban. Az egyik kolléga valamit suttogott neki, ujjaival a zakója gallérját érintve. Dániel fejét a nő vállára hajtotta, és azt a mosolyt adta, amit egykor Ágnesnek nyújtott.
Miközben rejtőzködtek, mint két iskolás. Ágnes megmerevedett. Mintha egy vödör jeges vizet öntenek a fejére a légzése elakadt.
Nem kezdett kiabálni, nem vette fel a színjátékot, csak elfordult, elhagyta a helyet. Taxihoz jutott, és a lányához ment.
Dániel reggel visszatért.
Miért mentél el? kérdezte, lehúzva a nyakkendőt. Keresgéltem.
Ágnes rájött, hogy nincs mit mondani.
Láttam titeket a fikusz mögött.
Dániel egy pillanatra megállt, majd legyintett.
Mit láttál? Csak beszélgettünk. Te megint azt képzeled. Paranoid vagy, Ágnes.
Nem kell suttogta. Inkább ne.
Egy hónapig ködben járt. Fájdalmasan nehezen tudott egy szobában lenni a férjével. Amikor összeszedte a cuccait és elköltözött külön élni, mert olyan feszült vagyok megkönnyebbült. A levegő tisztább lett.
A válás gyorsan zajlott. Dániel mint a szél elszállt. Az első évben egykell sem hívtá.
Boglárka két és fél évesen néha megkérdezte: Hol a papi? Ágnes nyugodtan válaszolta: A papa dolgozik. Nem hazudott, csak nem mondta el a részleteket.
Anya segített Boglárkának, Ágnes visszatért a munkába. Dolgozott, hogy ne legyen senki függője. Sikerült. Pénz elég volt. Külön lakásuk volt, nyaralni jártak.
Ágnes nem kérte a gyermekellátást nem akarta magát megvetetni, nem akarta üldözni őt, vagy papírokat kérni. Büszkeség? Talán inkább undor.
Aztán Dániel visszatért.
Apa vagyok jelentette egy este telefonon. Jognom kell a gyerekhez.
Ágnes nem tiltotta. Akarsz, csak jöjj. Nem akarott a rossz exfeleség szerepét játszani, ami a találkozók tiltását jelentené.
Rendben, szombaton jössz.
Dániel kezdett járni, de ritkán, kaotikus módon. Fizetett angolórákat, táncórákat. Ez volt a módja, hogy jó apa legyen nem nevelt, csak a papírt pótolta.
Boglárka felnézett rá, ő volt a szórakoztató apa: ajándékok, mozi, kávé. Hányat kell a gyermeknek? Ágnes filozofikusan nézte: a lényeg, hogy van neki egy apa.
***
Boglárka belépett a konyhába, már otthonos pólóban. A szeme vörös volt.
Anya, miért csinál így? szólt halkan, leülve az asztalhoz.
Hogy, nyuszi?
Hát ígér, de nem tesz.
Ágnes sóhajtott.
Az emberek különböznek, Boglárka. A papa nem rosszindulatú, csak nem tud tervezni.
Azt mondta, te vagy a hibáért dobta Boglárka hirtelen.
Ágnes megdermedt egy csészével a kezében.
Mit?
A telefonon azt mondta: Az anyád mindig összekeveri a terveket, ezért nem tudok időt találni.
Ágnes lassan letette a csészét.
Boglárka, soha nem tiltottam, hogy láss vele.
Nem.
Soha nem beszéltem rosszul róla.
Boglárka fejét csóválta.
Akkor gondolkodj magadban: a tényekre vagy a szavakra hallgatsz?
A mostohaanyám története már fél éve futott. Boglárka egyszer a papával jött haza, és így mesélte:
A papa Olíviával él. Szép, láttam képeket. Van egy macskája.
Ágnes csak vállat vont. Él, él egyenesen egyenlőre. Boglárka viszont lelkesedett, hogy megismerje őt.
Anya, szeretnék barátkozni vele! A papa azt mondta, kedves.
Ágnes felhívta Dánielt.
Dániel, van egy helyzet. Boglárka tud a barátnődről. Szeretne találkozni. Mit gondolsz?
A vonal mellett csend lett.
Nem tudom talán túl korai. Nem vagyok biztos. Majd később.
Később egy hónapra nyúlt. Dániel egyszer felajánlotta a találkozást, máskor visszalépett.
Nagyon szeretné Boglárkát megismerni! mondta egy héttel ezelőtt. Alig várom.
Mégis elhalasztotta a hétvégi programot. Ágnes a balkonnra lépett, hogy hang nélkül beszéljen vele. Dániel lassan válaszolt, hangja fáradt, háttérben zongorázott egy dal.
Haló, Ágnes, elfoglalt vagyok, mi kell?
Elfoglalt? kérdezte. Most azt mondtad a lánynak, hogy dolgozik, de hallok zenét. Bárban vagy?
Egy megbeszélésen vagyok szökte. Van jogom lazítani?
Persze. De ne hazudj a gyereknek. Ne mondd, hogy én vagyok a felelős a lemondott találkozóért.
Ki a felelős? kiáltotta Dániel. Te mindig belecsípeltél a saját irányítódba: Mikor hozod, mikor viszed. Túl nyomulsz.
Olívia fél, hogy velem foglalkozzon, mert te nem vagy stabil.
Nem vagyok stabil? mosolygott Ágnes. Dániel, beszéljünk tényekkel. Boglárka egy órát várt. Te csak a legutóbb hívtál. Ez én hibáztam?
Vagy talán Olívia egyszerűen nem akar a gyerekünkkel találkozni, és te nem ismered el?
Ne beszÁgnes végül úgy döntött, hogy saját boldogságát és Boglárka biztonságát helyezi előtérbe.
