Utánfutó – Minden, amit a magyarországi használatról, vásárlásról és engedélyezésről tudni kell

UTÁNFUTÓ.
András annyira belefáradt már az örökös bulizásba, az egynapos kapcsolatokba, meg a végtelen randikba, hogy mikor megismerkedett egy kedves, jó humorú és okos lánnyal, Zsófikával, rögtön rájött: na, ő AZ.
Elmentek egy kávézóba, hallgattak pár utcazenészt a Rákóczi téren, beszéltek András szakmai sikereiről, és Zsófi kortárs költészet iránti rajongásáról.
Amikor pedig mindketten kijelentették, hogy az almás franciasaláta a kedvencük, egyértelművé vált: ezt folytatni kell.
A kapcsolat következő állomásának Zsófi lakása lett kijelölve, ő hívta át Andrást vacsorára.
András felvette a legszebb inget, tisztára borotválkozott, még pár furcsa, Zsófi által kedvelt költő versét is betanulta, vett virágot és bort is.
András madarat foghatott volna aznap.
Tudta, hogy izgalmas este vár rá.
Az önbizalma akkora volt, hogy minden macska megirigyelhette volna, mikor tizenötödször megy oda az etetőtálhoz.
Az egész estét már előre megtervezte, minden sablonos volt kivéve az az egy mondat: Jó estét kívánok, engem Gergőnek hívnak.
Anyu épp zuhanyzik, tessék bejönni!
András ledermedt.
Fentről lefelé egy szögletes, férfias, de mégis kissé gyerekes arc bámult rá.
Gergő kezet nyújtott, akkora tenyere volt, hogy András fejét könnyedén eltakarhatta volna vele.
Először azt hitte, rossz lakásba érkezett.
De mikor Gergő hangtalanul, összecsípett orral, pont úgy tüsszentett, mint Zsófi, eloszlott minden kétely.
A kedve gyorsan kezdett lefelé zuhanni, a bor savanyodni, a virág hervadni.
Ahogy belépett, megpillantotta Gergő tornacsukáját is akár a cipőjére is ráhúzhatta volna, és még így is nagy lett volna rá.
Zsófi alig ért a válláig a fiának.
András arra gondolt, kár, hogy az arany nem nő ekkorát egy nő kezében.
Beadsz neki egy gyűrűt, tíz év múlva már karika lesz belőle jó befektetés.
Ezeken tűnődve ment be a konyhába, ahol már meg volt terítve.
Gergő közben segítség nélkül cserélte a függönyt.
Öt perc, és jövök!
kiáltott ki Zsófi a fürdőszobából.
Ötösével telt el az az öt perc, mire végre elegánsan, estélyi ruhában és csodás sminkkel jelent meg.
Mikor meglátta András savanyú orcáját, azonnal kitalálta, mi a gond.
Az izgalom és a romantika elszálltak.
Zsófi szótlanul szedett ételt mindkettejük tányérjára, saját kezűleg töltötte a bort, és nem várva másra elkezdett enni.
Miért nem mondtad, hogy van gyereked?
kérdezte András sértődötten.
Megijedtél az utánfutótól?
fanyarul szólt Zsófi.
Ez nem is utánfutó, ez már egy egész vasúti szerelvény!
Nagyra nőtt, ugye?
Az apjától örökölte.
Az egy kis borsodi községből származott, Gergőnél is magasabb medvével is puszta kézzel birkózott.
És most…
hol van?
nyelt egy nagyot András.
Turnén.
Azzal a bizonyos medvével.
Itthagyott minket a nagy színpadért.
Néha ír levelet, de inkább olyan ronda kézírással, hogy biztos vagyok benne: a medve írja, mert annak talán van lelkiismerete.
Hány éves?
bökött András a fal felé.
Tizennégy, nemrég kapta meg a személyit.
Erővel?
Nagyon vicces.
Ezután némán ettek tovább.
Nem nagyon akart haladni a beszélgetés.
Kaphatok még egy kis húst?
nyújtotta a tányérját András.
Ízlik?
Őszinte leszek, ilyen finomat még nem ettem.
Mi ez?
Szarvashús.
Gergő főzte.
Nahát, komoly tehetség.
Az apjától örökölte, azzal a régi szakácskönyvvel, a késkészlettel, pár pergető bottal, egy csónakkal és még egyéb lim-lommal együtt, amit nálunk parkoltatott.
Csónak?
nagyot nyelt András.
Persze, a pincében tartjuk.
Vagyis inkább: néha ott is van.
A fiam szenvedélyes horgász.
Ebben a pillanatban megszólalt Zsófi telefonja, így aztán az étkező magára maradt.
András úgy érezte, lassan itt az idő, hogy elköszönjön, mert itt ő már nem sokat keres.
Hallod, András, van egy kis gond jelent meg ismét Zsófi kicsit zaklatottan.
Bent a munkahelyen baleset történt.
Nem tudnál Gergőre vigyázni két órára?
Én?
Gergőre?
Minek?
Hát, még fiatalkorú.
Ki tudja, mi történik, mostanában bármi lehet Előfordulhat, hogy valaki csak úgy bejön a házba.
Félsz, hogy haza se veszik és elviszik?
Nézd, fizetek neked a pocsék estéért, a felvigyázásért is, és ha akarod, soha többet nem hívlak, oké?
Mit csináljak vele?
Hát, ti férfiak beszéljetek, valamit csak kezdtek magatokkal.
Nekem mennem kell.
András nem válaszolt, már villámgyorsan el is tűnt a lakásból Zsófi.
Ő ült kicsit a töltésen, felzabálta a maradék húst, kiitta az utolsó korty bort is, mire Zsófi vissza se ért.
Gergő szobája előtt ismerős hangokat hallott át, és rácsodálkozott.
Nem hiszem el mormolta, s bekopogott.
Nyitva felelt vissza Gergő.
Lassan nyitotta ki az ajtót, belépett, és szinte sokkot kapott.
Az első, ami feltűnt, egy nagy, fából készült céltábla, amibe kések és nyilak voltak belevágva.
A falon sehol egy lyuk a fiú mindig célba talált.
Az asztalon egy bakelitlemez-játszó, háttérben az Iron Maiden szólt, amit András bálványozott.
Gergő a sarokban épp horgászfelszerelést bütykölt.
András tovább nézelődött: a szekrény tetején trófeák, a plafonról bokszzsák lógott, a tévé mellett új játékkonzol.
Nem gyenge kuckód van, haver füttyentett András.
Erről álmodozott volna gyerekkorában.
Nyáron dolgozom felelte Gergő, s András kicsit rosszul érezte magát.
Már látta maga előtt, ahogy Zsófi próbál felnőni a fia pénzigényéhez, de kiderült, a srác megáll a saját lábán.
Nem lenne egy telefon-töltőd?
kérdezte András, mutatva kifogyott mobilját.
Az ott, a vasút mellett bökött a fiú.
Va-vasút?
nézett értetlenül András, megfordult, és akkor állt le rendesen: igazi, működő vasúti terepasztal állt a szobában.
Magad csináltad?
Persze.
Folyamatosan veszek hozzá alkatrészeket, most a második szintet és egy új hidat csinálom.
Nemrég jött egy doboz új sínekkel, de eddig nem volt időm rá.
András fejét elöntötte a forróság.
Megmutathatom, hogy indul a szerelvény?
kérdezte csendben.
Persze, mindjárt mondta Gergő, és olyan magabiztosan lépte át a szobát, hogy András félt, összetöri a játékot.
***
Zsófi egy óra múlva ért haza.
Meg volt győződve róla, hogy András rég lelépett, így rögtön a fia szobájába ment ahol a két férfi épp a terepasztalt bővítették.
Egy pillantásból sem lehetett eldönteni, melyikük a nagyobb gyerek.
András, ideje menni szólt Zsófi halkan.
Majdnem kész ja!
pattant fel András.
Mennyi az idő?
Fél tizenegy ásított Zsófi.
Holnap reggel újra mennem kell dolgozni, szóval aludnom kell.
Kikísérte Andrást az ajtóig, puszit adott az arcára és pénzt nyújtott át.
Nem fogadok el pénzt nőtől nézett András picit sértetten.
Akkor is, köszi, hogy vigyáztál az utánfutómra!
András csak bólintott, aztán távozott.
***
Szia, figyelj, bejönnék megint hozzátok hívta fel pár nap múlva András Zsófit.
Tudod, most nagyon sok a melóm hárította a lány.
Nem randizom, és az utolsó találkozásunk is
Gergőhöz mehetek?
Gergőhöz?
értetlenkedett Zsófi.
Igen.
Talán szükség lesz újra felügyeletre…
Meg kell kérdezni tőle.
Írtam már neki.
Nem bánja.
Vettem egy jó játékot az Xbox-ára.
Eljátszunk csendben, te meg dolgozol.
Hát rendben, gyere ma.
Aznap András egészen máshogy jelent meg.
Se ing, se parfüm, se bor, se romantikus ábrándok.
Hétköznapi, fekete pólóban volt, rajta a kedvenc zenekara logója, hátán táska, tele csipsszel, üdítővel, és egy huncut fiúmosollyal az arcán.
Csak legyetek csendben, két óra múlva videós megbeszélésem lesz fogadta őket Zsófi otthoni köntösben, hajpakolással a fején, a szájából hagymás lehelet áradt.
András bólintott, és bevánszorgott a gyerekszobába.
Ugyanez este Zsófi alig bírta szétválasztani Andrást és Gergőt, ahogy az alkotói vitában összevesztek Balázs Béla és Guy Ritchie filmjein.
Már majdnem belevágtak egy hatórás film-maratonba, de Zsófi elérte, hogy végül inkább Andrást hazakísérje.
Ne felejtsd el szombatra a rántott csalit!
kiáltott ki Gergő a szobából.
Miféle csalit?
nézett Zsófi kérdően Andrásra.
Horgászni megyünk, mondtam Gergőnek, hogy van egy hely, ahol szuper csalikat árulnak.
Ezer éve nem horgásztam!
Látom, nagyon összebarátkoztatok.
És velem nem akarsz programot?
Gyere te is, szendvicseket is csomagolhatsz.
Persze, mintha nem lenne ezer dolgom Menjetek csak, azt legalább a gyerek elvan!
mosolygott Zsófi, miközben kitessékelte Andrást.
***
Eltelt egy hónap.
Zsófi teljesen elmerült a munkában, a romantika szóba sem jöhetett, viszont Gergő és András annál jobban kiélvezték az időt: felépítették a második emeletet a vasútra, elmentek rákászni, főztek igazi házi kvaszt Gergő örökölt, régi receptje alapján.
Gergő megtanította Andrást tájékozódni az erdőben, András pedig cserébe flörtölési trükköket mutatott a fiúnak, segített meghívni egy lányt egy másik osztályból randira.
Minden simán ment, míg egyik este nem dörömböltek az ajtón akkora erővel, hogy remegett a plafon.
Zsófi ajtót nyitott, és orrát rögtön medvehússzag csapta meg.
A küszöbön állt a volt férje, Gergő apja.
Rájöttem, hogy hibáztam jelentette ki térdre ereszkedve.
Még így is egy fejjel magasabb volt Zsófinál.
Potyka (a medve) és én elfáradtunk, szeretnénk otthon, nyugalomban élni.
Gyűjtöttem pénzt, hazaviszlek téged meg Gergőt a falumba.
Nem fogsz dolgozni.
Majd mi pásztorkodunk, horgászunk, vadászunk.
Haha!
Jó vicc.
Tíz év kellett ehhez az eszméhez?
Potyka is veled jön vissza?
Á befutott a filmszakmában, titokban szerződött morgott a férfi.
Szóval ez van fonta karba a kezét Zsófi.
Egyszerűen csak lelépett mellőled, ezért jöttél vissza.
Nem számít!
A fő, hogy most már
Nem tudta befejezni, mert András kilépett a folyosóra Zsófi pólójában.
Zsófi, elvettem a pólódat, mert összekoszoltam a sajátomat, míg a vasutat átf
Hát lesz ebben a lakásban olyan, aki végigmond egy mondatot?
nézett a nő egyszerre mindkettőre.
Ő ki?
kérdezte az apuka, öklét András felé szegezve.
Hát ő ő zavarodott össze Zsófi.
Ekkor Gergő ugrott ki a szobából, és egy határozott mozdulattal derékba kapta az apját, a falhoz nyomta.
Ez az utánfutó!
sziszegte Gergő.
Gergő!
Fiam!
Én vagyok, apád!
Miféle utánfutó?
Az, aki segít elcipelni minden kacatot, amit te itt hagytál nekünk!
De hát én semmit nem hagytam itt tiltakozott az apuka, aztán rájött a mondat valódi értelmére.
András és Zsófi a sarokban álltak, mintha kívülről figyelnék az óriások harcát.
Jól van, elég volt!
jajveszékelt az apuka, Gergő végre elengedte.
Ügyes fiú vagy.
Egész apádra ütöttél!
Már csak vaddisznóra lehet menni veled nyújtóztatta karját a férfi.
Szeretnék legalább egy napot horgászni és vadászni a fiammal.
Talán még fejlesztjük a kapcsolatunkat is.
Hisz az apja vagyok
Zsófi hezitált, tekintete a volt férje és András között vándorolt, nem tudta, mit feleljen.
Érthető bólintott András, aztán elindult kifelé.
Bocsánat
***
Másnap reggel az apa és a fia eltűntek, csak késő este tért haza Gergő egyedül.
Hol az apád?
támadt rá Zsófi.
Elment vetette le a cipőjét a fiú.
Hogyhogy elment?
Csak úgy, simán?
Hát, nem egészen ingatta a fejét Gergő.
Elment a vaddisznóval.
Feltette a csónak utánfutójára és edzésekre vitte.
Talált magának új társat a fellépéseihez.
Engem kitett a városban, hazajöttem.
Jaj, de hülye vagyok csapott homlokára Zsófi.
Fel kell hívnom Andrást!
Nem kell, most búcsúztam tőle.
Ő vitt haza.
Holnap úgyis jön.
De hisz a telefonod itthon hagytad!
Honnan tudta, mikor értél oda?
Azt mondta, követett minket, hogy biztos legyen: minden rendben lesz velem és veled is.
Tényleg ezt mondta?
Tényleg.
És azt is hozzátette, hogy már úgy rákattant ránk, mint egy utánfutó, hogy sose fog leválniZsófi elmosolyodott, és egyetlen pillanatra úgy érezte, mintha minden és mindenki a helyére került volna.
Már nem keresett sablonos rózsaszín boldogságot, nem akart mindennap újrakezdeni, nem várt hirtelen csodákat.
Csak hallgatta, ahogy Gergő elteszi a vizes csizmákat, ahogy halkan berreg a vasúti terepasztal távoli motorja, ahogy a lakásban lassan elringatja őket a mindennapok nyugalma.
Másnap reggel András, egy tál frissen sütött pogácsával, a régi családi recept szerint, becsöngetett.
Gergő már várta, szurkolt, hogy az ő csaliötlete legyen a nyerő a hétvégi pecázáshoz.
Zsófi egy félmosollyal ajtót nyitott, és csak annyit mondott:
Ugye tudod, a pogácsát tegnap még nem szeretted?
András vállat vont.
Változik az ember, meg tanul a nagyoktól és attól, aki fontos neki.
Zsófi bólintott.
Mert végül is, mi másból születnének az új családok, ha nem ilyen különös, váratlan, összekuszált utánfutókból?
Nincs előírás, nincs útmutató.
Van egy fiú, egy nő, egy férfi, és mindegyiküknek megvan a maga múltja.
Meg persze egy vasúti terepasztal, amin bármikor, bármilyen irányba indulhat egy-egy új szerelvény csak az a fontos, hogy valaki mindig kalauzoljon rajta.
És ahogy aznap délután mindhárman a kisvonat köré ültek, András halkan megsúgta Zsófinak:
Van helyem nálatok?
Még ha csak egy vagonban is, néha a szerelvény végén?
Zsófi rámosolygott, és megfogta a kezét.
Nálunk néha az utánfutóból lesz a mozdony.
A kisvasút pedig, mintha csak értette volna, épp akkor indult útnak, csilingelő jókedvvel, a végtelenbe.