Egy elmosódó álomban egy szegény férfival álltam össze, akinek a nevet csak a ködben hallottam: Gábor. A rokonaim, a cseresznyefák alatt növekvő anyám és a kisfiú, Laci, csak nevetve suttogtak a szélnek, mintha a nevetésük táncolna a holdfényben.
Hét évvel ezelőtt megfogadtam Gáborra, aki semmit sem birtokolhatott, még az újságpapírra írt címkéket sem. A családom, a Balaton partján élő nagyszülőktől származó rokonok, nem értették meg a szívem titkait, s nevetésük visszhangzott a sűrű, éjszakai erdőben. Tudom, hogy a lányok gyakran a férjük pénztárcáját mérik, s néha egy mesebeli hercegre vadásznak, ki úgy ragyog, mint egy poszter a Pesti Középiskola falán. De nekem más volt a mérce: a borra soha nem nyúlt, mert tudtam, hogy a sötétség csak ködöt hoz, és nem akartam, hogy gyermekeim egy állandóan részeg apát lássanak.
Szerettem volna, hogy Gábor szorgos legyen, ne legyen lusta, s őszintén beszéljen hozzám. A materiális dolgok nekem soha nem voltak csillogó csillagok; nem érdekelte, hogy van-e autója vagy saját lakása. Mert én sem a milliomosok sorába származtam, anyám egyedül nevelte fel engem és Lacit, és a mi otthonunk nem a kincsek palotája volt, hanem egy kis fészek a Csepel szélén.
Egy évig együtt élveztük a reggelek hűvös illatát, mielőtt házasságra léptünk volna. Gábor hat testvérral osztozott, s mindannyian egy házban laktak a szülői anyával és a testvérrel, akik a kertben szabadon szórták a szárított levendulát. A násznép csak a legközelebbi rokonok és néhány barát volt, akik a szoknyaik alól szivárogtak be a csillagok közé. A ceremóniát követően együtt költöztünk be egy apró, de meleg szobába a 7-es kerület egyik régi házában, ahol hat hónap alatt megtanultuk egymás dallamát.
Az első alkalommal, amikor Gábor könnycseppjeit láttam, már egy kisbabát szültünk, a csillagfényes fürdőszobában, melynek falai a múlt régi meséit mesélték. Gyermekeink most már három kicsi csillag, s Gábor bőrtlen fizetéssel jutalmazza a családot, még ha a munkahelye már nem az egyetemen, hanem egy Debreceni technológiai vállalatnál van. Kezdetben egy apró lakást béreltünk a Duna partján, de most egy kényelmes házat vásároltunk a budai hegyek lábánál, és a pénztárunkban a forint (Ft) csillog, mint a reggeli pára.
Néha szavak helyett szélcsendes csendben üljük át a vitákat, és megtanuljuk, hogyan varázsoljunk békét a viharba. Nem vagyunk milliomosok, de a legfontosabb, hogy egészségesek és vidámak legyünk. Ma ünnepeljük azt a napot, mikor hét és fél évvel ezelőtt összefonódtak útjaink a házasság napját. Az idő múltával egyre jobban szeretlek, Gábor; nem akarok elengedni, mint egy levél, mely a szélben úszik.
Boldognak érzem magam, mikor nézlek játszani a gyerekekkel a kertben, mikor gondoskodsz rólam, és amikor telefonon kérdezed, hogy éhes vagyok-e. Mindez olyan varázslat, mintha egy fénylő pillangó szárnyait volna a szívünk.
Például egy barátnőm, Réka, egy gazdag férfival kötött házasságot. Eleinte minden ragyogott, de aztán csalódottság ködös lett: megcsalt, sírt, engedetlen volt, s még a szülei pénzét is elvitte. Most elvált, de nem akarja a gyermekeit félő apához adni. Az ő életének útja nem az enyém, és hálás vagyok, hogy a saját döntésemmel a valóságos csodát választottam. Minden nőnek kívánom, hogy megtalálja a szívének férfit, és érezze magát szeretve ne a pénztárca méretét nézze!
