Korán reggel, közeli és távolabbi rokonok gyűltek össze egy közjegyző irodájában Budapesten. Mindenki reménykedett benne, hogy az elhunyt jókora összeget hagyott rájuk. A közjegyző késett, mindenki ideges volt. Meddig kell még várni? “Tudni akarom, hogy apám hagyott-e rám valamit, hogy mehessen,” mondta Ádám legidősebb lánya, Borbála feszült hangon. “Borbála néni, egy kicsit visszafogottabbnak kellene lenned. Most gyászolni kellene. Hiszen apád meghalt,” szólt közbe Mihály. “Ne hívj néninek! Még fiatal vagyok. Szólíts a keresztnevemen!” válaszolta Borbála ingerülten. “Bármennyit is sminkelsz vagy fiatalító kezelésekre jársz, sosem leszel fiatalabb,” felelte dühösen Mihály.
Végül belépett a közjegyző a szobába. Alaposan végignézett mindenkit, majd az éjjeliszekrényről előhúzott egy irattartó mappát.
“Készen álltok rá, hogy felolvassam?” kérdezte. Mindenki egyetértően bólintott. A közjegyző titokzatos mosollyal nyitotta ki a mappát, és elkezdte olvasni Ádám végakaratát. “Örökséget hagytam nektek. Viszont, hogy megkapjátok, meg kell találnotok. Gyerekként a szüleimmel a vidéken éltem. Nem volt sokunk, de együtt boldogan éltünk. A régi házban van egy széf, benne a pénz, de csak akkor tudjátok kinyitni, ha megtaláljátok a kulcsot. A közjegyző ad egy térképet, és ő fogja felügyelni, hogy minden szabályt betartsatok. Sok szerencsét, kedveseim!”
Mindenki csöndben ült pár percig, senki nem hitte el, hogy az öreg még a halála után is játszani akar velük. Elsőként Borbála szólalt meg: “A férjemmel már indulunk is a faluba.”
“Kivel jössz? Mihály és én nem kérjük az örökséget. Apánk mindig szeretett csavaros dolgokat csinálni, biztos valami trükk van benne, nekünk nem kell a pénz,” mondta Ádám fiatalabb lánya, Zsófia. Borbála, a férje és néhány rokon elindult a faluba. Egy feladatot a másik után teljesítettek. Bementek az istállóba, megnézték az állatokat, nyomokat kerestek a szénában, sárban másztak négykézláb. A falubeliek abbahagyták a kapálást és nevetve nézték, ahogy a városiak szenvednek. Borbála divatos ruhája pillanatok alatt koszos ronggyá változott. Végül megtalálták a kulcsot és kinyitották a széfet – mindenki tátott szájjal nézte, mi van benne. Bent csak egy cetli volt és rengeteg cukorka. “A pénzt jótékony célra utaltam, ti pedig azt kaptátok, amit megérdemeltetek. Köszönöm, hogy örömet szereztetek a falusiaknak.”
