Ma este, amikor a csend beborította új, szerény otthonunkat, elővettem a naplómat, hogy leírjam, mi mindenen mentem keresztül az elmúlt években. Több mint tizenöt évig éltem együtt a férjemmel együtt indultunk az életben. Az esküvő után anyósommal laktunk a III. kerületben, és együtt jártunk dolgozni a textilgyárba Óbudára. Egy idő után kaptunk egy szobát egy munkásszállón, végre kiköltözhettünk az anyósom házából. Az elején minden jól alakult, de rájöttem, hogy ahhoz, hogy férjem előrébb jusson, szüksége van egy diplomára. Elintéztem neki az egyetemi beiratkozást, minden beadandóját, esszéjét, dolgozatát én írtam meg. Ő csak tanult valamennyit, én végeztem el a háttérmunkát. Amint megkapta a diplomát, rögtön előléptették a munkahelyén. Nagyon örültem a sikerének.
Az én pályám nem alakult szerencsésen. Bár lediplomáztam a Budapesti Gazdasági Egyetemen, folyton gyesen voltam. Amint fiam, Zsombor cseperedni kezdett, teherbe estem lányommal, Virággal. Mire visszamehettem volna dolgozni, a gyerekek rendszeresen megbetegedtek, állandóan otthon kellett maradnom velük. Az élet keresztje szerencsés voltam családilag, de nem szakmailag. Férjem rengeteget dolgozott, sokszor későig bennmaradt a munkahelyén. Pár hónap múlva sikerült nagyobb lakást vásárolnunk 18 millió forintért a XI. kerületben. A gyerekek boldogok voltak, végre saját szobájuk lett.
Azonban egyre kevesebbet láttam a férjemet. Egyszer összefutottam egy volt kolléganőmmel, aki elmesélte, hogy a férje viszonyt folytat a titkárnőjével. Nem szégyellik magukat. Nappal, az irodában bezárják az ajtót. Ajándékokat visz, és néha nyilvánosan öleli meg. Hagyd ott, szégyenteljes, amit csinál! mondta. Ekkor úgy döntöttem, elmegyek a férjem munkahelyére, és beszélek azzal a nővel. Megkértem, hogy hagyja békén a férjemet van családja, gyerekei. A lány nyilvánosan megalázott, kinevetett. Az ura gyönyörű nővel csalja, sírva könyörög, inkább szedje össze magát!
A férjem kilépett az irodájából, dühösen rám förmedt: Mit keresel itt? Mindenre rájöttél, nem? Jobb így, mert két életet élni fárasztó. Holnap beadom a válókeresetet. A legjobb ügyvédeket fogadta; elvitt mindent, a lakást, az autót és a pénzünket. Kiengedett minket, engem és a gyerekeket az utcára, nem érdekelte, hogyan boldogulunk. Minden idejét új szerelmének szentelte. Szerencsére a szüleim segítettek, sikerült venni egy kis lakást Zuglóban. Újra állást kaptam egy könyvelőirodában, és lassan minden rendeződött.
Egy év telt el, mikor egy este felhívott az exférjem, és segítséget követelt. Soha nem kért bocsánatot a hűtlensége miatt, továbbra is arrogáns maradt. Kiderült, hogy kirúgták, új felesége elhagyta, majd balesetet szenvedett, most kórházban van. Megtagadtam a segítséget. Emlékeztem, hogy elvette tőlünk mindenünket, magunkra hagyott, soha nem érdekelte, mi van velünk. Most, amikor bajba került, fordult hozzám, mintha csak magától értetődő lenne.
Ma már tudom nem szabad hagyni, hogy más felülírja a saját boldogságunkat. Nem lehetek mindig áldozat. Megtanultam, hogy önmagamért és a gyerekeimért ki kell állni. Az élet forgandó ami ma otthagy, visszatérhet, de akkor már te döntesz.
