Cseréljünk lakásokat miért is kell neked egy háromszobás otthon? szólította meg a szomszéd, miközben a kocsi motorja szúrt a hűvös délutánba.
Én és a lányom, Réka, egy szép, anyámól örökölt háromszobás lakásban élünk a budapesti Újlipótvárosban. A folyosó tágas, a fürdő és a WC különálló, csak a konyha kicsi, de hatalmas erkély nyílik a Duna felé. Mindketten saját szobában aludunk, a nagy nappali közös, és nagyon elégedettek vagyunk nincs szándékunkban költözni.
Egy napon János Kovács, a szomszéd, a közeli utcáról feléünk sétált, és mintha már előre egyeztetett volna, így szólalt meg:
Azt hiszem, megoldható a csere. Ti a háromszobában, mi két szobában ez már elég mindkettőnknek! Miért kell neked egy háromszobás lakás? Képzeld, két szoba elég egy családnak. Ne aggódj, a mi otthonunk sem kicsi, van hely. Már régóta keresünk nagyobb helyet, de a kínálat rossz. A ti lakásotok pont olyan, amire szükségünk van! Sőt, többet is fizetnénk, akár tízezer forintot is.
Én figyelmesen hallgattam, minden szavát megtartottam a fejemben. Amikor János arról beszélt, hogyan fognánk jól együtt élni, közbeléptem:
Ez csak tréfa, ugye? Ha komolyan gondolod, honnan vetted, hogy mi kisebb lakásba akarnánk költözni? Hiszem, hogy elhagyom a tágas otthonomat egy olyan helyért, ami inkább egy acéldoboz? Ha valaha is cserélném a háromszobás lakásomat, nem ilyen feltételekkel. És miért mondod, hogy elég két főnek? Nem állok elő a csere mellett.
János zavarosan motyogott: Csak a legjobbat akartuk, hogy mindenki jól érezze magát. Ti nálunk, mi nálatok nem tudjátok, mi a jó nektek!
Még mindig a mi otthonunkban vagyunk. A szomszéd és családja már nem üdvözöl, a visszautasításom nyilvánvalóan megsértette őket.
