Nóri, vidd el őt! Nem bírom tovább! Még érinteni is undorító nekem!
Ágit majdnem rázta a sírás. A babája a karjában torkaszakadtából bömbölt.
Nóri odalépett, átvette a kislányt, és csak bólintott.
Rendben, de ez tényleg a te döntésed? Később ne legyen ebből baj
Nem, milyen baj?! Vidd el, nekem nem kell!
A pici alig egy hónapja született. Már a terhesség alatt is furcsán viselkedett Ági. Nóri a hangulatingadozásokat a terhesség végére fogta. A nővére már több mint hét éve özvegy volt. A nagyobb gyerekek már önállóan éltek. Egy balatoni hétvége, egy rövid románc, aztán egy teljesen váratlan terhesség mindenkit meglepett a hír.
Ági sosem volt az a hirtelen döntős típus. Először úgy tűnt, örül a kicsinek, de utána kezdett fura lenni: egyik nap lázasan babaruhákat vásárolt, babakocsit nézett, másnap hetekig hallgatott, mintha egy láthatatlan fal mögé bújt volna.
A szülés előtt már senkivel nem tartotta a kapcsolatot nem hívta sem anyut, sem a testvérét, sem a gyerekeit. Nóri aggódni kezdett és kinyomozta, hogy Ági a kórházban éppen le akart mondani a gyerekről.
Ági, mi bajod van? Miért csinálod ezt?
Nem tudom, egyszerűen semmit nem érzek. Idegen nekem.
Hogy lenne már idegen?! Az a saját gyereked!
Az már nem az enyém… fordult a fal felé Ági.
Nóri kétségbeesetten hívta az anyukájukat. Ketten együtt végül rá tudták venni Ágit, hogy hazavigye a babát, de anya úgy intézte, hogy mind ketten vele lakjanak, segítség címén. De valójában mind figyelték Ágit, mert látszott, hogy csak gépiesen gondoskodik a kicsiről, nem maradt mellette egy perccel sem tovább, mint muszáj volt. Nevet is nagymama adott, ölében inkább a nagynéni ringatta.
Ági, hazaviszem, felnevelem, de eltellik egy kis idő, és kit fog anyának szólítani?
Nem érdekel. Csak ne engem szólítson.
Egy héten belül elintézték a papírokat, és Nóri hivatalosan is a kis unokahúga gyámja lett. Ági elköltözött egy másik városba.
A pici Anna igazi kis izgő-mozgó, mindig jókedvű lett. Korán kezdett járni, korán beszélt. Anyának csakis Nórát hívta.
Tizenkét év telt el.
Anya, ma három ötöst kaptam, holnap mozizunk az osztállyal! harsant be vidáman a lakásba Anna hangja.
Ez ő?
Igen, Ági Kérlek, csak
Szia! Anna vagyok, és te ki vagy?
A konyhaajtóban állt egy nagy szemű, magas lány, csodálkozva nézett hol az asztalnál ülő idegen asszonyra, hol az ablaknál álló, hófehér arcú anyjára.
Én Ági. Az anyukád vagyok, Anna.
Mondtam, hogy ne! háborgott Nóri, odalépett a lányához. Anna! Elmagyarázom!
Nem kell, anya. Hallgassuk meg. Szóval azt mondod, te vagy az anyukám. És?
Azért jöttem, hogy magammal vigyelek. Szeretném, ha ezentúl velem élnél.
Miért?
Mert te vagy a lányom.
Nem vagyok a magáé. Nekem csak egy anyukám van ő itt áll. Másik nem kell! És remélem, utoljára látom magát! fordult ki Anna a konyhából.
Nóri lefitytyedt, leült.
Na, megérte?
Egyelőre nem, de majd el fogom érni. Akár bírósággal is.
Miért csinálod ezt? Te akartál lemondani róla, te nem kerested soha Most, ennyi év után mit vársz? Hogy a nyakadba ugrik? Ági, kérlek, most menj haza anyához, aztán majd beszélünk. Nekem most a lányomhoz kell mennem.
Az unokahúgodhoz motyogta Ági.
Nóri csak sóhajtott. Becsukta az ajtót, és ment a szobába.
Annácska
Várj, anya! Mielőtt magyarázkodnál, én szeretnék valamit mondani. Tudok mindent. Tavaly, mikor a nagyinál takarítottunk, megtaláltam a gyámsági papírokat. Először iszonyú mérges voltam, amiért eltitkoltátok. Utána találkozni akartam vele, megkérdezni: miért? De aztán rájöttem, hogy engem ez nem érdekel. Nekem TE vagy az anyám! Más nem kell!
Anna, drágám! Soha senkinek nem adlak oda.
Én magamat sem adom! nevetett Anna. Tudod, az osztálytársam, Zalán, az anyukája ügyvéd, családjogra szakosodott. Majd hívjátok fel!
Jaj, kislányom, azért ne akarj mindjárt teljesen felnőtt lenni. Látod, azért még én vagyok a nagyobb, legalábbis egyelőre nevetett Nóri és magához ölelte a lányt. Felhívjuk, úgyis, mindent megoldunk.
Aztán jött sok idegeskedés, ügyvéd, bíróság, de Anna kijelentette, hogy nem megy az édesanyjához, és maradhatott Nórival.
A két nővér a bíróság előtt állt.
Na, végre ennek is vége fújt ki Nóri. És most?
Elutazom, nem fogok zavarni. Segíteni akarok, kérlek ne utasítsd vissza. Annának régóta van egy számlája, papírok anyunál, mind ott marad.
Miért tetted? És miért hagytad ott annak idején?
Nem volt semmi románc, Nóri Semmi. Egy sötét park, késő este…
Nóri torkán akadt a szó.
És erről eddig hallgattál? Ennyi éven át csak magadban hordoztad?
Nem lehetett semmit helyrehozni. Azért hallgattam. Először azt hittem, csak a változókor, utána pedig már késő volt. Annának ne mondj semmit! Ne tudjon róla. Az ő élete, ő ezt nem érdemli. Engem talán egyszer majd megbocsát
Nóri átölelte a nővérét, mindketten odanéztek, ahol Anna nagymamával beszélgetett.
Néha a legszörnyűbb dologból is lehet valami gyönyörű szipogta Ági, de most először látta Nóri, hogy mosoly is van a nővérénél.
Naszti, vidd már el őt! Nem bírom tovább! Még hozzáérni is undorító számomra!
