Semmi hang se szűrődött át
A repülőgéptörzs óvatosan bukkant elő a felhőkből, mintha félénken puhatolózna, aztán egy hosszú kanyarral körbejárta a leszállópályát, végül gyengéden érintette a földet: épp úgy, ahogy egy vőlegény megérinti szerelme arcát az oltár előtt.
Zúgó taps fogadta, de a pilóták ebből semmit sem hallottak.
S nem hallotta ezt Károly Kiss sem, akinek beállt a füle a repülés alatt.
Károly újra és újra befogta az orrát, fújt, próbálkozott: a levegő mindenhol kiáramlott, csak épp ott nem, ahol kellett volna, és a fejében továbbra is csak fehér zaj visszhangzott.
Károly kora hajnalban tért vissza az édesanyjától, éppen, hogy el tudott készülni a munkába.
A felesége, Borbála, már ébren járkált idegesen a lakásban, mindent össze-vissza pakolgatva.
Károly a konyhára ment, elkezdte összerakni az ebédjét.
Semmit sem hallott.
Elmegyek!
Elege van!
Elegem van ebből az egész életből, a fizetésedből, ami még a három forintos sem elég, ebből a lakásból Isten háta mögött.
Azt hittem, hogy krónikus szerelemben élek, de kiderült, hogy csak elkapott valami fertőzés!
Borbála dobálta a vallomásait Károly hátának, amíg ő békésen tette át a krumplit a termoszba.
Elmegyek Lászlóhoz, nem ismered, ő sem ismer téged, de csodálatos.
Érzelmeim vannak iránta, azok az igaziak!
És nyugodj meg, teljesen tisztán állok előtted, még nem történt köztünk semmi.
Rendesen megyek el, hogy ne legyen mit pletykálnod rólam főleg az anyádnak.
Károly befejezte az ebédpakolást, táskájába tette mindent, majd kávét főzött magának.
Nem akarsz semmit mondani?
Itt kiöntöm neked a lelkem!
Borbála egyre türelmetlenebbül nézett rá.
Bo-bo-bo Borbála!
kiáltott Károly a vállán túl.
Megkérhetlek, hogy vasald ki a farmerem?
Hogy mi?!
Farmert vasaljak?!
Na Én az érzelmeimről, te meg a vasalásról beszélsz!
Fúj!
Azt hittem, talán, majd megállítasz
Borbála dühében összekeverte a kézitáskáját Károly munkaebédjével, felkapta és kiviharzott.
Csak amikor a zár remegve csapódott, Károly megértette, hogy a felesége elment.
Hova megy ilyen időben?
És a farmer?
A fenébe, hol az ebédem? ezekkel a gondolatokkal kísérte Károly ezt a reggeli válást.
Elkeseredetten, hogy se termoszt, se ebédet nem talált, Károly elindult dolgozni gyűrött nadrágban.
A liftben biccentett köszönésül az SZV-bizottság elnökének annak a nőnek, aki minden hónapban beszedte a forintokat, mintha még mindig az Aranyhorda fennhatósága alatt volna.
Azt beszélték, hogy a parfümje újraélesztette a lovakat és kiszúrta az ellenséget a rejtekhelyükből.
Károly visszatartotta a lélegzetét, beszállt, arccal a kijárat felé fordult.
Az ajtók becsukódtak, a gázkamra ereszkedni kezdett.
Még nem fizette be a rovarirtó díját.
Ma az egész lépcsőházban mérgezni fogják a csótányokat szólalt meg a bizottsági elnök.
Károly némán figyelte, ahogy a parfüm szagtól olvadni kezd a gumitömítés az ajtók körül.
Legkésőbb estig, kártyára tudja utalni?
sürgetett tovább.
Károly nem szólt semmit.
Erre a nő még közelebb hajolt a füléhez:
Estig várom az utalást!
Gratulálok.
Hová utaznak?
élénkült fel Károly.
Vissza Mongóliába?
Ő komolyan elhitte, hogy a nő Dzsingisz kán leszármazottja.
A nő rengeteg mindent mondott neki, de csak szófoszlányok jutottak el hozzá: -fa, -tor, -tlan, -ni, mintha ősi mongol nyelven beszélne.
Károly nem értette, csak bólogatott, mint egy kortárs kiállítás nézője.
A liftajtó kitárult, és Károly igyekezett a friss levegőre, míg az elnök a lakások felé indult a pénzekért.
Károly villanyszerelő.
Hetek óta egy olyan projekten dolgozott, ahol a megrendelőnek nem volt sem kreativitása, sem anyagi lehetősége, de egy remekművet akart.
Az ügyfél tervei és anyagai szinte bűzlettek.
Károly nem volt egyedül: vele együtt szenvedett egy vízvezetékszerelő és a burkolók.
Közben, amikor Károly vésővel cincálta a falakat, a kollégái izzadtak más szobákban, és bejött a megrendelő az éjszakát barátja születésnapján mulatta el, művészi hangulatban úgy döntött, lefekvés előtt még ránéz a munkálatokra.
Minden rossz!
ordított a megrendelő, lábával toppantva.
Az aljzatokat sakktáblaszerűen kell rakni, a csillár három fokkal jobbra csúszott a Föld középvonalához képest.
Tegyék úgy, ahogy mondtam, vagy egy fillért sem kapnak!
Ugyanezekkel az ötletekkel és fenyegetésekkel végigment minden szobán, majd elzárkózott a gyerekszobában, ahol elaludt egy zsákon.
Hét órával később feltámadt, ajtót nyitott, és szembesült a saját innovációjával: a munkások új átjárót építettek a nappali és konyha között, a fürdőben vendég WC is lett.
Ruhája fehér volt a portól, arca a döbbenettől.
Nem emlékezett az utasításaira, hibáztatni akarta a munkásokat, de azok videóval bizonyították a dolgokat.
Csak Károly nem változtatott semmit, mert az új instrukciók elmentek a füle mellett.
A megrendelő talán a hirtelen érzelmektől, talán a kilátástalanságtól Károlynak kis bónuszt adott a részeg kreativitás elleni kitartásért, a többieket kirúgta mert nem ellenálltak.
A kompromittáló bizonyítékok miatt végül kifizette az egész munkát.
Este, éhesen és kimerülten, Károly nem bírta tovább, elment a fülészhez, hogy visszavezesse a hangok világába.
Útközben egy haragos kutya szegődött a nyomába, hangosan ugatva próbálta megijeszteni, de Károly számára a világ egy néma mozi volt: emberek és állatok csak jeleneteket játszottak.
Szöveg nélkül nem lehetett felismerni, mit akar a kutya, ezért Károly egyszerűen továbbsétált biztosan, könnyedén.
Végül a kutya ráunt, és elmaradt.
Legyenek önnel a hangok!
mondta az orvos, amikor kitisztította Károly hallását.
Újra hallva, sietett haza.
Útközben elővette a váratlan bónuszt, vett egy virslis tésztát és szerény virágcsokrot Borbálának.
A ház előtt szomorú szomszéd várta.
Hallottad?
szólította meg.
Én ma egyáltalán nem hallottam semmit ujját a fülébe nyomta Károly.
Figyelj, a Mészárosné, az Aranyhorda, beszedte a pénzt az egész házból, aztán eltűnt, elköltözött másik városba, minden szálat elvágott.
Előre kitervelte az egészet, a rendes gazember.
Mind a hét lépcsőházat végigjárta.
Te fizettél?
Nem, nem fizettem rázta a fejét Károly.
Ma reggel mondott valamit a nagy átrendezéséről, de semmit sem értettem.
Szerencséd van.
Én, az ostoba, fizettem.
Egy dolog vigasztal: mire végigjárta az emeleteket, a csótányok is megdöglöttek a parfümtől nevetett a szomszéd.
Így nem is olyan rossz.
Az otthon meleg illatokkal és különösen gyengéd Borbálával fogadta Károlyt.
Ne haragudj rám, ostoba voltam, magam sem tudom, mi ütött belém.
Napkitörés lehetett Minden szavamat visszaszívom, semmi rosszat nem tettem, és nincs is semmilyen László, csak a húgomnál voltam, kiengedtem magamból a gőzt, és tisztultam.
Ahogy reggel reagáltál, az volt az igazi férfi hozzáállás az rázott helyre!
Megbocsátasz, buta vagyok?
Károly arcát forró csókok borították, Borbála asztalhoz invitálta.
Nem hallottam én semmit vallotta be Károly, érezve, hogy egy igazán nem megérdemelt jutalmat kap.
Köszönöm!
ölelte őt Borbála.
Ez igen gondolta Károly, semmi különöset nem tett ma.
Talán gyakrabban kéne süketnek lenni.
Úgy könnyebb lenne élni…A konyhában halk zene szólt, Károly leült Borbála mellé, és elővette a virslis tésztát.
Együtt nevettek a nap viszontagságain, aztán csendben nézték, ahogy a fények táncolnak az asztalon.
Károly hallotta a villák csilingelését, Borbála kacagását, és azt, ahogy a város lassan visszazökken a hétköznapokba.
A krumpli a termoszból előkerült: Borbála este megtalálta, ahogy Károly gyűrött farmerje mellé csúszott a táskája.
Ahogy a félelem, a harag és a néma visszhang elillant, Károly egyetlen gondolatot őrzött meg: ha néha el tudná engedni a hangokat, ha nem minden szót kellene meghallania, talán jobban élhetnének együtt, a zajon túl, a csöndben, ahol a szív szól.
Aznap este, mielőtt elaludtak, Borbála halkan, szinte suttogva mondta:
Szeretlek, ha hallod, ha nem és Károly már biztosan tudta: néha a legbiztosabb kapcsolat akkor születik, amikor a hangok végre elcsendesülnek.
Károly mosolygott, lehunyta a szemét, és a csendben boldogan várt rá az új, nesztelen világ.
Semmit sem hallani – Teljes csend a magyar valóságban