Térj el tőlem! Nem ígérem, hogy feleségül veszem! Sőt fogalmam sincs, ki a gyermek apja.
Talán mégsem az enyém? gondoltam, miközben a balhéba sétáltam, és a lány csak bólintott. Akkor menjetek el a saját táncotokba, én meg belevágok a saját útamba. mondta Viktor a zavarodott Boglárkának.
Boglárka állt ott, szemei nem hitték, amit hallott, fülét sem bírálták. Vajon ez a Viktor, aki még csak tegnap szerelmes volt, kezében a kedvesét ringatva?
Vagy ez a Vencel, ki csak úgy csóválta a haját, és mennydarabokat ígért neki?
Előtte egy kissé összezavarodott, ezért dühös, idegen férfi állt. Boglárka egy hétig sírt, majd véget vetett a bajnak, megcsóválta a fejét Vencel felé.
Azon a napon, amikor már harmincöt éves lett, és úgy érezte, kevés esélye maradt rá, hogy megtalálja a női boldogságot, úgy döntött, hogy gyermeket szül.
Boglárka időben egy hangos kislányt hozott a világra, akit Lilinek nevezett.
A lány nyugodtan, gond nélkül nőtt fel, és nem hozott anyjának semmi gondot. Mintha tudná, hogy kiabál vagy sem, semmivel sem érhet el többet.
Boglárka kedves volt a lányához, de a mély anyai szeretet hiányzott belőle.
Tápot ad, ruhát ad, játékot vásárol, de ha arra jött volna, hogy újra átöleljen, megölelje, vagy elvigye sétára nem. Ez sosem történt.
Kis Lili gyakran nyúlt az anyja felé, de Boglárka elhúzta. Elfoglalt vagyok, sok dolgom van, fáradt vagyok, fejfájásom van mondta, mintha nem lenne benne anyai ösztön.
Hét éves korában váratlan esemény történt: Boglárka megismerkedett egy férfival.
Nem csak megismerkedett, hanem be is vitte őt otthonába! A faluban mindenki róla fújt: Micsoda felelőtlen nő! szóltak.
Az újszülött férfi nem volt helyi, nem volt állandó munkája, sehol sehol élhetett talán átverő is volt. De Boglárka nem hallgatta a pletykákat. Szerette volna megérinteni a női szerencse utolsó esélyét.
A férfit Gábornak hívták, és a helyi boltban dolgozott, ahol egy nap segített a rakományok kirakodásában. Ettől kezdve szikrázott közöttük a romance.
Nem sokkal később Boglárka meghívta Gábort, hogy költözzön be hozzá. A szomszédok kifogták: Miért hozott be ismeretlen férfit? vitatták, hogy a fiú szótlan, titokzatos, mintha valami nagy titkot rejtene.
Boglárka azonban nem hallgatta őket. Úgy érezte, ez az utolsó lehetőség a boldogságra.
Néhány héttel később a szomszédok véleménye megváltozott Gábor iránt, aki a Boglárka házát felújította: először a verandát, aztán a tetőt, végül a omló kerítést javította.
Minden nap újabb javítást végzett, és a ház szép újjáéledt. Amikor látták, hogy Gábor munkái mennyire hasznosak, egyre többen kértek tőle segítséget, s ő így szólt:
Ha öreg vagy vagy szegény, segítek neked. Ha nem, fizess pénzzel vagy termékkel.
Néha pénzt vett, néha konzervet, húst, tojást, tejet kapott. Boglárkának volt egy kis kertje, de állatai nincsenek ezért Gábor nélkül nem tudott tejet adni Lilinek.
Már nem csak ritkán locsolta a lányát tejföllel vagy friss tejjel, most már a hűtőben is van vaj, tej és szűz vaj.
Gábor aranykezű volt. Ahogy a magyar közmondás szól: mind a szövő, mind a vágó, mind a csengő hangja.
Boglárka, aki sosem volt szépséges, most ragyogott, puhábbá és kedvesebbé vált, s Lili is barátságosabb lett. Mosolygott, és még dimples is megjelentek az arcon.
Egy nap Lili a verandán ült, nézte, ahogy Gábor munkálkodik, és minden úgy sikerül körülötte. Később elment a szomszéd házba, de csak este jött vissza, mikor a kapu kinyílt: a kert közepén hatalmas hinták álltak!
Ez nekem? Gábor, te építetted ezt nekem? kérdezte Lili ámulva.
Természetesen, Lili! Itt a te új játszótered! nevetett Gábor, aki általában csendes volt.
Lili felült a hintára, és magasra hintázott, a szél suttogott a fülében, s boldogabb lány nem lehetett a világon.
Gábor reggelente korán ment dolgozni, ezért a reggeli ételt is ő készítette: reggelit, ebédet, de legfőbb büszkesége a frissen sült piték és rakott ételek voltak.
Ő tanította meg Lilit főzni, asztalt teríteni. Ennyi tehetség rejtőzik ebben a csendes, néma férfiban.
Amikor beköszöntött a tél, és a napok rövidültek, Gábor minden nap felvitte Lilit az iskolából, a táskáját cipelte, és mesélt neki élete történeteiről: hogy gondozta beteg anyját, eladta a lakását, hogy segítsen, vagy hogy a testvére becsavarja őt otthonából.
Megmutatta, hogyan kell halat fogni. Nyáron kora reggel a folyón ültek, csendben várva a horogra. Így tanította meg a türelmet.
Később Gábor megvásárolta neki az első kis kerékpárt, és tanította, hogyan kell biciklizni. Amikor elesett, zöld kenőcset kendelt a térdeire.
Lili, nem fog szétrepedni panaszkodott anyja.
Nincs szétrepedés. Meg kell tanulnia felkelni. válaszolta Gábor határozottan.
Az újévkor Gábor igazi gyerekcsúszákat ajándékozott neki. Az estét a család egy nagy asztal köré gyűlt, amelyet Gábor és Lili díszített.
Mikor a harangok ütemezettül megütöttek, mindannyian koccintottak, nevetgéltek, és jókedvben töltötték az ünnepet. Reggel Boglárka és Gábor egy hatalmas Lili kiáltásra ébredtek:
Csúszák! Jaaaa! Új csúszák! Köszönöm, köszönöm! kiáltotta Lili, miközben a karácsonyfa alatti csodás ajándékot szorította a mellkasához.
A könnyek örömtől csordultak. Gábor a jeges folyóhoz ment, letörölte a jég darabjait, Lili segített neki, majd megtanította, hogyan kell csúszni. Elesett, de Gábor türelmesen vezette a kezét, míg végül magabiztosan állt.
Amikor végre egyetlen alkalommal sem esett le, Lili felkiáltott a boldogságtól. Ahogy elhagyták a jégen, Lili a nyakába hajolt:
Köszönöm mindazt, apa! mondta, és Gábor szeméből könnyek csordultak, még ha azokat gyorsan letörölte, hogy ne lássa a lány.
Lili felnőtt, a városba ment tanulni, és számos nehézséggel szembesült, mint mindenki. De Gábor mindig mellette állt.
Jelen volt a ballagásán, a kosárával a piaci áruval kísérte, hogy ne kelljen a lányának éheznie. Mikor Lili házasságra készült, Gábor a szülői szoba ablakai előtt várt, és a születendő unokákra vigyázott, szeretve őket, mint egy igazi apa.
Végül Gábor elment, ahogy mindenki elmegy egyszer. Lili és Boglárka mély szomorúsággal álltak a temetőben, egy marék földet szórtak, és Lili suttogta:
Viszlát, apa Te voltál a legjobb apa a világon. Mindig emlékezni fogok rád
Gábor örökre a szívükben maradt. Nem csak egy bácsi, vagy egy nevelőapáként, hanem igazi apa volt.
Mert az apa néha nem az, aki született, hanem az, aki nevelt, osztotta meg fájdalmad és örömöd, és mindig melletted állt.
