Minden udvarban van egy olyan asszony, aki a térről kiabál, ha valaki az ablak alatt dohányoz, mert állítólag szaglik a lakás. Aki este tíz órakor a padon ül, arra siet, hogy a tinédzserek ne zavarják az álmát, és nyilvántartja a házkezelővel a nem felszedett szemét panaszait. Ha még ilyen nőt sem ismersz, az csak azt jelenti, hogy te vagy ő. Pontosabban, én vagyok a gonosz szomszéd. Nem bírom a kutyás szomszédokat. A kutyáik székletet hagynak a geránium és páfrány ágyásomban. Még inkább utálom azokét, akik etetik a kóbor kutyákat: ezek a lazák nem csak a kupacokat hagyják, de csontokat is temetik a geránium közt, és éjszaka olyan vicsorás bőgést kapnak, hogy egy hétig csak körözgetek. Vagy tavasszal csak üvöltenek. Ugyanígy bántom a macskás szomszédokat, mert a lakásuk illata a macskavizes fürdőhöz hasonlít! Ha a macskák a teraszon is járnak, akkor már szörnyűség: egyszer a szomszéd harapós bestiája felugrott a balkonra, és majdnem szürkeleg lett belőlem, miközben a szomszéd gyerekei felé kiabáltam.
Megtaláltad a lényeget bingo! A kicsi törpök sem érnek nekem. Nem értem, miért szeretnék valakit, és mit lehet velük tenni. A törékenységük és irányíthatatlanságuk rémít. Egyszer a néni felkért, hogy vigyázzak az öt éves unokatestvéremmel. Fél óra alatt a kisfiú szívem belsejében csiszolt teáskanállal kavargatta a gondolataimat. Először kedvesen játszott traktorral, míg anyukája meg nem jelent a lépcsőházban öt percig. Aztán ételre vágyott, de nem a húsos kására, melyet nálam van. Az egész kását a asztalra szórta, amíg elfordultam. Miközben a tányért dörzsöltem, a fiú megtalálta a sminktáskámat, és vajon mennyit elégszedett meg a kedvenc piros Chanel rúzsomból? legalább harminc percig nem hallottam semmit. Végül a kiscsúnya rátalált a húsgombócra, és a konyha falazata zsíros ujjlenyomatokkal lett beborítva.
Ki gondolta volna, hogy a kisfiúnak nem jó a túl sok sült? Este a lakásom minden zugát beborította a füst, mert felpörkölt a lágyas. Szerencsére, amikor aktivált szénnel megetettem, jobban lett, és könnyedén átadtam a testvérét aggodalmas anyukájának.
A szomszédokkal való viták már tizenöt évvel ezelőtt kezdődtek, amikor egy idős hölgy a lépcsőn szúrós tekintettel rám bámult, mintha azt mondaná: A prostituált itt van. A dühöm felrobbant, és elkezdtem a nő postafiókjába mindenféle ingyenes reklámot zsúfolni, amit az elhagyott postaládákból találtam: szellőnyílás-ablak hirdetéseket, csodás egészségügyi szerekről szóló újságcikkeket, vagy a magas vérnyomásra szánt mágneses karkötőket. Egy hónapig csak papírhegyek özönlöttek rá, amikor a villanyszámláját kereste.
De ez még nem lett vége. Elraboltam a számláját, és egy nullával több értékre nyomtattam ki. A néni a villamosenergia-szolgáltatónál (MAVIR) veszekedett a ügyintézőkkel, és végül megkapta a valódi számlát.
Karakterem tovább színesedett, amikor a saját ablakom alatti virágágyásból szép gerániumot növesztettem. Kiderült, hogy a férgek sem tudják elrabolni, a szexuális vágyú férfiak sem jönnek rá, és a betegenzők is kerülik a színvonalas kapor illatát.
Egy szép, meleg reggel a virágágyáson egy autó jelent meg, mintha a virágok közepén landolt volna. Az első kerekei a fehérre festett szegélyhez érintették, a masszív lökhárító pedig fenyegetően hajolt a piros geránium virágai fölé. Kinek a kamra? kérdeztem lekezelően a szomszédom, Lili bácsit, akit kémnek neveztem. Lili bácsi már reggel a piacon sétált, miután öt macskáját etette, és szeme, mint egy falka, nem hagyott észrevétlenül egérre sem.
Valaki a ötödik emeletből jött, válaszolta, hogy talán már régóta észrevette a gépjármű tulajdonosát, de senki más nem tudja. Mi lesz a negyvenharmadik lakásban élő Máriával? kérdeztem, hiszen mindnyájan ismerem a ház minden lakóját, és egyikük sem tűnik banditának. A Máriát a gyerekek elvitték, mondja, lába már nem engedi, asztma is kísérti, szívesen elmesélte.
Öt percnyi hiábavaló beteglista után kiderült, hogy a negyvenharmadik lakásban egy nagypapa a képzőmunkát végez. A levegő már a vihar szagával volt telítve, és én elrohantam a lifthez, hogy elmondjam a gonosz banditnak, hol a helye messze a virágágyásomtól! De a csengőre senki nem nyílt ki. Az autó továbbra is ott lógtatott, a kapu pedig nem nyílt. Megkopogtam a hideg bőrkárpitos ajtón, talán nem hallotta a csengőt.
Így is írtam a szomszédnak egy jegyzetet: Tisztelt ismeretlen, azonnal távolítsa el a koszos gépjárművet a virágágyásomból, különben nem vállalok felelősséget! tűzbe vetettam a papírt a régi postafiókhoz. Egy nap múlt el; a Ranger továbbra is fenyegetően vette körül a gerániákat, és ez a nézelődő szándék a nyakamba fulladt.
Lili bácsi, ma megjelent a banda a negyvenharmadikban? kiáltottam.
Nem jött, de egy másik autóval jött, pár órára, aztán távozott, bólintott.
Akkor ő a másik gépjárművel jár, és ez a szörnyeteg csak az ágyásomból akar szívni? faggattam.
Hívj fel, ő ott hagyta a számát, csak nem ő vezeti, a főnöke az, tanácsolta Lili.
Miért fordul a főnöke a bandák felé? gyanakodtam.
Mert a bandák sosem tiszteletteljesek, magyarázta a néni, és hirtelen a varázslat miatt felkelt a hajnalra.
Gondoltam, hogy a lépcsőház már nem csak macskákkal, hanem halakkal is bűzöl majd, és az ellenszenvem a szomszéd ellen azonnal megszárnyalt. Felírtam a számot, felhívtam, és a hang a telefonon mély, óvatos barátságot sugallt:
Hallottad a jegyzetet? kérdezte.
Igen, de mikor fogod elvinni a csatornádat innen? kérdeztem.
Elfelejtetted a varázsszót, válaszolta higgadtan.
Kérlek, vedd el a gúnyt a virágaimról, próbáltam békésen.
Sosem! Nekem kényelmes, és az igazságot sem felejtem, mondta a bandita.
Megpróbáltam szemeimmel megégetni a gépjárművet, de a fekete fém sem füstölt. Nem számít, mivel már van a sáfirszoros fegyverem: a szomszédok elleni évszázados harc módszere. A holnap reggel a tulajdonos már bánkódott saját magáról.
Másnap reggel a balkonról bámultam, ahogy a szomszéd csodálja a fekete autót, most már színpompásra festve, körülötte a kukacok, akiket reggel porszámmal szórtam a motorháztetőre. A férfi magas, szívós, kopasz, tipikus gangszereplő, de én nem ijedtem meg már sokkal kevesebb fenyegetést jelentett a szomszéd macskája, akit éppen egy halat nyelt a fogában.
Este a tiszta, csillogó autó újra a virágágyáson állt, a kerekei a szegélyen maradtak, fekete nyomokkal festve, mint a szívem sebei. Ez háború hirdetése volt, szó szerint.
Miközben a teát forraltam, a szomszéd, akit most már csak Sanyi néven ismertek, a lábát a fekete bőrön dörzsölte, és a konyhában egy csésze kávét hozott idézve: Mikor gondolsz a kávéra? Remek, de ez a csésze a tiéd. A kávé illata a levegőben szállt, és én szívesen csapkodtam volna, de a szemével úgy nézett, mint egy meleg nyári nap, apró ráncokkal a mosolyában.
Te szépséges vagy, mondta végül, miközben a szempája a szívem felé fordult.
Ha nem tetszel, menj el! kiáltottam. Nem vágytam a szívdobogást, csak a békét.
Én is… azt mondtam, hogy a tűz vagyok, de a szikrák kicsi szikrák, válaszolt.
Az a tűz a zárba a tűzzel? Nem akartam beleerészteni.
Nem a szívedbe teszem, csak a zárba.
Aztán a tűzhelyen lévő szivacsot a zárba nyomtam, és a szomszédra nézve azt mondtam: Adjunk békét, csak a bandát ne hagyjuk a járdán.
Másnap a bandita a bejárati csengőre kopogtatott, és a kapu mögött egy kutyafa, ami már a ház bejáratánál várt a puha szurke bundájával. A szomszédnak már kutyafekete széklete van az ajtópadon, magyarázta, miközben a kávéscsészém a kezemben vibrált. A szomszéd, Serény Gábor, felfüggesztettem a videófelvételt, amit a CCTV készített, és a felvett anyagban láttuk, ahogy Lili bácsi ajándékokat hozott a küszöbön. Miután többször megnéztük, egyetértően csak ráncoltuk a homlokunkat.
Beszélni fogok vele, mondta Gábor, és azt ígérte, hogy este elmegy.
Rendben, először megbeszélek, válaszoltam. A nap végén csokoládés sütit sütöttem, hogy a szomszédnak is beindítsam a kedvemet. Gábor a munka után betoppant, és megkérdezte:
Van kakaó?
Igen, nyíltam a konyhapolcra.
Az ajtót javítanod kéne, elcsúszik, javasolta.
Megcsinálom!, mondtam, remélve egy kis jóvátételt.
Mi lesz Lili bácsi? kérdezte.
Semmi különös, válaszolta Gábor, csak a negyvenharmadik lakás zenei hangja zavarta.
Végül, a konyhai szekrény fogantyúját alaposan megoltam, és a bejárati ajtó zárját vízzel kenve, a bandita már nem tudott beléptetni a kocsival, mert a vasakra zsíztam a kezemben lévő testőröket.
A reggel csendes és békés volt: a macskák nem nyávogtak a lépcsőben, én alaposan aludtam, és egy csésze kávét kortyolva a bejárati ajtó kilincse hirtelen zárra kattant. Kint egy férfi állt, akinek a szíve úgy dobogott, mint egy szikra: A kutyafekete már a szőnyegen van, közölte, és a kávéja már csak egy marék teát hagyott a pohárban.
Végül a szomszéd, a felhők felett szárnyaló Gábor, megnyitotta a telefonját, és a kamerák felvették, ahogy Lili bácsi a bejárati ajtóhoz ajándékokat dobál. A videó végén mindketten csak vállat vontak, mert senki sem értette, miért is csinálta.
A nap vége felé a ház szíve felébredt, a macskák és a kutyák szinkronban nyávogtak, a szomszédok felkapcsoltak a csillagfényre, és én, Csilla Szabó, a szomszédommal egy új, békés fejezetre készültem, ahol a harag csak egy szélfúvás a régi álmokban.
