Dömötör, Dömötör, ébreszd fel, mert megint sír Mária!

Dáni, Dáni, kelj fel, Kincső már újra sír!
Éreztem, ahogy a kis Bencsi szorítja a pólóm szárát, de a szemem egyszerűen nem akart kinyílni. A fáradtság olyan mély volt, hogy inkább kiabálnék a testvéremre, aztán a fejemet a párnába gömöríteném, és újra a meleg sötétségbe merülnék. Jobban volna, ha semmi álom nem jön, mert tegnap is megjelenik a régi apám, ült a nagyanyám házának verandáján, megérintett a fejemen, és így kérdezte:
Hogy vagy, fiam? Nehéz? Bocs, hogy így hagytam… Nem akartam… Kincső újra sír Te, ez
Dáni kiszökken a félálomból, majd alig tud megállni a szeme a frissen csúszott matracról. Bencsi már a saját ágyában ül, nézi, ahogy a nagyobb testvér kibújik a takaróból.
Hosszú ideje kiabál? simította a már nem nyírt haját, amit öt év óta nevelt. Te vagy a hangos! Miért kiáltasz? Anya még nincs otthon. Nem ideje. Reggel jön. Jöjj ide!
Kincső már közel vörös lett a kiabálástól. Dáni ügyesen kihúzta a testvérét a kiságyból, bólintott Bencsinek, aki már hozta a tiszta pelenkát, és a gyermeket magához szorította.
Ó, édes vagy! Jól csináltad! Csak egy kicsit halkabban, jó? A szomszédok még nem hallották? Egy pillanat, megoldom.
A lány, mikor hallotta a jól ismert hangját, csendesedett, majd pár percen belül már lelkesen szívott a testvér által készített üvegből.
Falánk! megérintette a fejét a szokásos módon, ami egyből elárulta, hogy ez már nem az első alkalom, s a lázas mérő sem volt rá szükség. Nem várhatott anyára? De jól is tette. Fáradtan jön majd, mi pedig itt vagyunk. Nyeld meg, amíg van idő. Bencsi! nézett a testvérre, és elmosolyodott. Na, ki a jó? Már alszik! Nem olyan, mint mi ketten, ugye, Kincső?
A fél éves Kincső ágyaskodva újra szopott, majd kiadta a cumit. Dáni óvatosan, hogy ne sikítson újra, a vállára fektette, s körbejárta a szobát, miközben a háta mögé simogatott.
Hú! Szép munka! Most már ágyba is! óvatosan fektette le, és rápillantott az óra mutatóira.
Aludni vagy sem? Még egy óránál kevesebb maradt a felkelésig, de a biológiából ötöt, a fizikából kettőt kapott. Ő maga vádolta magát, hogy a matekórán a tengeri csata helyett nem figyelt a tanárra. Kár, de most már meg kellene ismételnem a legutóbbi fejezetet, különben . Két hét múlva szülői értekezlet, és nem akarta, hogy anyukája pirosra vázzon.
Dániel! Ez így nem megy! Mindig elkésel! Megint a vezetőnő irodájába kerül a következő alkalommal!
Nem lehetett anyának elmagyarázni, hogy a késés nem önkény, hanem a munkahelyi elhúzódások miatt van. Így Dáni a Kincsővel maradt, majd rohanva vitte Bencsit a bölcsődebe. Nem hagyhatom egyedül a gyerekeket otthon! gondolta, mert ha anyjuk szívesen elmondja, bajba kerülne. Ha élt volna a apa, nem lett volna ennyi gond.
A nagymama gondolatait el akarta kerülni. Nem tudta, mi váltotta ki a veszekedéseket anyával, de sejtette. Nagymama mindig hangos volt, és a sírásban sem fogta vissza a szavakat. A temetés után megjelenett, és miután anyja kiűzte a gyerekeket, támadt rá a nő.
Te vagy a felelős! Szaporodtál, mint egy nyúl, de mi? kiabálta.
Dáni nem bírta tovább, kiszaladt, és anélkül, hogy anyja megpróbálná visszatartani, a nagymamához rohanott:
Ne szólj így! Nem tudod, mit mondasz! Apám szeretett! Kincsőt is, Bencsit is! Nem anyától, hanem tőle jött a szeretet! Nem akarta, hogy a gyerekek ilyen körülmények között nőjenek fel!
A nagymama tekintete még ma is megmaradt a fejében: egy pillanatnyi szünet, egy nyílt száj, majd a válasz:
Még fiatal vagy, hogy ilyen hangot adjon
Dáni ekkor már régen, de még élénken emlékezett a nagymama hideg tekintetére, amikor visszafordult a szobában. A nagymama lassan elindult, hogy többé ne zavarja őket. Néha látták a városban, de mindig elfordult.
Az anyja, Zsófia, nem ivott, de a pletykák könnyen szálltak. A szomszéd néni, Ráhel, újra panaszkodott, hogy Kincső túl sokat kiabál. Mit csinálhatok? gondolta Dáni. A kicsi néha fájdalmasan pihen a hasán, néha a fogak is jönnek. A fogorvos már három fogat számolt. Egyik nap a testvére a nyuszkát a karjába szorította, és a szobában csend lett.
A reggel első hangja a kicsi ébresztőóra nyikorgott, s Dáni gyorsan kikapcsolta. Ideje felkészülni: ő az iskolába, Bencsi a bölcsődébe, anyja pedig néhány percen belül érkezik, és még reggelihez is el kell indulni.
A szendvicsek elkészítése közben zár nyikorgott, és Zsófia bekopogott a konyhába, levetve a régi kabátot. Átkarolta Dáni arcát, és belenézett a szemébe:
Jó reggelt, én vagyok a te lovagod!
Jó reggelt, én vagyok a te királynőd!
Ez volt a titkos üdvözletük, mióta Dáni megtalálta a Walter Scott regényét a könyvespolcon.
Hogy vagy?
Kincső tegnap újra kiabált. A cumit adtam, a nyálkát kenem a szájra. Megnyugodott.
Kinyúlt már egy fog?
Még nem, de duzzadt a száj. Nincs láz.
Szép. Dániel, mit tennék nélküled?
Anyám ma újra láttam a nagymamát.
Zsófia meghökte a kezeit, majd kérdezte:
Mondta valamit? Beszéltetek?
Nem. Ott állt a bejárat előtt, nézte az ablakokat. Amikor közelebb mentem, elfordult és elindult.
Zsófia bólintott, de hirtelen rájött, hogy nem látja a gyermek arcát. Fellépte a fiát az állával, és azt mondta:
Dániel, ne haragudj rá, rendben? Ő csak nehéz, de a te nagymamád. És bár nem szeret, mégis a mi nagymamánk. És ha valaha újra találod, kérlek, hallgasd meg, majd döntsd el, mit teszel.
Dáni nem teljesen értette, mit akart elmondani anyja, de tudta, hogy túl kedves. A néhány bántó szó ellenére Zsófia mindig megpróbálta megvédeni a nagymamát.
Az óra mutatott, és Dáni felugrott.
Jaj, Valéria Mária ma reggel elkapja a kések! Már lekéstem az első órát!
Menj a másodikra! ragadta Zsófia a régi pólót, és leültette az asztalhoz. Nem ettél reggelit!
Nincs idő, anya!
Semmi gond. Az iskola nem menekül! Hamar fújja a szél a szívedet! Nézd, mennyire sovány lettél!
Zsófia elhozta a kenyérszeleteket, és elindult, hogy Bencsit felébressze.
Minden percben Dáni már úton volt az iskolába, szorosan fogva Bencsi ugráló testvérét.
Dániel, Dániel, játszunk este?
Persze.
Megmutatod, hogyan kell motorciklust rajzolni?
Megmutatom.
És a kocsit?
Megmutatom.
Bencsi izgatottan kérdezte, majd a száját becsukta, mert fagy volt kint, és gyorsabban kell menni.
Dáni a hazafelé tartó út során elgondolkodott, majd hirtelen felhangzott a testvér:
Dániel, dühös vagy?
Nem. Mitől?
Nem tudom. Csak csendes vagy, szemeid olyanok, mint a fekete sakkbábuk.
Csak elmélyültem. Indulj, ne babáld, rendben? Nem mondom anyának. Én majd megoldom.
Megkérdezed a sarokban? kérdezte Bencsi élénken, de Dáni csak egy ujjával mutatott rá.
Nem fogom tanítani, hogyan kell a kocsit rajzolni!
Nem kell! Bencsi felcsóválta a fejét. Ha Natália újra vízzel önti be a ágyat, akkor én is adok neki, és holnap együtt rajzolunk.
A lányokat nem bántani!
Natália nem lány! Ő egy csínytevő!
De mégis tilos. Nem tudod, milyen Kincső lesz belőle. Ha valaki a játszótéren bántja, mit teszünk?
Ütik? kérdezte Bencsi, felemelve a fehér szemöldökét.
Kit?
Nem Kincsőt! felemelte a hangját. A fiúkat!
Hát! Ez már a körülmény. De jobb, ha nem használunk ököl. Apa azt mondta, hogy csak a bolondok veszekednek, a bölcsek előbb gondolkodnak.
Dáni levetette a testvérét az iskolapadba, majd mondta:
Menj! Este visszajövök!
Miért nem anyám?
Ma korábban megy dolgozni. Ünnepek jönnek, a boltban sok a feladat.
Bencsi bólintott, tudva, hogy anyjuk a teljeskörű boltban dolgozik, ahol a termékek sorban állnak, és könnyen elveszhet az úton. Kincső ekkor még nem született meg, apa még élő volt A gondolat az apáról hirtelen szúrta a szemet, s a mellkasát összeszorította.
Két héttel később a főiskolai tanár, Márta Szabó, megkérdezte:
Miért késel?
Dáni elmosolyodott, majd válaszolt:
Nem vagyok csak azért késve, mert akarom.
Segítesz anyának?
Igen.
Kincső még kicsi, nehéz neki. De már felnőtt vagyok.
Nem csak felnőtt, Dániel. Valójában már férfi vagy! Ez örömmel tölt el, mert anyád büszke lesz rád, ha látja, hogy gondolkodsz másokért is. Nem fogom haraggal megvádolni a késésedet, de kérlek, igyekezz időben érkezni, és ne aggódj a Márta Tanárnő miatt. Beszélni fogok vele, hogy ne érjen a felesleges problémához.
Dáni bólintott, és a cukorkát a szájába tette. Anyja szavai úgy csengtek: Ha nem tudsz szavakat, maradj csendben, úgy jobb lesz.
Miközben a tanár egy csésze teát hozott, felkérdezte:
Éhes vagy?
Nem. Reggeliztünk válaszolta automatikusan, de aztán eszébe jutott, hogy anyukája kicsit megvádolta, hogy sovány vagyok.
Ezt megértem, hiszen ti szinte egész nap villámgyorsak vagytok! nevetett Márta, és felkapta a színes madártej cukorkát.
A nap vége felé, a barátok már elmentek, és Dáni az ablakpárkányra ült, elővette a fizika könyvet, és folytatta a nem befejezett fejezetet. Még a fizika tanár, Eszter Varga, megnyugtatta:
Ne aggódj, láttam, tanultál.
Otthon Dáni segített anyának a takarításban, majd Kincsőt sétáltatta, miközben Bencsi újra a rajzolásra vágyott, és a szél hideg volt, így a fiú már nem akart leugrani a hegyekre.
A konyha hirtelen füstbe borult, a tűzhely ki lett kapcsolva, de a szag erősen szállt. Dáni gyorsan felkapta a testvérét, és a szobába sietett, de megállt a kicsi ágy előtt.
Bencsi, öltözz! Sietve!
Felkapta Bencsit, és a szoknya már késő, de a nadrágot is felvitte, majd a kapucha felvonta.
A szomszédok ajtaja felcsapódott, a szomszédok hangosan beszéltek, de a tűz eloltva, béke lett a belső udvarban.
Az utcán Dáni távolabb állt a háztól, egy padon ülve, ahol a füst forrását látta: Polgár JánosA tűzoltók megérkeztek, eloltották a lángot, de a szomszédok már csak csendben álltak, hiszen a közös emlékek melegsége örökre a szívükben él.