Minden reggel Réka arra ébredt, hogy az esőcseppek táncoltak az ablakpárkányon, és a kinti világ ezer árnyalatban úszó, szürke felhőket mutatott. Az időjárás mintha tükrözte volna a lelke állapotát zavaros, aggodalmakkal teli, és valami homályos balsejtelmet hordozott magában.
Már harmadik hete, hogy férje, Márton, sporttáskát pakolva jelentette be:
Anyámék nagyon rosszul vannak, leugrok hozzájuk pár napra.
Első alkalommal Réka megértéssel fogadta. Márton édesanyja, Mária, nemrég esett át egy epehólyag műtéten. Apja, János, gyakran panaszkodott magas vérnyomásra. Hatvanöt év felett már minden porcikán az idő nyomát viseli.
Menj csak, mondta a feleség. Köszöntöm őket, mondd meg, hogy aggódom értük!
Márton pénteken este indult, hétfőn reggel megérkezett. Sápadtan, fáradtan, mintha valami végtelen, nehéz műszakból térne haza. Anyjáék állapota felől röviden felelt:
Jobban vannak. De még gyengék.
Anyádnak mi fáj? próbálkozott Réka.
Mindene. Kora miatt, legyintett Márton.
Aztán egy hét elteltével a történet ismétlődött.
Megint rosszul vannak? hökkent meg Réka.
Anyám elesett, zúzódásokat szerzett. Apám ideges, el kell mennem, magyarázta Márton, miközben a táskájába rakott tiszta ingeket.
Menjek én is segíteni?
Nem kell. Szűkös ott minden. Maradj inkább itthon.
Réka beleegyezett. Márton szüleivel mindig igyekezett távolságtartó, udvarias, de nem túl bensőséges kapcsolatot ápolni. Mária visszafogott asszony volt, nem túl kedves, inkább tárgyilagos. A beszélgetéseik barátságosak voltak, de sosem volt közöttük igazi meghittség.
A harmadik utazás azon a következő hétvégén történt.
Most mi történt? kérdezte Réka, látva, hogy Márton épp farmernadrágot és vastag pulóvert hajtogat a zsákjába.
Apám nagyon rosszul lett, a vérnyomása ingadozik. Anyám egyedül nem bírja.
Hívtatok orvost?
Hívtunk, de tudod, milyenek a körzeti dokik. Felírt tablettákat, elment.
Márton szavai hihetőnek tűntek, de Rékának valami gyanús volt a férje hangjában túl szabályszerű, mintha előre gyakorolta volna, nem volt benne igazi aggódás.
Márton, nem lenne jobb kórházba vinni őket? Ha ilyen komoly a helyzet
Nem akarnak kórházat. Félnek tőle, otthon jobban érzik magukat.
Márton becsukta a táskát, puszit adott a feleségének.
Ne unatkozz, igyekszem hamar visszajönni.
Rékára magányos aggodalom telepedett. Próbált visszaemlékezni, mikor beszélt utoljára Máriával telefonon. Körülbelül egy hónapja Mária akkor Rékát köszöntötte a barátnője születésnapja miatt.
Akkor Mária életvidám volt, érdeklődött Réka munkája iránt, mesélt a kerti munkákról. Nem panaszkodott egészségére, sőt! Büszkén számolt be a paradicsom termésről és a télre szóló tervekről.
Furcsa, mormolta Réka az őszesőbe bámulva. Ha ilyen rosszul van anyu, miért nem hív? Korábban mindig szólt, ha valami baja volt.
Hétfőn Márton még komorabb lett, mikor megérkezett.
Hogy vannak a szüleid? kérdezte Réka.
Apám jobban, anyám még gyenge.
Mit mondott az orvos?
Melyik orvos? értetlenkedett férje.
A körzeti. Hiszen mondtad, hogy hívtátok.
Ja. Megfigyelés javasolt. Ha rosszabbodik, menjenek kórházba.
Márton gyorsan átöltözött és géphez ült. A beszélgetés lezárult.
Aznap este, amikor a férje zuhanyozni ment, Réka a telefonját vette elő. Soha nem ellenőrizte eddig Márton mobilját, de most valami ösztönös késztetés hajtotta. Nem volt szülői hívás sem bejövő, sem kimenő az elmúlt két hétben. Egyetlen kapcsolat sem Máriával, sem Jánossal.
Hogy lehet ez? suttogta Réka. Ha Márton ott van náluk, miért nem hívják?
Általában, ha Márton elutazott, a szülők legalább egyszer felhívták Rékát, hogy minden rendben van-e, vagy nincs-e üzenet. Most semmi.
A negyedik látogatás következő pénteken jött.
Megint a szüleidhez mész? kérdezte Réka.
Igen. Anyám lázas. Félek, meghűlt.
Márton, most már tényleg menjek veled? Segítek gondozni őket.
Minek neked a plusz gond? csattant fel Márton. Neked is épp elég a munka!
Nem okoz gondot. Végül is, a szüleid az én szüleim is.
Réka, ne menj. Szűkös ott minden. Meg még el is kapod.
Márton hitelesen beszélt, de kereste a szemkontaktust. Gyorsan pakolta a dolgait, mintha lekéste volna a vonatot.
Melyik vonattal mész? kérdezte Réka.
A szokásossal. Hétkor indul.
Elkísérjelek a Keletibe?
Nem kell, egyedül megyek.
Puszi, Márton távozott. Réka magára maradt a lakásban, ahol a levegő megtelt kimondatlan mondatokkal és furcsa egymásba fonódó véletlenekkel.
Szombaton egész délelőtt töprengő gondolatok kergették Rékát. Vádolni Márton hazugsággal bizonyíték nélkül igazságtalan, mégis túl sok a furcsaság az utóbbi hónapban.
Ugyan, csak gyanakvó feleség vagyok? szidta magát. Lehet tényleg betegek, csak mindenféle bajt képzelek.
Délre Réka döntött. Ha János és Mária betegek, örülnek majd az ő törődésének. Réka süt egy házi rétest, vesz gyümölcsöt, összecsomagolja a kis ajándékokat, és meglátogatja Márton szüleit.
Meglepetést szerzek nekik, gondolta. Meglepem Mártont is.
A konyhában kavarodott a levegő: Réka tésztát gyúrt, anyja titkos receptje alapján. Amíg sült a rétes, leszaladt a boltba narancsért, banánért, és két üveg almaléért.
Délután háromra minden készen állt. Illatos rétes hűlt az asztalon, a gyümölcsök a bejáratnál vigyázban várták az indulást. Réka felvette a legszebb ruháját, kicsit kisminkelte magát, majd elindult a Keletibe.
A vonaton mosolygott elképzelte, Márton hogy fog ledöbbenni, amikor meglátja őt az ajtóban, ajándékokkal. A férje egy pillanatig értetlenül néz, majd eltűnik az arca komor vonása, és széles mosolyban nyitja ki az ajtót.
Réka? Te meg hogy kerülsz ide?
Gondoltam, meglátogatlak titeket, feleli ő. Betegápolás.
A szülői házba menet másfél óra telt el. Mária és János egy kisvárosban, Szentendre szélén laktak, kétszintes házban, kerttel. Márton ebben a házban nőtt fel, minden zugát ismerte.
Réka a kovácsoltvas kapuhoz ért, megnyomta a csengőt. Egy perc múlva az ajtóban ott állt Mária.
Réka? ámuldozott Mária. Mit keresel itt?
Tökéletes állapotban volt. Arca piros, szeme élénk, nem volt beteges vonás rajta. Sportruha volt rajta, a haja precízen copfba fogva.
Mária néni, jó napot, hebegett Réka. Jöttem meglátogatni. Márton mondta, hogy betegek vagyok.
Betegek? Mária felcsattant egy huncut kacagásban. Milyen betegség? Olyan egészségesek vagyunk, mint a nagy marhák! Honnan veszed ezeket?
Réka vért érzett az arcában, szíve hevesebben dobogott, és a csomagok mintha ólmos súlyt kaptak.
De hiszen Márton ő azt mondta, gondoz titeket, hogy rosszul vagytok.
Gondoz? Mária fejét csóválta. Réka drágám, már egy hete nem láttuk a fiúnkat! Vagy még több ideje
A ház mélyéről János hangja hallott ki:
Mária, ki jött hozzánk?
Réka van itt! kiáltott vissza Mária.
János megjelent az előtérben: hetven körüli, ősz, de izmos, munkásnadrágban és kockás ingben. Láthatóan a műhelyből jött.
Ó, menyem! örült János. Milyen szerencse, ritkán jössz hozzánk!
János bácsi, Márton hol van? kérdezte egyenesen Réka.
Honnan tudjam? vont vállat János. Talán dolgozik? Vagy otthon veletek?
Ő azt mondta, ide jön, mert beteg mindenki, ápolásra van szükség.
János összenézett Máriával.
Réka, nem vagyunk betegek. Márton régen nem járt itt. Mikor volt utoljára, Mária?
Péter-Pálkor, idézett Mária. Júliusban, apja születésnapján.
Úgy bizony. Azóta még csak nem is telefonált, erősítette meg János.
Réka lelkében valami elszakadt. Márton minden magyarázata minden beteg szülőhöz tett út színtiszta hazugság volt.
Réka, mi történt? aggódott Mária. Olyan sápadt vagy. Gyere be, igyunk egy teát!
Köszönöm, de én már megyek, motyogta Réka.
Micsoda? Most értél ide! Rétest hoztál, látom! nem hagyta Mária.
Majd máskor, adta át a csomagokat Réka. Ez önöknek van, fogyasszák egészséggel.
Márton hol van? értetlenkedett János. Miért nincs veled?
Nem tudom, felelte őszintén Réka.
Mária és János kikísérték a kapuhoz, furcsán tekintgettek egymásra. Réka ment a buszmegállóhoz, mintha a lába nem vitte volna.
Elméjében kavargott a kérdés, hova jár Márton hétvégén? Kivel? Miért használja a szüleit fedőként? És mióta tart ez az egész?
A busz félóra alatt ért a vasútállomásra. Réka az ablakon át az őszi táj szürkeségét bámulta, közben próbált rendet rakni magában. A férje minden szülőhöz tett utazása most már gúnyos bohózatnak tűnt. Minden magyarázat hullámzó manipuláció.
Míg én aggódtam a szüleiért, ő Réka nem tudta végigmondani a gondolatot.
A vonaton elővette a telefont, hívta volna Mártont, aztán elhalasztotta. Mit kérdezzen? Hol vagy? Kivel? Miért hazudsz?
Inkább megvárja otthon. Ott majd szembenéz Márton magyarázataűjával.
Otthon nyolc körül ért haza. A lakás csöndes volt, üres. Leült a kanapéra, várta a férjét.
Márton hétfőn reggel jött, ahogy szokott. Kulcs csörög, ajtó nyílik. Férje fáradtan, gyűrötten, sporttáskával lépett be.
Szia, mormogta, majd bement a hálóba. Milyen volt a hétvége?
Jó, felelte Réka nyugodtan. Neked?
Nehéz. Szüleim nagyon rosszul vannak.
Tényleg? felkelt Réka. Mi a bajuk?
Anyám lázas, apám egész éjjel vérnyomást mér. Kimerültem teljesen.
Márton lehajtott fejjel beszélt. Koszos ruhákat rakott a szennyesbe, zsákból ki gyógyszereket szedett elő.
Márton, szólt halkan Réka. Nézz rám!
Férje felpillantott, tétova aggodalom csillant a szemében.
Hol voltál egész hétvégén? kérdezte Réka.
Hogy hol? Anyáméknál. Már mondtam.
A szüleid egészségesek. Egy hete nem láttak téged.
Márton dermedten megállt inggel a kezében.
Miről beszélsz?
Tegnap nála voltam, segíteni akartam a betegekkel. Mária kinevetett, mikor betegséget kérdeztem.
Férje arca elsápadt.
Odamentél a szüleimhez? Minek?
Elhittem neked. Azt gondoltam, tényleg betegek.
Réka, nem érted
Mit nem értek? vágott közbe. Hogy egy hónapja hazudsz nekem? Szüleidet használod fedőként?
Ez nem hazugság
Akkor micsoda? Réka közelebb ment. Márton, hol voltál hétvégén? Kivel?
Férje elfordult az ablakhoz.
Most nem tudom elmondani.
Nem akarod vagy nem tudod?
Réka, hidd el, nem az, amit gondolsz.
Mit gondolok? fagyosan kérdezte.
Hogy van valaki más. Másik nő.
Hát nincs így?
Márton csendben maradt. Egy perc telt el, majd egy újabb. Végül halkan, nagy sóhajjal felelt:
Van.
Réka bólintott. Furcsa módon nem érzett haragot. Csak ürességet és tiszta megértést.
Rendben.
Réka, ez nem komoly! Csak így alakult
Egy hónapja?
Nem, korábban. De nem tudtam, hogy mondjam el.
Ezért hazudtál beteg szülőkről?
Rendet akartam tenni magamban. Érteni, mit akarok.
Most már értesz?
Márton újra hallgatott.
Márton, kérdezem: tudod, mit akarsz?
Nem, vallotta be.
Én tudom, mondta Réka. Nekem olyan társ kell, aki nem hazudik. Aki nem bújik a beteg szülők mögé egy kalandért.
Ez nem csak kaland
Akárhogy nevezzük, a végeredmény ugyanaz hónapokig becsaptál.
A nő a hálószobába ment, elővett egy kis bőröndöt.
Mit csinálsz? ijedt meg Márton.
Összepakolok. Réka az alapvető dolgokat rakta össze. A barátnőmnél maradok. Amíg tisztázunk mindent.
Mit tisztázunk?
Te az érzéseiddel, én a válási papírokkal.
Ne kapkodj! Beszéljük át higgadtan!
Miről? zárt Réka a bőröndöt. Hogy hogyan ringattál hónapokig? Hogy aggódtam a teljesen egészséges szüleid miatt?
Nem akartam bántani
Mégis bántottál, csak másképp.
Réka a széfhez ment, kivette az iratokat, telefont, töltőt a táskájába rakta.
Ha magyarázni akarsz, hívj. De nem hiszem, hogy megtalálod a szavakat a hónapok alatt felgyűlt hazugságokra.
Mi lesz a lakással? A családdal?
A család bizalom, felelte a nő. A lakást majd ügyvédek elosztják.
Réka a bejárati ajtóhoz ment.
Várj, könyörgött Márton. Hátha még egyszer újrakezdünk? Lezárom minden mást, újra kezdjük
Mivel kezdjük? Megint a beteg szülőkkel?
Nem fogok hazudni, ígérem!
Márton, állt meg Réka a küszöbnél. Megígérted a hűséget is. Láttad, hová vezetett ez az ígéret.
Réka elhagyta a lakást, becsukta maga mögött az ajtót. A folyosón halk volt, valahol fent zenéltek.
Kint szemerkélt az eső; pont mint egy hónapja, amikor minden elkezdődött. Réka felhajtotta a kabát nyakát, elindult a metróhoz.
A telefonja megszólalt, miközben a lépcsőn leereszkedett a földalattihoz. A kijelzőn Márton neve villant fel. Réka elutasította, a táskájába süllyesztette a telefont.
A döntés megszületett. Olyan férj mellett, aki hónapokig a beteg szülőket használta ürügynek a megcsalás fedésére, Réka már nem tudott tovább élni. A bizalom megszűnt, a család is.
Előtte ügyvédi beszélgetések, lakásmegosztás, új élet. De legalább ez az élet őszinte lesz. Nem lesz több hamis beteg szülő, se titkos utazások egy másik nőhöz.
A metró vonata Rékát elvitte a múltból a bizonytalan, de tisztább jövőbe.
A férjem elutazott a „beteg” szüleihez, én pedig meglepetést terveztem és előzetes bejelentés nélkül utánament…