Nagymama, maradhatok nálad egy ideig? szipogja most Réka, miközben leül a kanapéra. Már nem bírom tovább vele élni.
Természetesen, kicsim, maradj, ameddig csak akarsz simogatja meg szeretettel Kiss Veronika a lányunokáját, átkarolja és magához húzza. Már megint bántott, ugye?
Megint bólint, nagyot sóhajtva Réka. Csak édesanyám nem engedi, hogy eljöjjek tőle, mert fél, hogy összeveszik az ő szüleivel. De nekem már nincsen erőm tovább tűrni.
Veronika sosem kedvelte túlzottan a menyét, Réka anyját, Vargáné Juditot. Hideg, számító asszony, akinél a saját érdekei, illetve a külsőségek sokkal többet nyomnak a latban, mint az érzések főleg mások érzései. Judit annak idején azt is kierőszakolta a lányából, hogy hozzámenjen Kálmánhoz, csak mert az apja feljebbviteli igazgató valamelyik minisztériumban.
Kálmán megütött? kérdezi halkan Veronika.
Igen tör ki Rékából a sírás.
Tud róla anyád meg apád? fürkészve nézi Veronika.
Tudnak feleli könnyek között Réka.
Tudják, és ennek ellenére nem engednek elválni? csodálkozik el nagymama.
Igen bólint Réka. Azt mondják, szégyent hozok rájuk, ha eljövök tőle, és hogy én tehetek róla, egyszerűen alkalmazkodnom kell. De hogyan alkalmazkodhatnék, ha eleve rosszindulatú és agresszív, mindenért hibáztat? Nem bírok vele élni, nagyi.
Akkor ne élj vele simítja meg a haját Veronika, maradj itt, majd én beszélek anyáddal meg apáddal.
Hogy érti, hogy elhagyta a férjét?! ordít bele a telefonba Judit, amikor Veronika felhívja.
Ne ordíts! vágja rá keményen Veronika. Réka nem megy sehová.
Tudod te, mennyi pénzünk ment el az esküvőre? hadarja felháborodottan Judit. Kálmán családja megbecsült emberek, most minket szégyenít meg ezzel!
Te szégyenítesz meg minket, de még így is elviselünk feleli Veronika. Én itt befejeztem, most te hallgass meg engem!
Veronika lecsapja a telefont. Judit idegességében falhoz vágja a sajátját, Veronikát meg a legcsúnyább szavakkal illeti. Veronika ekkor rögtön felhívja a fiát is:
Tudtad, hogy az a nyomorult veri Rékát?! kérdezi kemény hangon Lászlótól, a fiától.
Hááát, hallottam már ilyesmit, de nem tudom, lehet, hogy Réka csak eltúlozza bizonytalanul motyog László.
Most ezt te komolyan mondod, vagy hülyéskedsz? emeli fel a hangját Veronika. A lányodat veri a férje, te meg sunyítasz?
De hát, mit tehetnék én? veti fel László. Ő a férje.
Be kellene verni a képét! kiáltja Veronika. Hogy tudja meg, kivel húzott ujjat! Rékának igenis van, aki kiáll érte! Senki nem árva ebben a családban!
Ne szólj bele, majd ők megoldják mondja bosszúsan László.
Világos, hát ennyit ér nektek a lányotok boldogsága dohog Veronika. Feláldoztátok a nyugalmotokért.
Két nap múlva már egész küldöttség jön Veronikához: Judit, László és Kálmán is.
Rékának azonnal vissza kell mennie a férjéhez! mondja Judit belépve.
Réka nem megy vissza sehova feleli határozottan Veronika. Nem értem, hogy lehettek ilyenek? Ő a vér szerinti lányotok, mintha idegen volna, úgy bántok vele!
Mind a te befolyásod miatt! vágja rá Judit. Az én kapcsolatomat tönkre nem teszi egy ilyen hiszti!
Talán előbb tanítsa meg Gróf úr a fiát, hogy nem üt meg lányokat, néz Kálmánra Veronika.
Kálmán lesüti a szemét, Judit pedig védelmébe veszi a fiút:
Csak egy kicsit ütötte meg! Olyan ez, szeretik egymást, csak veszekedések ezek!
László, te is így gondolod? kérdezi Veronika.
Anya, majd lerendezik maguk, Rékának is változtatnia kéne a modorán von vállat apja.
Veronika egyszerűen arcon csapja a fiát, utána néhány pofont oszt Juditnak meg Kálmánnak is. Mindhárman ledöbbennek, Veronika csak ennyit mond:
Én azért, mert szeretlek titeket. Mókázok egy kicsit. Vagy nektek nem tetszik? Megsértődtetetek? Akkor csak a ti természetetek túlságosan sértődékeny. Menjetek haza, és változtassatok a természeteteken!
Ajtót nyit, kitereli az értetlen delegációt.
Menjetek, csak menjetek mondja félhangosan. És ezt a nyomorultat is vigyétek! Apjának pedig üzenem, nevelje meg a fiát. Judit, ha annyira akarsz a Gróf családhoz tartozni, inkább házasodj össze a fiával te magad!
Ide soha többé nem teszem be a lábam! ordítja Judit lemenet közben.
Legalább ennyi jó van benne! válaszolja Veronika. Mint meny, semmi extra, de anyának pocsék vagy.
Amikor elcsendesedik a ház, Veronika összedörzsöli a kezét, majd becézve fordul Rékához, aki eddig a szobában rejtőzött:
Na látod, tanuld meg megvédeni magad! Az életben sok ilyennel találkozol még, ne élj mások kedvéért, életre szóló csapda az. És hidd el, hálát úgysem fogsz kapni érte!
De meg kell értetned az anyáddal, hogy ne szóljon bele az életünkbe! hisztériázik Lászlónak Judit pár nappal később. Mit gondolnak most rólunk?! Réka házassága volt a kulcs a társasági körbe, most ha elválnak, mindennek vége!
Neked miért olyan fontos, hogy társasági legyél? sóhajtja László. Hiányzik valami?
Persze hogy hiányzik! toporzékol Judit. Több pénz, magasabb státusz, megbecsülés! Ki akarok tűnni a szürkeségből, irigyeljenek az emberek!
László fáradtan hunyja le szemét. Rosszul van a felesége cirkuszaitól, már régóta. Legszívesebben rákiabálna: “Fogd be!”, de csak ennyit mond nyugodtan:
Nyugodj már le, beszélek anyámmal.
Majd beszélsz anyáddal! utánozza cinikusan Judit. Hát szánalmas vagy!
László szó nélkül elvonul, a vitákat mindig kerülte; könnyebbnek tartja alkalmazkodni, mint megharcolni valamiért.
Másnap már Veronikánál kopogtat.
Ne is kérd! szól rá Veronika, amikor beengedné.
Nem is azért jöttem mondja csendesen László.
Akkor miért vagy itt? kérdezi gyanakodva az anyja.
Maradhatnék itt pár napig? kérdi fáradtan László.
Na, most már tényleg elérte az agyadra ment? néz rá sajnálkozva Veronika.
Elegem van a veszekedéseiből vallja be László. Megőrült teljesen.
Magadnak köszönheted mondja Veronika. Meg kell tanulni kiállni a határaidért, kiállni magadért! Ha az első pillanatban világossá teszed, mit engedsz és mit nem, nem csinálhatna veled akármit!
László némán bólint, Réka leül mellé és a fejét a vállára hajtja. Pontosan tudja, anyja mindig elnyomta az apját, aki csendes, intelligens ember, képtelen volt ellenállni.
Szerencse, hogy időben kiléptél abból a házasságból mondja Veronika szeretettel nézve unokáját. Magad vagy felelős a sorsodért, ne hagyd, hogy mások formálják az életed!
Réka és László bólintanak, Veronika legyint:
Tanítani kell még benneteket bőven!
László még aznap este összecsomagol, bejelenti Juditnak, hogy elköltözik. Judit teljesen kiborul, mint mindenre, amit nem tud befolyásolni: üvölt, tör-zúz, dobálózik.
Kálmán naponta hívogatja Rékát, eleinte könyörög, aztán követelőzik, végül már fenyegetőzik is. Réka tartja magát, nem akar visszahullani a régi életbe, sőt, már tervei is vannak.
Egy hét múlva megjelenik Gróf Sándor, Kálmán apja, fennhangon számonkéri a szökevényeket:
Mind megbolondultatok?! Az egyik elmegy a férjétől, a másik a feleségétől! Vissza a családba mind! És Veronika, hagyja abba az ilyen őrült támogatásokat!
Réka és László szóhoz sem jutnak, Veronika karba tett kézzel szembenéz Sándorral:
Ki maga, hogy itt oktatja az életünket? Tanítsa a fiát normális viselkedésre!
Már beszéltem vele enged egy keveset Sándor. Többször nem lesz ilyen.
Korábban kellett volna tanítani, hogy soha ne forduljon ilyenhez! morog Veronika.
Miért kell ekkora ügyet csinálni, csak rontja a lány helyzetét! próbál Sándor simítani. A fiam szereti, ne válasszatok, mert tönkreteszitek a hírnevünket! Én is mondhatok rosszat Rékáról másoknak például, hogy szeleburdi, vagy rendetlen.
Sandor, ne fenyegess feleli nyugodtan Veronika. Mert én is mesélhetnék, például, hogy iskolás korában mindig bepisilt. Szerinted miről beszélnek majd szívesebben? Hogy a fiad rossz férj, vagy hogy egy komoly ember mégiscsak gyerekként bajban volt az iskolában?
Sándor sápad, zavartan kérdezi:
Maga tényleg megmondaná ezt?
Veronika alsó tagozatos tanítónője volt, mindenki hitt volna neki Ráadásul tudná, hogy mindegy, mit cáfolnak később, mindenki megjegyzi a pletykát.
Attól függ, hogyan viselkedsz mondja komolyan Veronika.
Sándor egy pillanatra elszégyelli magát, de gyorsan összeszedi magát, bölcsen inkább így felel:
Megértettem.
Helyes élénkül fel Veronika. Cserébe elvárom, hogy Rékával együtt elmehessünk egy jó gyógyfürdőbe, lelkieket ápolni! Addig pedig azt mondod mindenkinek, hogy Réka a nagymamáját ápolja.
Sándor gondolkodik, de bármekkora is legyen a társadalmi státusza, Veronikával nem bír, hisz valamilyen módon mindig megtalálja, kihez hogyan kell szólni kedvesen vagy keményen, ha kell, zsarolással.
Rendben, elintézem a fürdőt, ahogy ígértem mondja Sándor. Bocsánatot kérek, és a fiam nevében is.
No, hát legalább így! bólint Veronika. Most menj, neveled a fiadat! Egyébként meg tartsd észben, ami igazságos, azt később nem fogják szóvá tenni az emberek. Élj tisztességgel!
Sándor némán bólint, távozik. Pár nap múlva valóban megjön a gyógyfürdőbe szóló útlevél, így teljesíti az ígéretét. Veronikát továbbra is tiszteli, Rékát pedig valójában kedveli, sajnálja is, hogy a fia miatt mindez megtörtént.
Kálmán és Réka válása végül csak egy év múlva lesz végleges; mire odáig jutnak, már mindketten új életet kezdtek, így nyugodtan, békésen rendezik le. Réka újra férjhez megy, boldogan él párjával és két gyermekével, magához veszi nagyanyját, ahogy egykor ő is magánál tudta.
László viszont hiába él már rég édesanyjával, a válást sosem intézte el valahol örökké alkalmazkodik.
