Régi idők emlékei elevenednek fel bennem, amikor arra gondolok, milyen sors jutott Annának. Anna sokáig egyedül volt, harmincéves koráig nem talált párra, s amikor végül elhatározta, hogy ideje lenne férfit keresni magának, nem tudta, miféle ösvényre lép. Ádámot akkor ismerte meg, amikor már mindenki azt hitte, hogy vénlány marad. Először nem tudta, hogy Ádám nős, de később maga a férfi mondta el, amikor látta, hogy Anna már kötődik hozzá.
Nem volt Anna szemrehányós fajta inkább magát ostorozta, hogy ilyen kapcsolatba keveredett, hogy ennyire gyenge lett a szíve e férfival szemben. Úgy érezte, valami hiányzik belőle, amiért időben nem találta meg a magához valót, és közben az évek elszálltak. És bár nem számított különösen szépnek, kedves, barátságos arca volt, csak kissé gömbölyded, ami talán idősítette is. Kapcsolata Ádámmal sehová nem vezetett. Vonzotta őt a férfi, de a szerető szerepét nem akarta vállalni, mégsem tudott elszakadni tőle félt az egyedülléttől.
Egyik régi nyári nap, váratlanul meglátogatta Anna unokatestvére, Sándor. Üzleti úton volt Budapesten, s gondolta, benéz Annához, hisz jó régen találkoztak már. A konyhában ebédeltek, beszélgettek nosztalgiázva, ahogy gyerekkorukban, az élet dolgairól. Anna mesélt Sándornak a szerelmi bánatáról, mindenről, sírdogált is kicsit.
Egyszer csak átjött Anna szomszédasszonya, megkérte, nézze meg új szerzeményeit. Anna húsz percre átugrott, épp akkor, amikor megszólalt a csengő. Sándor úgy hitte, Anna jött vissza, és nyitott ajtót de a bejáratban Ádám állt. Sándor egy pillanat alatt átlátott mindent: ő lesz Anna titkos szeretője. Ádám kissé meghökkent, mikor a lakásban egy nagy testű férfit látott sportnadrágban, trikóban, virslis szendvicset rágcsálva.
Anna itthon van? kérdezte Ádám zavartan.
Anna éppen fürdik felelte gyorsan Sándor.
Elnézést, ön kicsoda neki? hökkent meg Ádám.
Én vagyok a férje mondta Sándor, majd közelebb lépett hozzá, és megmarkolta a mellénél fogva. Csak mondom, még egyszer, ha itt meglátlak, elzavarodsz innen, megértetted?
Ádám, miután kiszabadult Sándor markából, sietve eltűnt a lépcsőházban.
Hamarosan visszatért Anna, Sándor pedig beszámolt a történtekről.
Mit csináltál te? Ki kérte ezt tőled? tört ki belőle a sírás. Ádám sosem jön már vissza.
Anna a kanapéra roskadt, arcát kezébe temetve.
Hát végre! mondta Sándor. Elég a nyavalygásból! Nézd, tudok neked egy derék embert, özvegy a mi falunkban. Az asszonyok már rég ostromolják, de ő egyelőre mindent visszautasít. Szeretne még egyedül maradni kicsit, de… Amint visszajövök a városból, eljössz velem falura. Megismered.
Jaj, Sándor, nem lehet csak így, kitudja ki az! Kínos lenne csak úgy odamenni tiltakozott Anna halkan.
Az a szégyen, ha más férjéhez jársz titokban, nem az, ha megismerkedsz egy szabad emberrel. Senki nem kerget ágyba! Gyerünk, mondom, hisz Lujzának, a feleségemnek úgyis születésnapja lesz!
Néhány nap múlva Anna és Sándor már Megyeren jártak. Lujza, Sándor felesége, szépen megterített a kertben, a kemence mellett. Családi ünnepre összegyűltek a szomszédok, barátok és Sándor régi cimborája, az özvegy Balázs is. A legtöbben ismerték már Annát, de Balázzsal most találkozott először.
Kedves, meghitt estéjük volt. Anna visszatért a városba, s magában elismerte: Balázs csendes, szerény férfi, bizonyára sokat gyászol felesége elvesztése óta. “Ritka szívesség lakik benne” gondolta Anna.
Egy hét múlva, szombat délután, váratlanul csengettek Annánál. Nem várt senkit. Ajtót nyitott, s ott állt Balázs kezében szatyrot tartva.
Szép napot, Anna. Gondoltam, ha már úgyis a piac körül járok, beugrok meglátogatni mondta zavartan Balázs.
Anna beengedte, meglepetése nem múlt könnyen, de leültette teázni, s közben esett szó az időjárásról, piacról, árakról. Végül, amikor a tea elfogyott, Balázs elköszönt, a folyosón lassan öltötte fel zakóját, cipőjét is komótosan vette fel. Majd szinte már az ajtóban visszafordult.
Ha most elmegyek, s nem mondom ki, magamnak nem bocsátok meg kezdte csendesen. Anna, egész héten csak rád gondoltam. Komolyan. El sem tudtam várni, hogy végre hétvége legyen. Sándortól kértem el a címed…
Anna elpirult, lesütötte szemét.
Alig ismerjük egymást suttogta.
Az nem baj. Csak mondd meg: nem vagyok ellenszenves? Tegezhetelek? Tudom, nem vagyok egy herceg, ráadásul van egy kislányom is, nyolcéves múlt. Most a nagymamánál lakik.
Balázs keze kissé remegett, Anna elmerengve mondta:
Egy kislány… az boldogság. Mindig is vágytam egy lányra.
Balázs szavai után bátorságot nyert, megfogta Anna kezét, magához húzta, és gyengéden megcsókolta. A csók után Balázs Anna szemébe nézett, amely tele volt könnyel.
Csak nem vagyok kellemetlen neked? kérdezte.
Dehogy. Sose vártam volna magamtól ennyit… és most minden békés, senkinek sem okozok fájdalmat.
Ettől a naptól kezdve minden hétvégén találkoztak. Két hónappal később Anna és Balázs az anyakönyvvezetőhöz mentek, s kiköltöztek Megyerre. Anna óvodai munkát kapott. Egy év múlva megszületett Anna lánya is. Ettől kezdve két kislány cseperedett a házban, mindkettő szeretetet, melegséget, figyelmet kapott. Balázs és Anna is újra fiatalodni kezdtek szerelmük minden esztendővel csak erősödött, akár az érlelt bor.
Sándor, ha összejött a család, gyakran oldalra kacsintva, vidáman mondogatta:
Na, Annácska, milyen remek férjet ajánlottam neked, mi? Csak szebb és boldogabb vagy! Hidd el, mindig hallgass a bátyádra!
