Örülök, hogy úgy döntöttem, nem vállalok gyereket – Most 70 éves vagyok, és egy pillanatig sem bántam meg ezt a döntést

Örülök, hogy annak idején úgy döntöttem, nem vállalok gyermeket. Most hetvenéves vagyok, és egyetlen pillanatra sem bántam meg ezt a döntésemet.
Egykor bejelentkeztem a bőrgyógyászhoz, és a rendelő folyosóján ültem a soromra várva. Mellettem ült egy hölgy, akivel beszélgetésbe elegyedtem. Igazi öröm volt vele társalogni; kedves, őszinte szavakkal fordult hozzám. Érdekes módon a vele folytatott beszélgetés teljesen megváltoztatta az életszemléletemet.
Azonnal feltűnt, milyen elegánsan és ápoltan néz ki. Elsőre azt gondoltam, hogy legfeljebb ötvenéves lehet. Csak a beszélgetés során derült ki, hogy már betöltötte a hetvenet is. Valóban meglepődtem, hiszen ragyogóan nézett ki, egészen másképp, mint a vele egykorúak.
Új ismerősömtől megtudtam, hogy kétszer házasodott. Most azonban egyedül él. Első férjétől még egészen fiatalon vált el. Soha nem akart gyermeket szülni.
Férje már az esküvőjük előtt tudta, hogy ő nem szeretne gyermeket, ám az asszony harmincadik születésnapja után egyre gyakrabban hozta szóba, hogy teljes értékű családhoz gyermek is kell. Csakhogy benne sosem ébredt fel az anyai érzés, így a döntésén semmi sem változtatott.
Számára könnyebb volt válni, mint ellenére gyermeket vállalni. Szép, őszinte beszélgetést folytattak, majd úgy határoztak, útjaik külön válnak.
Másodszor egy elvált férfi lett a férje, akinek az első házasságából már volt egy gyermeke, s ő sem vágyott többé újabbra. Ezért jól megvoltak, a gyermekvállalás kérdése sosem merült fel. A férfi kifejezetten örült annak, hogy az asszony sem akart gyermeket. Sajnálatos módon, házasságuk nem tartott sokáig, mert férjét autóbalesetben elveszítette.
Az asszony beismerte, hogy a magány egy pillanatig sem zavarja. Épp ellenkezőleg: boldog, hogy nincs kényszerhelyzetben, nem kell alkalmazkodnia senkihez. Meggyőződéssel vallja, hogy soha sem fogja megbánni azt a döntését, hogy nem lett anyuka.
Barátnői, akik régen sokat reméltek gyermekeik gondoskodásától, mára szomorúan sóhajtoznak. A gyerekek felnőttek, elmentek a maguk útján, s nem törődnek idős szüleikkel. És éppen ezért volt biztos abban, hogy nála nem lesz másként soha nem is szerette volna ezt a sorsot. Most teljes életet él, minden pillanatban örömét leli, és egyáltalán nem nehezedik rá, hogy nincsenek gyermekei.
Egy pohár víz? kérdezte kacagva.
Nem fogom éhesen vagy betegen végezni. Amíg az ismerőseim mindent a gyerekeik jövőjére költöttek, én inkább félretettem. Most pedig a megtakarított forintjaimból egész életemben tudok majd ápolót is fizetni, ha szükségem lesz rá!
És te hogyan gondolkodsz erről? Vajon igaza volt-e az asszonynak, hogy így rendelkezett a saját életéről?