Már hónapok óta gyanakodtam a férjemre. Túl sok üzleti megbeszélés, hosszas eltűnések a műhelybe szerszámokért, furcsa illatok, melyekre sosem adott magyarázatot. Hagytam, kivártam, figyeltem, de egy idő után úgy döntöttem, segítséget kérek. Felbéreltem egy magándetektívet, aki azt ígérte, pár napon belül kiderít mindent. Ma reggel végre üzenet érkezett tőle: egy rövid, magyarázat nélküli cím, csak annyi, hogy Siessen oda, ez fontos. Mindenképpen látnia kell a saját szemével.
Majd egy órán át vezettem, egyre távolabb Budapesttől, míg az aszfaltút lassan egy homokos, keskeny földúttá szűkült. A szívem olyan hevesen vert, hogy szinte hallani véltem a kocsi utasterében.
Az út egyre mélyebben vezetett az erdőbe, minden egyes megtett kilométerrel csökkent a magabiztosságom. Azt hittem, majd egy szerelmi fészkéhez érek, vagy a férjem autóját találom meg valami vidéki ház udvarán.
De amikor megláttam az öreg, omladozó téglaházat a fák között, különös érzés kerített hatalmába: valami szorongató, szinte fizikai fájdalommá sűrűsödő balsejtelem. Az épület egy elhagyatott pajtára vagy raktárra emlékeztetett. Sehol egy autó, sehol egy lélek.
Lassan kiszálltam, szorongatva a telefonomat, hogy azonnal hívhassam a detektívet, sőt, akár a rendőrséget, ha kell. Az épület ajtaja résnyire nyitva állt, mintha egy siető alak épp az imént lépett volna be előlem.
Amit azonban odabent láttam, minden korábbi aggodalmamat felülmúlta, teljesen más volt, mint amire valaha is számítottam.
Bátortalanul beljebb léptem. Az ajtó nyögve-nyikordult, mintha figyelmeztetni akarna. Bendőben dohos, rozsdás illat vágott arcon. A padlót szemét lepte, egy sarokban azonban szabálytalanul kiemelkedett egy sima fából ácsolt panel. Oda mentem, végigtapogattam, majd óvatosan félretoltam.
Egy másik, szűkös helyiség nyílt fel: és ott, egy kopott matracon, egy nő ült. Sovány, megtört. Láncra verve.
Megdermedtem. Ő lassan felemelte a fejét, minden mozdulata fájdalmasan lassú volt.
Te te vagy a feleség? suttogta rekedten. Nem kellett volna eljönnöd. Ő azt mondta, sosem jössz rá semmire.
Ki? A hangom alig volt több egy remegős leheletnél.
A nő elfordította a fejét.
A férjed. Már hét hónapja tart itt. Azt mondta, keres valakit, aki helyettesít téged.
Csak ekkor vettem észre a földön a tálcát: rajta egy tál meleg leves. Valaki tehát nem is olyan régen járt itt.
Ebben a pillanatban azonban léptek zaja hallatszott mögöttem. Megérkezett a rendőrség, akiket a detektív riasztott. Ma este rájöttem, hogy az igazság olykor elképzelhetetlenül sötét, s nem szabad félvállról venni a megérzéseinket sokkal nagyobb súlya lehet, mint azt hinnénk.
