Első házasságom 55ben… Öt év telt már el a lakodalom óta. Most már hatvan vagyok, a férjemnek már hatvanöt semmi sem furcsa, hogy ebben a korban mentem férjhez. Manapság mindent meg lehet élni, és még meglepőbb, hogy ez egyaránt az első házasságom és az ő első párkapcsolata.
Azt elhitte volna mindenki, hogy soha nem megyek férjhez! Amikor még húsz alatti voltam, a szerelmem Sándor elhagyott, miután öt hónapra vártam a babát. Eleinte tényleg gondolkodtam a véget vetésen, de aztán összeszedtem magam, és megfogadtam, hogy soha többé nem megyek házasságba. Nem akartam egy újabb szélhámosra bízni magam, aki csak a kényelmes pillanatban szökik el.
Kitartottam a szavammal. Kislányom felnőtt, házasodott, unokák jöttek, én meg, mint egy makacs ösz, magányosan vándoroltam. Azt mondhattam volna, hogy a férfiak már nem érnek meg, de a makacsságom nem engedi: ha valami szívembe vág, véghez viszem. A magányos élet megmarja az ember szellemét, és én egy kemény, nehezen elcsábítható nő lettem.
Ám az élet szeszélyes. Elmesélem, hogyan került egy férfit a szívembe, akit már régóta kerestem.
Nyugdíjba vonultam, és, mint minden idős magyar, elkezdtem a kerti ágyásban melózni. A szülőktől örökölt kis nyaralóházam van egy kerttel a Balaton északi partján. A MÁV vonaton utaztam minden nap, hiszen a napok egy óráig tartottak, így mindig hoztam magammal egy keresztrejtvényos magazint, hogy gyorsan elszálljon az idő.
Egyik megállóban mellém szálltak egy középkorú házaspár és egy öreg bácsi, aki mintha már egyenes sétával jött volna fel. Csendben ültünk, akkor hirtelen hallottam a szomszédom lányának halk szavát:
Sándor, menjünk le a gyerekekhez, segítsünk nekik kérdezte óvatosan a nő. Te vagy a fiú apja
Ekkor a vonat zörögő hangja elnyomta férje mély, morcos kiabálását:
Te őrültek vagy, hogy ilyenre kéri a bolond anyádat? Nem akarsz már az öregedve szalakon guggolni!
A trágár szavak kavarodása közben felnéztem a szomszédaimra. A férfi arca teljesen ismert volt ez volt az a Sándor, aki évekkel ezelőtt elhagyott engem a terhesség közepén! Nem változott sokat, csak a kor és a harag ráncokba szedte arcvonásait. Fel is ismerte a tekintetemet, és hevesen felkiáltott:
Mit nézel! Zárd be a szemed, különben belerúgnék a szemedbe!
Megdermedtem, a lábaim mintha fagyba fagyasztották volna. Ekkor a kicsi öreg bácsi, aki előttem ülött, felállt, és szilárdan a Sándor mellé lépett, majd határozott hangon szólt:
Ha továbbra is így beszélsz a nőkkel, velem kell számolnod. Egy ilyen ember számomra semmi más, mint szemét. Ha akarod, akkor egy bárányszarvba foglak!
A szívem a talpamba szorult! Bárányszarv? gondoltam. Sándor azt a farkát összezúzza!
Már fel is készültem visszavágni, amikor Sándor hirtelen összezavarodva elhallgatott, és csak morogni kezdett. Ekkor jött rá, hogy ez a hős csak a nők előtt tud erőt mutatni, de igazi bátor férfiak előtt már csendes. Vajon miért is szorítottam magam el egész életben?
Könnyek szöktek a szemembe, minden olyan gyorsan történt, mint egy filmben, ahol harminc év egy perc alatt elrepül.
Sándor és a felesége két állomás után leugrottak, én pedig sírva maradtam. A szívem üres és keserű volt.
Ekkor egy új férfi ült le mellém, mosolyogva nézett vissza:
Még a könnyek sem rontják el a szép arcodat mondta kedvesen. Hívhatod őt Farkas Istvánnak, egy öreg katonának, aki már nyugdíjba vonult.
Így ismerkedtem meg a késői, de mégis csodálatos férjemmel, Farkas Istvánnal. Az első alkalommal felcsillant bennem a vágy, hogy újra házasságra leljek, hogy végre szerelmes nőként érezzem magam.
És megtörtént. Istvánnal boldog vagyok, és úgy érzem, az élet bölcsen helyettesíti a darabokat. Nem számít, hogy hány éves vagy még az élet őszében is lehet szerelem és boldogság.
