Megélni az aranylakodalmat
Huszonöt év házasság állt már Mária és István háta mögött. Mária már ötven, férje két évvel idősebb. Az életük épp olyan volt, mint bármelyik magyar faluban élő házaspárnak: ház, kert, otthon, munka, a fiuk, Márton már felnőttként Budapesten lakott, főiskolát végzett, és most egy nagy vasműnél dolgozott.
Egy hétvégén hazalátogatott egy csinos lánnyal.
Ismerjétek meg, drága szüleim, ő Mariann, össze fogunk házasodni, csak beadjuk a papírokat az anyakönyvi hivatalba jelentette be Márton.
Szép napot! köszönt halkan Mariann, de arca elpirult.
Gyere csak, Mariannka, érezd magad otthon, mi egyszerű emberek vagyunk, ne feszengj! csacsogott az örvendő Mária, s már terítette is az asztalt.
Az ifjú menyasszony azonnal elnyerte a szülők szimpátiáját. Ők pedig visszautaztak a fővárosba. Később Márton hívta anyját, nyáron lesz az esküvő. Mária örült, megosztotta férjével, Istvánnal, aki szintén boldog volt
Minden rendben ment, de Máriát sokat nyugtalanította a saját lelke. Nem gondolta volna, hogy ötvenévesen bele tud szeretni a szomszédba ráadásul István legjobb barátjába, Mihályba.
Mihály egy este beállított hozzájuk egy üveg konyakkal. A felesége, Katalin, mozdonyvezető volt, gyakran napokra elutazott. Katalin nyugodt szívvel hagyta otthon Mihályt, sosem gondolta volna, hogy a férje átruccan a szomszéd kertbe.
A lányuk, Virág, Budapesten lakott, néha jött segíteni az apjának, amikor édesanyja hosszabb időre távol volt. Katalin ilyenkor telefonon tartotta a kapcsolatot Mihállyal és Virággal, ha pedig hazaért, tíz napig otthon volt, majd ment is vissza dolgozni.
Misi, megmutatom milyen tuti akkus csavarhúzót vettem a piacon! Rég meg akartam venni, nagyon jó szerkezet mondta lelkesen István, és már rohant is a kamrába.
Abban a pillanatban Mihály hevesen magához ölelte Máriát, mohón csókolva a nyakát. Márián átvonult a remegés. Amikor meghallotta, hogy a verandaajtó nyílik, elugrott a szomszéd mellől, és fejét lehajtva, sebtiben törölgetni kezdte az asztalt, nehogy férje meglássa az arcán az izgalmat. Tudta, hogy a szeme táncol, kihívóan csillog, de nem merte felnézni.
István nem vett észre semmit sem a felesége kipirult arcából, sem a kicsit zavart Mihályból, csak átnyújtotta neki a dobozt.
Ez tényleg jó cucc, hasznos dolog ezt most fel kellene avatni szólt, és töltött konyakot a poharakba. Marika, te is koccintasz velünk?
Nem, fiúk, valahogy fáradt vagyok, lepihenek mondta Mária, majd elvonult és a tükörbe nézett. No, te aztán nem szégyelled magad, Marika, viselkedsz, mint kamaszlány! Csillognak a szemeid mosolygott magára a tükörbe.
Mária ötvenedik évére kissé meghízott, gömbölyded lett, de arca szelíd és a szeme különösen szép volt. Bár már nem ifjú lány, még mindig csinosnak tartotta magát. Tudta, hogyan kell feldobni magát egy kis sminkkel, szép ruhába bújni, és magas sarkút húzni és ilyenkor szinte ő a legszebb asszony a faluban.
A szomszéd Mihály mindig is tetszett neki, tekintetében most is ott izzott valami. Pár napja megtudta, hogy Márton talán mindig is szerette őt.
Mihály ötvennégy, régóta nős, Katalinnal jóban vannak a szomszédokkal. Egy délután Mária épp a boltba indult, amikor Mihály szólt utána:
Marika, ugorjál már át, segíts volna gombócokat főzni!
Misi, sietek a boltba, mondta Mária, kicsit bosszankodott, hogy smink nélkül, rendezetlen fejjel van.
Ám mégis maga sem tudta miért átsurrant az udvarára, fellépett a tornácra, Mihály pedig máris magához szorította, épp be tudták zárni az ajtót. Mihály csókjai bódítóak voltak, egyikük sem gondolt arra, hogy leállítsák ezt az őrületet.
A bolt megvár, súgta Mihály. Mondjuk, hány percig főnek a gombócok? de közben már magához húzta Máriát a házba.
Tíz perc elég lesz válaszolta szinte gépiesen Mária. Most főzöl először?
Mostanság sok minden első alkalom az életemben nevetett Mihály , feleség nélkül, kétbalkezes vagyok.
Hát segítsek?
Nem, most másra vágyom mondta a férfi, és még erősebben ölelte át, mint korábban.
Lehúzta róla a kabátot, arcát a keblébe fúrta.
Misi, hát asszony vagyok én
És én meg férj na és? Te nagyon tetszel nekem, látom, nézel is rám úgy néz ki, István nem kényeztet, nem sok örömöt ad már neked az élet.
Mária nem tiltakozott. Régóta nem kapott bókot férjétől, senki sem csodálta már a szépségét. Hát nem érdemelné meg? Forró csókjaik hamisítatlan árulásba torkolltak. Mária életében először elbukott: megcsalta a férjét. Másnap sem törte magát a bűntudat, inkább meggyőzte magát, hogy mindent jól tett.
Ó, de szép vagy, Marika, tudnék veled élni sóhajtott Mihály. Katalinnal csak telefonon beszélek, mindig elutazik vidékre, én várom haza de közben, itt vagy te! Meg sem lepődnék, ha Kati is találkozgatna valakivel. Ennyi utazás alatt bármi megeshet.
Mihály csókjaitól Mária elfelejtette a boltba menetelt, gyorsan magára kapta a kabátját, de épp, amikor az ajtóhoz ért, hallotta Virág hangját.
Ó, szia Mária néni! köszönt Virág, Mária zavarában elpirult, de hamar összeszedte magát.
Szervusz, Virág, gondoltam, megmutatom apádnak, hogyan kell a gombócot főzni, amíg Kati nincs itthon.
Apa, hát nem emlékszel, hogy már megtanítottalak? mondta Virág, miközben kipakolt az asztalra. Tudom, hogy anya nélkül mindig éhezel, hát ezért hoztam enni.
No, én is megyek mondta Mária, Virág mindent elmesél majd.
Mária lányos zavarban, égő arccal indult tovább. Beleszeretett valakibe, akit mindig csak csodált, de sosem gondolta volna, hogy közel kerülhet hozzá. Most az egész falu legvonzóbb, legférfiasabb férfija csak az övé.
Aztán még többször átlátogatott Mihályhoz nem vette észre, hogy a faluban már pletykálnak róluk.
Valahogy sokáig jársz a boltba szólt egyszer gyanakodva István. Mit csináltál Mihálynál?
Jaj, nem boldogul Kati nélkül, kérdezte, hogy kell gombócot főzni, hát elmagyaráztam közben Virág is hazajött, ő is férjhez megy, úgy hallottam.
Mihály már nem is titkolta:
Ha lebukunk, majd azt mondjuk, hogy szerelem Katalin menjen csak a szeretőjéhez, István meg nem találta a szavakat, inkább megcsókolta Máriát.
Mit művelünk mi, Misi, nekem mindjárt ötven, erre itt szerelmeskedek suttogta Mária.
A szerelem nem ismer kort ölelte át Mihály.
Az utolsó szemernyi szégyen is elillant belőle. Meg volt győződve, megérdemli ezt a boldogságot.
Két héten át zajlottak a titkos találkozók, egyszer még az is előfordult, hogy István majdnem rajtakapta a feleségét a szomszédban Máriának a szaunában kellett elbújnia, míg a férfiak az udvaron beszélgettek.
Azon az estén István rászólt a feleségére.
Mindent tudok Géza mondta, látta, ahogy a szomszéd udvarára átsurransz. Három nap múlva ünnepeljük a házassági évfordulónkat az étteremben, már minden le van foglalva, meghívók kimentek és te
Adj bocsánatot, István hajtotta le fejét Mária. Magam sem tudom, mi történt, de hát a férfiakkal is előfordul, nem? Talán nekünk is jár egy kis bolondozás? A férje káromkodott.
Mondj rám, amit akarsz, én magam sem értem, mi van velem. Bocsáss meg, István.
Jó, megünnepeljük az évfordulót, mintha semmi sem történt volna, aztán válunk. A fiúnknak majd magyarázod el. Van elég baja az esküvőjével, anyja meg ide-oda ugrál
Az évforduló napján mindenki együtt volt a falu vendéglőjében. Mária ott ült István mellett, szépen kisminkelve, új ruhában, nyakában nyaklánccal de mindig Mihályra sandított. Mihály egyedül jött, a felesége éppen utazott.
Mária nem szomorkodott úgy gondolta: ki tudhatná, milyen az igazi szerelem? Az asztal tele volt finom magyar ételekkel, italokkal, a vendégek is nevetgélve, néha összesúgva figyelték Máriát, mintha azt mondanák: ez az asszony csalja az urát! Ő is észrevette.
Gondoljanak csak, amit akarnak mondogatta magában , mit tudnak ők a szerelemről
Köszöntések sorjáztak, még Mihály is pohárköszöntőt mondott:
Kívánom, hogy az ifjú pár még kétszer ennyi évet éljen együtt egészségben, remélem, huszonöt év múlva is ugyanezzel a körrel ünneplünk mondta, és lehúzta a pálinkát. A többiek tapsoltak, követték a példáját.
Az ünnepség után István elhatározta, ideje beszélni a feleségével a válásról nem maradhat így, hogy a fél falu rajtuk nevet. Mihályt is kerülni kezdte.
Este megbeszéljük döntötte el, miközben dolgozott az udvaron.
Mária elindult a boltba, de előbb erőt akart meríteni Mihálytól.
Mihály pont kint volt a fészerben, amikor Mária befordult az udvarra. Mihály a kezét nyújtotta, jelezve: ne jöjj közelebb.
Kati hazajött mondta halkan.
Nem mondtad még neki?
Mit is mondhatnék?
Hát hogy mi együtt vagyunk
Pszt figyelte idegesen a ház ajtaját Mihály. Marika, felnőtt nő vagy, játszottunk, elég volt. Én Katalint szeretem, amint hazaért, rögtön magához ölelt én meg rögtön tudtam, hogy nincs neki más és szeret engem. Zavartan mosolygott.
És velem mi lesz? István tud rólunk, a fél falu is beszél Miattad próbáltam szépnek lenni.
Légy csak szép Istvánnak, kedves vagy, Marika, de nem az enyém vagy, hanem az övé. Nekem Kati a feleségem, jó háziasszony, mindenben társ, az én emberem
Mária nem hallgatta tovább Mihályt. Hirtelen hátat fordított, és elhagyta az udvart. Este István leült vele.
Elválok tőled, Mária. Szégyent hoztál rám, férfiként porig aláztál.
Mária sírva fakadt, szörnyen érezte magát. Hiszen István annyi év után is a társa. Elment ugyan a szenvedély, de azt vissza lehet hozni, hisz minden szokását ismeri. Meg hogy mondja ezt a fiuknak, mikor nyáron lesz az esküvő Szégyelli is magát emiatt.
István, kérlek, bocsáss meg. Jogosan mondtad rám múltkor, ami eszedbe jutott, tényleg, az agyam néha olyan, mint egy kecskéé Ígérem, mindent visszahozunk még. S a fiunknak, hát hogy mondjam el? Két hónap múlva itt az esküvő, várjuk inkább együtt az unokákat
Mária tudta, hogy István szíve megbocsátó, és szereti őt a maga módján érezte ebben biztosan. Eltelt néhány hónap, és István megbocsátott. Azóta jól élnek, két szép unokájuk született, akik mindig felvidítják őket, amikor a fiú, Márton, és a menye látogatnak.
Mihály maradt, aki volt: amikor Kati elutazik, másik asszonyokat keres fel a faluban, például a Magdi özvegyet, vagy épp mást. Istvánnal többet nem szóltak egymáshoz, barátságuknak vége szakadt. Katalin időközben nyugdíjas lett, Mihállyal gyakran veszekednek a szomszédok gyakran hallják a kiabálást az udvaruk felől, de ez már az ő dolguk. Ahogy a mondás tartja: minden házban megvannak a maguk csörgői
A történet tanulsága, hogy nem létezik tökéletes ember vagy házasság. Minden kapcsolatban előjönnek kísértések, kudarcok, de a szeretet, a türelem és a megbocsátás képes újjáépíteni mindazt, ami már viseltesnek látszik. Mert az igazi boldogság nem a pillanatnyi szenvedélyben, hanem a mindennapok apró örömeiben és egymás elfogadásában rejlik.
