– Nadikám, itthon vagyok, fogadj szeretettel! – L-Laci?! Hogyhogy ilyen korán? Azt mondtad, csak három nap múlva jössz vissza… A harminc év körüli nő sietve lépett ki a folyosóra, selyemköntösbe burkolózva, és zavartan nézett a küszöbön álló férfire. – Meg akartalak lepni, Nadi. Látom, sikerült is! Vagy talán nem örülsz nekem? – A magas, széles vállú férfi elégedett mosollyal várta a reakciót. – Dehogyisnem, nagyon-nagyon örülök! Menj csak a konyhába, mindjárt melegítek neked vacsorát. Laci elégedetten bólintott és elindult a konyha felé. Odaérve gazdagon terített asztal várta: friss eper, csokoládé, gőzölgő vacsora – mintha csak neki készült volna. – Nahát, Nadi, ezt aztán kitettél magadért! Honnan tudtad, hogy hazajövök? Te aztán tényleg ügyes vagy! Laci telepakolta a tányérját, s mohón nekilátott a vacsorának. A felesége továbbra sem jelent meg, de nem aggódott: biztosan szép ruhát vesz fel a férjének. Próbálkozik… – Laci, én… Mi… – Nahát, Nadi, ez a sült valami isteni! A saláta, a palacsinta – mind aranyat ér… Andris?! Laci értetlenül fordult meg, amikor meglátta a feleségét, aki a saját öccsét, Andrist vezette kézen fogva. A nő bűnbánóan nézett le a földre, Andris – melegítőben és pólóban – fáradtan dörzsölgette orrnyergét, mintha az imént ébredt volna. – Igen, Laci, én vagyok. Szia, öcskös… – Jó napot. Most már igazán megmagyarázhatnátok, mi is folyik itt? Bár úgy érzem, felesleges… – Laci, én… Régen el akartam már mondani. Andrist szeretem, és vele akarok élni. Bocsáss meg! – hadarta Nadi, a már volt férjére sandítva. Laci kezéből kiesett a tányér, az étel csörömpölve gurult el. – Úgy értem… Ti éppen most… – Igen. Most voltunk együtt. – Remek, igazán remek, Nadikám! Te is ügyes vagy, Andris! Gratulálok nektek! Most már azt is értem, miért volt ilyen pompás a vacsora… És főként, hogy kié is volt! Nadi nem mert férje szemébe nézni, félt, ha felemelné a tekintetét, minden bátorsága elszállna. – És Mira? Mi legyen a lányunkkal? Tud róla valamit? – Nem, ő… ő nem tudja. – És most hol van? – A szomszédban, mesét néz. – Gyakran “lepasszolod” így? – Fél éve már… Laci kérdései elfogytak – ahogy az ereje is. Hosszú út volt mögötte, nem volt ereje veszekedni. Alaptermészetétől fogva nem volt haragtartó, mindig türelmes volt. De ha valaki túl messzire ment, akkor meneküljön, aki tud – ahogyan mondani szokás. Igaz, ez inkább kivétel volt, mint szabály. A történtek viszont nagyon meglepték. De csak egy pillanatig maradt tanácstalan. – Tíz perc múlva ne legyél itt. Most indul az óra – mondta Laci, és teát töltött. A testvérére sem nézett. – Miben jobb nálam Andris? Pont olyan, talán még a szeplő is ugyanott van… De dolgozni nem szeret, esze sincs… Nadikám csak ráfizet majd! Az ő döntése… – gondolta magában, miközben teázott. – Nem megyek sehova, amíg bele nem egyezel, – vágott közbe Andris. – Miféle beleegyezést akarsz tőlem? – A válásba… Engedd el Nadit, már nem szeret téged! – Látom, kit szeret a feleségem… – Laci elmosolyodott. – Válást akartok? Meglesz, de csak bíróság előtt! Lássuk, mennyit költötök majd ügyvédre. – Laci… – Nadi lágyan a férje csuklójára tette a kezét. – Légy jó, váljunk el békében. Tudom, te rendes ember vagy… Laci megcsóválta a fejét. – Legyen, de számomra nem vagy többé a testvérem, András! – Még valamit szeretnénk kérni. – Szóval? – Hagyd rám a lakást a válás után, Laci! – Nadi csábítóan mosolygott, tovább simogatva férje csuklóját. – Mirácska nagyon megszerette ezt a helyet, vannak barátai az iskolában… Ha osztozunk, nem lesz pénzünk másikra, vissza kellene költöznünk vidékre… Laci elgondolkodott. Nadikám látta, hogy férje habozik, ezért “rákapcsolt”: – Lacikám, aranyszívem… Adj ajándékot a lányodnak! Te úgyis ügyes vagy, keresel majd annyit! Csak egyszer vagyunk szülők, kérlek! Érte kérem… – Nyugalom, Nadi – szólt rá a férje. – Nekem jobb ötletem van. – Micsoda? – Nadi boldogan felcsillant. – Azt akarod, hogy az autót is odaadjam? Mira örülne neki… – Mirácska velem fog lakni. – Micsoda?! – nem hitt a fülének Nadi. – Beléd szállt a bor?! Gyerekhez sem értesz! Állandóan úton vagy… Már nevét sem tudja! – Most mindjárt kiderül, – mondta Laci, és az előszobába sietett. Néhány perc múlva visszatért, kézen fogva a tízéves lányát, aki negyedikbe készült. A kislány szorosan markolta apja kezét, és sugárzóan mosolygott. – Minek hoztad ide? Hogy ő is részt vegyen ebben a cirkuszban?! – förmedt rá Nadi. De Laci nem válaszolt. Leült a konyhába, ölbe vette Mirát, és így szólt: – Mirácska, drágám, kérdezhetek valamit? – Persze! – ragyogott fel a kislány, tetszett neki, hogy apja beszélget vele. – Csak annyit ígérj, hogy őszinte leszel! Felnőttként beszélünk most. – Mint amikor a bácsikkal az irodádban beszélsz? – Pontosan. A kislány lelkesen bólintott, várakozásai nagyok voltak. – Mondd, anya bántott téged? Megütött a múlt héten? A kislány elszégyellte magát, és a ruhája szegélyét kezdte babrálni. – Mit képzelsz magadról? – förmedt rá Nadi. – Hagyd békén a gyereket! – Maradj csendben, Nadikám! Most a lányommal beszélek, – szólt rá keményen Laci, és megsimogatta kislánya fejét. – Ne félj, Mirácska. Megígérted, hogy őszinte leszel… A kislány bólintott, könnyei megjelentek, apja nyakába kapaszkodott, és halkan súgta a fülébe: – Igen, háromszor is megütött! Egyszer a rossz jegyért, egyszer kiöntöttem a tejet, egyszer, mert rákiabáltam Andris bácsira. Ő csókolózott anyával, amíg te dolgoztál. – Ne sírj, drága, apád itt van veled. Többé nem fog bántani. – Hazudik! – tiltakozott Nadi. – Én sosem bántottam! – Szóval a lakást s az autót a gyerek kedvéért akarnád? – hunyorgott Laci. – Mirácska, még egy kérdés! – Jó… – Ha választhatnál, kivel laknál? Velem vagy anyával? A kislány néhány pillanatig csendben figyelt apjára, majd anyjára pillantott, Nadi mindent megpróbált, hogy magához édesgesse – még kinyújtotta a kezét is. – De apa, ígéred, hogy nem mész el hosszú utakra? – Megígérem! – szólt Laci azonnal. – Akkor veled akarok élni, apa. – Te gyerek! – üvöltött Nadi, a lányához kapott, de Laci szorosan átölelte Mirát, hátával védte őt. Andris csendben állt, nem szólt közbe. – Ennyi volt, Nadi. Többé nem látod. – közölte Laci, és a gyerekszobába vitte a lányt. Néhány perc múlva összepakolták Mira holmiját – szerencse, az utazótáska már ki volt készítve. Laci a kislányával együtt taxiba szállt, egy általa ismert szállodába mentek a város másik végére. …Néhány hónappal később megtörtént a válás. Mivel Nadi új párjának nem volt állandó bevétele, lakása, alkalmas környezete, a bíróság úgy döntött, hogy Mira az apjával marad. Hétvégenként láthatta az anyját, de a kislány Lacinál élt. A lakást – ahogy Laci tervezte – kettéosztották, az ő részét eladta. Laci teljesen átírta az életét, hogy többet lehessen a lányával. A korábbi hosszú üzleti utaknak vége. És Mirácska egyre többet mosolygott – ennél értékesebb dolog nincs a világon! Írd meg hozzászólásban, mit gondolsz erről a történetről! Ha tetszett, nyomj egy szívet!

Zsuzsika, itthon vagyok, várj csak rám!

L-László?! Te meg mit keresel ilyen korán itthon? Hiszen csak három nap múlva kellett volna visszajönnöd

A harminc év körüli asszony sietve lépett ki a folyosóra, selyemköpenybe burkolózva, tanácstalan arccal figyelve a férfit, aki az ajtóban állt.

Meg akartalak lepni, Zsuzsa. Látom, sikerült is! Hát nem örülsz? nevetett szélesen a magas, erős vállú férfi, mintha büszke lenne a meglepetésre.

Dehogynem, nagyon örülök! Menj csak rögtön a konyhába, gyorsan megmelegítem a vacsorát.

László magabiztosan bólintott, és a konyha felé indult. Ott gazdag teríték várta: friss eper, csokoládé, forró vacsora egyenesen a sütőből Mint ha csak neki készítették volna.

Na, Zsuzsa, te aztán kitettél magadért! Honnan tudtad, hogy ilyen hamar jövök? Micsoda előrelátás!

Jó nagy adagot szedett a tányérjára, majd mohón látott hozzá. A felesége azonban továbbra sem jelent meg, de nem szólt utána, gondolta biztos szép ruhát válogat magára, próbál megfelelni

Laci, én Mi

Ez a rántottád egyszerűen isteni, Zsuzsi! És a saláta, a palacsinta… nyami! váltotta hirtelen, de ekkor megdermedt. András?!

Amikor megfordult, Zsuzsát látta, aki az öccsét, Andrást karolta. Az asszony bűnbánóan bámult a padlóra, András egy rövidnadrágban és trikóban nyúzottan dörzsölte az orrnyergét, mintha most riasztották volna álmából.

Igen, Laci, én. Szia, testvérem

Jó napot Most már valaki magyarázza meg nekem, mi folyik itt. Bár igazából nem is kell

Laci, én Ezt már rég el akartam mondani. Andrást szeretem, csak vele akarok élni. Bocsáss meg. hadarta Zsuzsa, lesütött szemmel nézve régi férjét.

Laci kezéből kihullott a tányér, ami csörögve gördült végig a kövön.

Szóval Nemrég

Igen. Pont most történt.

Csodás, tényleg csodás! nevetett keserűen László. Sejtem már, miért volt ez a remek vacsora Meg hogy KINEK!

Zsuzsa képtelen volt a férfire nézni, félt, hogy ha találkozik a pillantásukkal, minden bátorsága elillan.

És Lilla? Mit csinálunk a lányunkkal? Tudja?

Nem, még nem mondtam el.

És most hol van ő?

A szomszédnál, mesét néz.

Gyakran hagyod ott így?

Már fél éve így csinálom

Lászlóban elfogytak a kérdések. Mint ahogy minden érzelme is. Fáradtan, megtörten ült le, belül érzéketlenül. Nem volt hajlamos hosszú haragra, mindig is békés, nyugodt ember hírében állt.

De ha már valaki kihozta a sodrából, nem volt menekvés, ahogy mondani szokás. Ez viszont kivétel volt.

Ez a két legközelebbi ember árulása teljesen letaglózta Lacit. Megzavarodott, de csak egy pillanatra.

Tíz perc múlva ne lássalak itt mondta halkan, miközben teát kortyolt. A bátyjára sem nézett rá.

Nem értem, Zsuzsának mi tetszik benne? Kívülről ugyanolyan, még az anyajegy is ugyanott Dolgozni nem szeret, esze kevés Csak veszíteni fog vele. Persze, ez az ő döntése! gondolta, belekortyolva a teába.

Nem megyek, míg bele nem egyezel, állt fel András.

Mégis mibe kéne belenyugodnom szerinted?

A válásba Engedd el Zsuzsát, ő már nem szeret téged!

Azt látom én is, kit szeret mosolyodott el Laci. Válni akartok? Lesz válás, de csak a bíróságon! Majd meglátom, mennyit költötök ügyvédekre.

Laci Zsuzsa a férfi csuklójára tette a kezét. László, kérlek, ne veszekedjünk, békében váljunk el. Tudom, te nem ilyen vagy, jó ember vagy

A férfi megrázta a fejét.

Legyen, ahogy akarjátok. De ne számíts rám, András!

Még valamit kérnénk

Na, még mit?

Hagyd meg nekem a lakást a válás után, Laci! nézett rá Zsuzsa édesen, simogatva a férfi karját.

Lilla annyira megszerette ezt a helyet, a barátai mind itt vannak, ha kettéosztjuk a lakást, nem lesz pénzünk újra, vissza kéne menni a faluba

László összefonta az ujjait és elgondolkodott. Zsuzsa, látva a férfi hezitálását, mézes-mázosabb hangra váltott:

Laci, drágám Csinálj örömet a lányodnak! Hiszen te ügyes vagy, simán keresel még ennyi pénzt! Nézd, csak egy lányod van! Érte próbálok mindent

Elég, Zsuzsa, szólt rá hűvösen a férfi. Nekem jobb ötletem van.

Mégpedig? rebegtette a szempilláit Zsuzsa. Talán az autót is ránk hagyod majd? Lilla mennyire örülne!

Lilla velem marad.

Micsoda?! Zsuzsa nem akart hinni a fülének. Megbolondultál? A gyerekneveléshez te egyáltalán nem értesz! Folyton úton vagy munka miatt Még meg sem ismer téged!

Azonnal kiderítjük, jelentette ki a férfi, majd kiment a szobából.

Pár perc múlva László kézen fogva hozta a lányt. Tízéves, negyedik osztályba lépett kislány volt, aki boldogan mosolygott apjára, szorosan tartotta a kezét.

Minek hoztad ide? Bele akarod keverni ebbe is? fakadt ki Zsuzsa dühösen.

A férfi válaszra sem méltatta, inkább ugyanarra a helyre ült le, az ölébe vette Lillát és gyengéden megszólította:

Lilla, kislányom, feltehetek pár kérdést, édesem?

Persze! ragyogott fel a kislány, akit örömmel töltött el apja figyelme.

Ígérd meg, hogy őszintén felelsz, most felnőttként fogok beszélni veled, mint az irodában a kollégáimmal.

Lilla bólintott, csillogó szemekkel várta, mire kíváncsi apja.

Bántott téged valaha anyád? Pofont kaptál tőle a múlt héten?

A lányka zavartan elkapta a tekintetét, ujjával a ruháját gyűrögette.

Mit művelsz?! ordította Zsuzsa. Azonnal hagyd békén a gyereket!

Maradj csendben, Zsuzsa, a lányommal beszélek, vágta rá ridegen László, megsimogatva Lilla fejét. Ne félj, kicsim, most légy őszinte, ahogy megígérted.

A kislány bólintott, könnyei csillogtak a szemében, magához szorította apját és halkan a mellébe suttogta:

Igen, háromszor is elvert! Először egy rossz jegyért, aztán kilöttyent tej miatt, harmadszor, amikor kiabáltam András bácsival Csókolóztak is, amíg te távol voltál.

Ne sírj, kislányom, ne sírj! simogatta szeretettel a kislány fejét. Itt vagyok, már nem bánt senki.

Minden szava hazugság! ugrott fel Zsuzsa. Sose bántottam!

Szóval, azért kéred a lakást és az autót, hogy “a lányodnak” legyen jó? nézett rá a férfi sunyin. Lilla, felelj, kérlek, még egyet!

Jó

Ha választhatnál, kivel maradnál inkább, velem vagy anyuval?

A kislány hosszasan váltogatta tekintetét a szülők között. Zsuzsa mindent megtett, kétségbeesetten nyújtotta a kezét.

Megígéred, hogy nem utazol el sokáig?

Megígérem! mondta az apa gondolkodás nélkül.

Akkor veled szeretnék maradni, apu!

Hogy képzeled?! támadt Zsuzsa a gyerekre, de László gyorsan magához ölelte a lányt, eltakarta a testével. András, aki egész idő alatt némán állt, egy szót sem szólt.

No hát, Zsuzsa, most már elrendeztük. Többet nem látod őt, közölte higgadtan László, majd a kislánnyal együtt eltűnt a gyerekszobában.

Néhány perc múlva már László segített Lillának összepakolni. Szerencsére az ő saját utazótáskája készen állt, hiszen a munkából még haza sem érkezett. A férfi és a kislánya egy ismerős, a város másik végében lévő hotelbe költözött, ahová gyakran bejelentkezett munkaügyekből.

Pár hónappal később volt a tárgyalás. Mivel Zsuzsának és Andrásnak sem lakása, sem biztos jövedelme, sem lehetősége nem volt a gyerekneveléshez, a bíróság Lillát Lászlónál hagyta.

A kislány maga is így akarta csak az apjával akart élni.

László, ahogy ígérte, a lakást megosztva eladta a maga részét. Lilla az anyjával csak hétvégén találkozott, élni viszont végérvényesen apjával maradt az új otthonban.

László teljesen új életet kezdett, mindent a lánya köré igazított, a hosszú kiküldetéseket elfelejtette. Lilla egyre többet mosolygott, s ez mindennél többet ért pénznél, munkánál is

Kíváncsiak vagyunk, ti mit gondoltok erről? Írjátok meg kommentben, nyomjatok egy lájkot!