Hadd megállj! Azt ígérted, hogy felhagy a munkával!
Miklós, megőrültél? kérdi Enikő, miközben visszanyeri az eszét. Ki mondaná le magát egy ilyen pozícióról? Tudod, mennyi a fizetés?
A pénzre érzed fel magad válaszolja Miklós gúnyosan. Vagy a hatalom szárnyra emelt?
Az olvasó már belefáradt a jelenetekbe, ahol a hősnő egy kihűlt tea vagy kávé gőzében nyög. De a mi Enikőnk nem iszik teát, csak a gondolatát a meleg italon formálja. A tea helyett akár gyümölcslével, akár tejjel is lehetne, de a melankólia nem múlik el.
Enikő egy puha székben ül, de teljesen kényelmetlenül, mert a szélnyílás szélén fekszik, fejét a kihűlt csészére hajtva. Gondolatai nehezek, a helyzet kilátástalan. Egyetlen dolog nyugtatja: a fia, Bence, nem látja a bajt. Egy egész hónapos sporttábor elviszi a gyermeket szülei alól, ígérve, hogy boldog és elégedett lesz visszatérve.
A tábor csak közvetve nyomja Enikőnek a gondolatait, a valódi ok azonban Miklós, a férje. Volt szól a szó. Nem tudni, hogy most már férj-e vagy már nem. Egyfajta Schrödingerférj kérdése.
Miklós utolsó szava a szobában, mielőtt becsapolná az ajtót:
Elég! Nem akarok többé látni! Elrontottad az egész életem! Menekülök!
Mindent egyértelműnek hisznek, de a részletek hiányoznak: mennyi időre ment, visszatér-e, miért nem pakolja be a cuccait? A válaszok nincsenek.
Végül a sporttábor a felelős. Enikő a saját jutalmából fizette a tábor díját, miközben Miklós felkiáltotta:
Egy összeg, ami a családi költségvetésbe nyolcvan ezer forintot csap le, nem igényel nagy agyat! De meg kellene beszélni! Lehet, hogy most fontosabbak más igényeink?
Enikő vállát felvágva válaszolta:
Van pénzünk! Ha kell, vegyük meg!
Miklós dühös kiáltása után Enikő elnyomott számos felgyülemlett haragot. Negyven év házasságuk repedt a szavak alatt, de ő maga szerint semmi hibája nincs. Miklós pedig azt mondta, hogy ő a legrosszabb feleség.
Ha szerettél volna, nem mentél volna oda, ahol nem kéne! Nyugodtan otthon maradtál volna, örültél volna az életnek! De te mindig a színpadra akarsz lépni! kiabálta.
Gondoltál rám? Csak magadról gondolsz! Ha a családunkra gondolnál, igazi háziasszony lennél!
Enikő nem értette, mi ment rosszul. Dolgozott, otthon gondoskodott a házról, a fiatarról, a férjről. Felkérdezte egyenesen, de csak még több kiabálás és vád érte.
Miért? Miért most? törődött Enikő, miközben a tea vagy inkább a kávé tovább hűlt. Mi köze a tábornak, hogy most felbukkan?
A kereskedelmi iroda, ahol mindketten dolgoztak, egy igazi “üzleti hangyaboly” volt. Enikő és Miklós is menedzserek voltak, szabad emberek, akik alapképzés nélkül, telefon és hideg ügyfélkör listával indultak. Telefonálás, ajánlatok ez volt a napi rutinjuk.
Az irodából szökve ebédidőben a közeli parkban találkoztak először. Külön cégeknél dolgoztak, de ha nem lett volna a park, talán soha nem kerülték egymást. Közös nehézségek, közös problémák, közös szavazgatás a beszélgetésekben ez hozta közelebb őket.
Az első házasságukra, bár rövid, mégis előrelátható volt. Gyermekekkel nem siettek, Enikő saját lakása is maradt anyukájától, de azt akarta, hogy otthon ne csak szerelem legyen, hanem anyagi biztonság is. A fiatal házaspár mindennapjaikban osztották meg sikereiket és baklataikat.
Középen állt a három éves házasság, amikor Enikő beszélt:
Kapok előléptetést, és terhes vagyok.
Miklós felkiáltott:
Hű! Micsoda öröm!
Enikő tréfálkozva kérdezte:
Miért örülsz?
Miklós válaszolta:
A gyermek, persze! Az előléptetésed megmarad, de a gyermeket kell szülni!
Az előléptetés csak később jött, amikor Enikő már szülőgondozásban volt, ekkor volt Miklósnak a feladata, hogy a családot megéltesse. A menedzser fizetése csak egy alapbér, a többlet a sikeres ügyletektől függ. Miklós jól teljesített, de előléptetést nem kapott. Enikő, amikor visszatért a munkába, ugyanazt az előléptetést kapta, amit a terhességért visszautasított.
Ezután a feszültség megmaradt. Enikő félt, hogy a fia iránti irigység miatt Miklós többet marad a munkahelyén. Kettőjük előléptetése egyszerre történt: Miklós senior menedzser lett, Enikő pedig osztályvezető. Miklós nem volt túl szerény a gratulációkban, de hálás volt a köszönetért.
Hamarosan én is osztályvezető leszek mondta. Miért kell neked a poros irodákban ülned? Jobb otthon vagy a gyerekekkel lenned! Én gondoskodom a családról!
Enikő válaszolt:
Nem mehetek el most, amikor előléptettek. Bizalomra találtak, felelősek vagyok a csapattal!
Szóval a munka fontosabb, mint a család? kérdezte Miklós.
Enikő mindent egyformán tartott fontosnak, otthon, gyerek, munka.
Tegyük úgy, hogy befejezem a feladatot, aztán kilépek javasolta.
Miklós beleegyezett, anélkül, hogy tudta, a főnöke Enikőnek egy új ágat ad. Enikő meglepődve kapta a felsővezető meghívását:
Nem kérdeztek meg! panaszkodott. Csak megjött a főnök, átadta a parancsot, virágot, gratulált, és már ment!
Hagyjuk! mondja Miklós határozottan. Hétfőn jöjj a munkahelyre, és mondj nemet! Azt ígérted, felhagyod a munkádat!
Enikő rájön, mennyit tudunk megjavítani, autót venni, Bencét jó iskolába küldeni, szabadságra menni három év spórolás nélkül.
A pénzre érzed fel magad vágja Miklós. Vagy a hatalom szárnyra emelt?
Én a családra gondolok először válaszol Enikő. Mind a munkát, mind otthont rendben tartom. Mindig találok időt neked!
Miklós csendes lett, amikor Enikő megvásárolta az autót, kulcsait átadta neki, és a ház újra nyugodt lett. A felújítást befejezték, Bencét jó iskolába vittek, évente kétszer nyaralni mentek.
Szükségünk van egy második autóra mondja Enikő. És emlékszem, hogyan vezettük az elsőt.
Nem is vagyok már a sofőr? kérdezi Miklós.
Átkerülök a központi irodába mondja Enikő, ami a város szívében van. Ha elvisz, órákra elakad a forgalomban.
Miklós fáradtan bólint:
Ha már így kell, tényleg át kell menni?
Enikő azt mondja, hogy a vezetőség érdeklődik, ezért használja ki a lehetőséget, és a jövőben a fiatalabbak veszik át a helyet.
A sporttábor összegét negyven ezer forint Enikő úgy gondolta, hogy Bence számára hasznos lesz, ezért nyugodtan átutalás. Úgyis ez csak egy rész a jutalékából.
Miközben a gondolatok a kihűlt teából vagy kávéból származnak, egyre rendezettebbé válnak.
Irigység! gondolja Enikő. Ez a szokásos irigység! Miklós még a magasabb pozícióban sem távozott!
A negyven ezer forint a családnak sokat jelentett, de a karrierben csak egy lépcsőfok volt. Enikő emlékezett, hogyan sürgette Miklóst, hogy otthoni háziasszonnyá váljon. Amikor a szakadék már elérhetetlennek tűnt, Miklós egy erősebb ok miatt dőlt szét.
A záró kulcs hangja a zárban Miklósra emlékeztetett, aki visszatért a szobába.
Visszatértem mondja.
A dolgokért? kérdezi Enikő.
Miklós egy leereszkedő tekintettel válaszol:
Otthon vagyok!
Nem! szúrja Enikő. Csak a holmikat hoztad! Már nem akarok veled élni!
Bocs mondja, és a kanapéra ül.
Nem bocsátok el! kiáltja Enikő. Nem fogok megbocsátani! Nem kell visszatérned! Mindent elmondtál!
Úgy döntött, nem akar már férjet. Nem hibáztatja, hogy Miklós kevésbé sikeres, mert ő több pénzt keres. Nem hibáztatja, hogy a házimunkát és a gyermeket is elvégzi.
Mit érzel? kiált Miklós. Mindenki tudja, hogyan kerested a előléptetéseket!
Az ital már régóta kihűlt, de a feszültség már feloldódott. Miklós egyszerűen letörli az arcát egy törülközővel.
Miközben egy új csésze kávé még forró, Enikő felismeri, hogy Miklós már a kapcsolatuk kezdeténél is versengő szellemet hordozott. Minél nagyobb a szakadék, annál inkább romlik a szeretete. Most már azon gondolkodik, vajon egy másik csésze forró kávéban megtalálja-e a válaszokat.
