EGYSZER SZERETŐ
A felesége temetése napján Farkas nem ejtett egyetlen könnycseppet sem.
Na látod, mondtam én, Sára! Farkas sosem szerette Zitát suttogta Tóthné a szomszédasszonyának, a fülébe.
Hallgass már, Sára. Mit számít ez most már, mikor a gyerekek félárvák lettek ilyen apával?
Látni fogod, Farkas biztos el fog venni majd Erikát állította Lelle magabiztosan.
Miért pont Erikát? Mit jelent neki? Hiszen az igazi szerelme Regina volt. Ne mondd már, hogy elfelejtetted, mennyit csavarogtak együtt a csűrben? Erika nem fog összebújni vele. Neki családja van, és különben is, már túllépett rajta.
Ezt meg honnan tudod?
Jól tudom. Erika férje élharcos, közismert a faluban. Minek neki Farkas két gyerekkel? Erika praktikus asszony. Viszont Reginát megemészti a bánat a Mihályával. Még meglátod, hogy kettejük közt kezdődik majd valami vágta rá Sárára Lelle.
Eltemették Zitát. A két gyerek kapaszkodott egymás kezébe.
Misi és Panni éppen csak megérték a nyolcadik születésnapjukat. Zita mérhetetlen szerelemmel ment férjhez Farkashoz. Csak éppen azt nem tudta, tényleg szereti-e őt Farkas ahogy azt a falubeliek sem értették.
Mondogatták, hogy csak azért vette feleségül Farkas, mert Zita terhes lett. A kislányuk, Lilla, valóban hét hónapra született, nem sokáig élt, s aztán hosszú ideig nem volt több gyerekük.
Farkas mindig komor és szűkszavú volt. Az emberek maguk közt csak Birkának hívták már akkor is, amikor még fiatal volt. Ritkán szólt, a szeretetet pedig csak hírből ismerte. Ha valaki igazán tudta ezt, az a felesége volt.
De idővel megkegyelmezett nekik a jóisten. Mennyi könyörgés, mennyi fohász csak ő és az úr tudja Végül megáldotta Zitát ikrekkel.
Panni és Misi ők mindent egymás mellett éltek meg. Misi tiszta anyja volt: bújós, érző szívű gyerek. Panni viszont apjára ütött egy szóval sem lehetett kihúzni belőle semmit, mintha száz lakat alatt tartotta volna a gondolatait. És éppen ezért volt közelebb az apjához.
Amikor Farkas a sufniban dolgozott, Panni ott sündörgött körülötte, figyelte a kezeit, hallgatta, ahogy tanítgatja az élet dolgaira.
Misi mindig az anyja körül serénykedett: segített takarítani, vödrökkel cipelt vizet a kútról, kicsi volt, de minden mozdulata öröm volt az anyának.
Zita szerette mindkét gyereket, de Pannit sosem értette igazán. Misit viszont egész lelkével szerette.
Halála előtti napon súgta oda Misinek:
Fiam, már nem sokáig leszek veletek. Te maradsz a ház gazdája, vigyázz majd a húgodra, ne bántsd, te vagy az erősebb. Ő lány, gyöngébb, szüksége lesz rád.
És apu? kérdezte csendesen Misi.
Mit mondtál?
Apa majd megvéd minket?
Nem tudom, fiam. Majd az élet megmutatja.
Akkor ne halj meg! Mi lesz velünk nélküled? zokogta Misi.
Ó, fiam, ha csak rajtam múlna suttogta Zita. És hajnalra elment.
Farkas ott ült mellette, fogta a hideg kezét. Nem szólt, nem sírt. Összegörnyedt, megtört és egészen besötétedett az arca. Ennyi volt.
Az élet lassan visszazökkent. Panni próbált leányként minden dolgot elvégezni a házban, de még kicsi volt. Szerencsére járt ki hozzájuk Farkas nővére, Natália, ő segítette ki a gyerekeket, Pannit főzni, mosni tanította.
Natália néni kérdezte egyszer Panni, apu most megnősül?
Nem tudom, kincsem, ki érti, mi jár az apád fejében? Nekem biztos nem mondja el.
Natáliának is volt már saját családja: rendes, dolgos férj, gyerekek, egyben boldog asszony volt.
Ha kell, magadhoz veszel minket? kérdezgette Panni.
Ne mondj bolondot, édes szívem! Az apátok szeret titeket, soha nem engedné, hogy bárki bántson! nyugtatta Natália.
Közben a faluban pletykák keringtek: Farkas és Regina régi szerelme fellángolt.
Regina teljesen meghibbant, már megint Farkassal kavar pusmogták a boltnál az asszonyok.
Bezzeg micsoda buta teremtés az a Regina csóválták fejüket a bolt előtt.
Na, elég, asszonyok! Ne az emberek hátát vegyétek a szátokra! szólt rájuk szigorúan a tsz-elnök, Kiss Miklós. Nem is tudjátok igazán, mi lakik a másikban!
Valóban, Reginával egyszer, hajdanán, nagy szerelem fűzte Farkast. Irvine egy másik községbe vitte dolgozni tavasszal, segíteni az elmaradott tsz-ekbe. Hónapokat volt távol, addig Regina összebarátkozott Mihállyal. Mire Farkas hazajött, mindent megtudott, Mihályt meg is pofozta, Reginával végleg szakított.
Regina férjhez is ment aztán Mihályhoz de az részeges, csapodár ember volt. Regina sírt, hogy nem tudott egy rendes embert maga mellett tartani mint amilyen Farkas volt: dolgos, nem ivott, csak kevés szava volt.
Lassan kezdte észrevenni a falu, hogy Farkas egyre többször fordul Zita felé. Zita kivirult mellette, igazi lilaakácként ragyogott, csodálták az emberek.
Na lám, mire képes a szerelem! mondogatták.
Zita rég szerelmes volt Farkasba, de sosem remélte, hogy valaha is az övé lehet, különösen nem Regina mellett.
De az élet nehéz dolgokat tartogat: végül mégis összejöttek Farkassal, esküvő lett a faluházban, szerény lakodalom. Farkas oldalán csak Natália volt ott, Zitát édesanyja kísérte, idős özvegyasszony. Ő későn szülte Zitát.
A falu tudta, hogy Zitát a falu egykori elöljárójától várta az anyja, Lucskai bácsitól, de erről nem beszélt senki. Olyan volt az asszony, hogy egész életében egyedül maradt, férfitől férfiig csapongott. Zitában azonban semmi sem volt az anyja könnyelműségéből, mindenki sajnálta is.
Amikor Zita Farkashoz ment feleségül, sokan hátat fordítottak nekik.
Rossz lesz annak a lánynak! Sose fogja szeretni Farkas, végigszenvedi mellette az életet sóhajtozott Perverezné, az utca végéről.
És mégis: Farkas mindvégig hű maradt Zita mellett. Mit lehetett volna elrejteni a faluban a kíváncsi szemek elől?
Tizenöt évet éltek együtt. Veszekedés sose volt, szó szót nem követett. A falu is megnyugodott egészen addig, míg Zita tavaly télen le nem betegedett. Súlyos, gyógyíthatatlan kór: nem volt remény.
Aznap is Farkas hazafelé ballagott a munkából, amikor utána lépett Regina:
Farkas, beugorhatok egy percre? Hoztam a gyerekeidnek friss túrósbatyut, beszélgethetnénk egy kicsit nyújtott neki egy tálca kalácsot.
Nem kell, köszönjük. Natália tegnap is sütött elég süteményt.
Én csak jó szívvel, Farkas!
A hugom is azzal adta, Gini!
Farkas, találkozzunk ma este, a malomnál, mikor leszáll a sötétség kérte Regina.
Minek?
Hát nem emlékszel már, mi volt közöttünk? csodálkozott.
Ami volt, rég elborította a fű, én a gyerekeimet szeretem, Zitát szerettem egész életemben…
De hát ő már nincs vissza! sírt Regina.
A szerelem nem hal meg mondta Farkas csendesen.
Soha nem is szeretted Zitát. Csak azért vetted el, hogy engem bosszants?
Menj haza, Regina suttogta Farkas.
Gyorsított lépésein, és el sem nézett vissza otthon várták a gyerekei. Regina ott maradt az üres falu utcáján egyedül.
Eltelt pár év. A gyerekek felnőttek. Natália néni továbbra is meglátogatta az unokaöccsét és unokahúgát, de már biztosan tudta: a testvére csak egyszer tudott szeretni igazán.
Pannikám, úgy hallottam, hogy a Gergő Váradinál forogsz mondta Natália, amikor belépett az ajtón.
Igen, és? kérdezte a nagyra nőtt Panni. Milyen szép lett! gondolta magában Natália.
Semmi, csak úgy kérdeztem. De figyelj rá, vele mindig óvatosnak kell lenni.
Miért?
Te is tudod, nem vagy már gyerek szólt rá komolyan.
Natália néni, én úgy szeretem Gergőt egész életemben!
Most még csak úgy tűnik, de majd meglátod…
Nekem ez nem csak tűnik, biztos vagyok benne.
Lehet, hogy te tudod, de Gergő?
Ha Gergő megszakítja velem a kapcsolatot, én soha többé nem tudok majd szeretni.
Ebben hiszek felelte Natália.
Estefelé Misi és Panni várták aput haza.
Miért késik apa? kérdezte Misi.
Ma péntek van mondta Panni.
És akkor?
Szerdán, pénteken és vasárnap is mindig kimegy anyu sírjához.
Honnan tudod? vonta fel a szemöldökét Misi.
Balga vagy te, Miska, ha az apádat ennyire nem ismered.
Csöndben lopakodtak ki a temetőhöz, Panni vezetett egy titkos ösvényen keresztül a konyhakerteken át.
Nézd csak, ott! suttogta a lány, s mutatott az apjukra, aki görnyedten ült a sírkőnél.
Misi csöndben figyelt, apja halkan beszélgetett valakivel mintha anyjuknak mesélt volna.
Hát így állunk, Zita. Nemsokára a Panninkat is férjhez kell adni, hozományt is szedtem, Natália rengeteget segített. De, lassan-lassan csak megvagyunk…
Bocsáss meg nekem, Zita, hogy életünkben kevés szép szót mondtam neked. Azt hittem, a szívem többet mond bárminél… nem vagyok beszédes, de szívből szeretni mindig tudtalak mondta rekedten Farkas, majd lassan elindult a temető kapuja felé.
Panni Misi felé nézett. A fiú szemében némán csillogott a könny.
