Miért vigyél saját ételt vendégségbe? Férjem húga és bátyja családjaikkal öt éven keresztül minden Karácsonyt nálunk ünnepeltek. Mindent én főztem meg, én terítettem, gondoskodtam minden részletről, majd a végén én takarítottam fel utánuk. Ők csak jókedvűen ünnepeltek. Tavaly azonban betelt a pohár: lelkileg, testileg és anyagilag is nagyon megterhelővé vált ez az egész, és teljesen kiborultam. Ezért az elmúlt évben megpróbáltam megosztani a feladatokat mindenkivel. Nemrég viszont az anyósom újra előállt azzal, hogy már idősek, nehéz nekik bármilyen szervezkedés, és hogy idén is közös ünneplést szeretne a mi otthonunkban. Fel is hívtam a férjem hugát és bátyját: elmondtam, hogy az anyósom kifejezetten szeretné, ha együtt ünnepelnénk. Először nagyon örültek, hogy “anya szavára” lesz minden, egyből beleegyeztek. Utána viszont elmondtam, hogy ezúttal osszuk fel ki mit hoz: ki mit főz, ki mivel járul hozzá az asztalhoz. Én vállalom, hogy elkészítek két meleg fogást és megsütök egy tortát. Nekik kellene kétféle salátát, halat, különféle húsokat, sajtot, gyümölcsöt és italokat hozni – mindegyikük hozzon legalább egyféle italt is. Ahogy elsoroltam, mit kellene hozniuk, a lelkesedésük abban a pillanatban elpárolgott. Azt mondták, nincs idejük főzni, dolgoznak, előbb vásárolni kell, utána főzni, ráadásul nem látják értelmét, hogy mindenki vigyen ételt. Már inkább otthon, saját körben ünnepelnek. Megkérdeztem: “És akkor mi lesz anyámmal?” – mire azt felelték: “Majd telefonon felköszöntjük, az pont elég.” Tehát senki nem akarja vállalni a közös munkát és vásárlást. Anyósomnak még nem mertem szólni, pedig nagyon csalódott lesz, ha megtudja. Mit tegyek ebben a helyzetben? Tényleg újra mindent egyedül kell vállalnom, hogy együtt lehessünk Karácsonykor?

Miért vigyél saját ételt?

A férjem nővére és öccse, valamint a családjaik már öt éve minden karácsonyt nálunk ünnepelnek. Mindent én főztem, én terítettem, mindent elintéztem, és utánuk is én takarítottam. Ők csak vidáman ünnepeltek. Tavaly viszont elfogyott a türelmem, egyszerűen kiborultam. Fizikailag, lelkileg és anyagilag is megterhelő volt már az egész.

Ezért tavaly eldöntöttem, hogy mindenkinek jusson egy kis felelősség.

Nemrég azonban az anyósom felhozta, hogy ők már öregek, és mostanában nem könnyű nekik sem, mégis szeretnének újra nálunk együtt karácsonyozni.

Felhívtam hát a férjem testvéreit, elmondtam nekik, hogy anyukám azt szeretné, ha ismét együtt ünnepelnénk. Először nagyon örültek, mondták is, hogy igazat adnak anyunak, hallgassunk rá.

Ezután közöltem velük, hogy viszont a feladatokat osszuk el ki mit főz, ki mit hoz , hogy senkire ne nehezedjen túl nagy teher.

Felajánlottam, hogy készítek meleg főételt kettőt, meg sütök egy tortát.

Nekik csak kétféle salátát, halat, húst, sajtot, gyümölcsöt és italokat kellene hozniuk. Mindenki vállalja be, hogy valami innivalót is hoz.

Miközben mindezt elsoroltam, egyre lelohadt a lelkesedésük. Azonnal arra panaszkodtak, hogy nincs idejük főzni, dolgoznak, előbb még meg kellene vásárolni mindent, aztán még főzni is. Ráadásul, szerintük nincs értelme ételt vinni szerintük inkább otthon ünnepelnének.

Megkérdeztem, hogy akkor mi lesz anyuval? Kitaláljátok, mit feleltek? Majd felhívják telefonon, és boldog karácsonyt kívánnak neki, és kész.

Szóval a munkát és a bevásárlást továbbra sem akarják megosztani. Anyósomnak még nem mondtam el semmit erről. Fogalmam sincs, hogyan közöljem vele. Biztos borzasztóan szomorú és csalódott lesz.

Most tanácstalan vagyok. Talán megint egyedül kellene mindent végigcsinálnom karácsonykor?

Sokszor elgondolkodom ezen. Vajon az lenne a helyes döntés, ha idén is mindent magam vállalnék, csak hogy együtt lehessünk? Vagy itt az ideje, hogy ne én legyek az, aki mindig mindent visz a hátán? Még nem tudom, mit fogok tenni, de az biztos, hogy ez mind lelkileg, mind pedig anyagilag nagyon megterhelő. A boltban, amikor legutóbb halat és sütni valókat néztem, csak az járt a fejemben: vajon egyszer majd értékelni fogják, amit próbálok csinálni, vagy nekik ez csak természetes?

Egy biztos: idén, akárhogy is legyen, azt szeretném, ha egy picit mindenkinek fontos lenne a közös ünnep és nem csak nekem.