Amit Megvágsz, Azt Vissza Nem Hozod – Egy magyar asszony és három házasság története: nyári románc, viharos válás, újrakezdés és az anyai szív útvesztői Budapesttől a Duna-partig

AMIT MEGRÖVIDÍTESZ, AZT NEM HOZHATOD VISSZA

Amikor Virág mutatja az esküvői fotóit az ismerőseinek, mindig hozzáteszi:
Jaj, mennyit szenvedtem ebben a ruhában! Persze, gyönyörű volt, de nehéz és ormótlan. Legközelebb, ha férjhez megyek, könnyed, légies menyasszonyi ruhát választok!
Mindenki azt hiszi, Virág csak viccelődik, és együtt nevetnek vele. Valóban, Virág csak poénkodik. Ismerősei jól tudják, hogy Virág szerelmi alapon ment férjhez. Egy szokványos balatoni nyaralásból lett szerelem. Virág húszonegy éves, Gábor huszonnyolc.
Augusztus, simogató Balaton, pezsgő, csillagos ég, romantika Ezek a pillanatok kapaszkodnak össze, és végül a házasságkötő terembe vezetnek. Igaz, Gábornak ehhez előbb el kellett válnia a második feleségétől, Virágnak pedig át kellett költöznie a férje szülővárosába.
BudapestBalatonfüredBudapest. Ez a vonal lesz Virág hazajáró útja tíz éven át, ismerős és kissé fájó emlékké válva.
De ez már később jön, ugyanis fiatal házasként albérletben kezdenek. Gábor átadta a saját lakását a második feleségének, aki azzal fenyegetőzött, bekap egy marék gyógyszert, savval támadja meg a harmadik feleséget, kiugrik az ablakon, ha Gábor nem tér vissza hozzá!
Idővel a második feleség elcsendesedett, eltűnt. Talán Gábor megígérte, hogy még visszamegy hozzá? Az első feleségről inkább nem beszél. Az amúgy is csak másfél évig tartott. Nem mentek össze. Később Gábor boldogan adta oltár elé az első feleségét a saját barátjának. Mindenki boldog volt még ő is.
A második házasság tovább tartott. Három év kellett Gábornak, hogy felismerje választottja riasztó természetét. Egy tudatlan nő, aki soha nem akart embergyereket ahogy ő fogalmazott…
Virágot mindezek a hétköznapi bonyodalmak hidegen hagyták. Magabiztos, ambiciózus, a szépségének és egyediségének tudatában volt. Gábor elkényeztette, tenyerén hordozta. Úgy érezte, már a földön is eljutott a paradicsomba. Ha virágot vett, csokorral, ha bundát, abból is háromfélét, cipőkről, csizmákról nem is beszélve: Virág akár mindennap újat húzhatott. Gábor elvitte Londonba, Párizsba, Montenegró helyett inkább Rómába. Bővíteni a látókört, s feltöltődni az első gyermek születése előtt.
Hamarosan megszületett a kislányuk, Eszti. Amíg Virág az anyai teendőkkel volt elfoglalva, Gábor házat vett, és mindennel kényelmesen berendezte. Mindent a lányaiért tett!
Megünnepelték, hogy beköltöztek. Esztit beíratták óvodába.
Virág elkezdett képezni magát. Mindig is Budapesten szeretett tanulni, hisz ott vannak a barátnők, az édesanyja, még az idegen emberek is kedvesnek tűnnek. Az ismerős hársfák alatt mindig nyugodt.
Esztit Virág gyakran a nagymamára bízta, aki rajongott érte. Amíg Virág a vizsgáira járt, Budapesten élvezte a szabadság ízét. Gábor rettenetesen féltékeny volt. Egyfolytában utána utazott, véletlen találkozókat szervezett (másik városban!). Pedig Virág, látszólag, nem adott okot a gyanakvásra. Mégis…
Virág mindennél többre vágyott annál, mint hogy háztartási gondokba temetkezzék. Inkább mindig tanult volna, csak ne kelljen mosogatnia, takarítania, férjet gondoznia, gyereket nevelnie. Úgy érezte, az élet, amely ilyen rövid, elrohan mellette. Miért épp neki, okos és szép nőnek kellene felesleges csicsákkal foglalkoznia?
Néhány év alatt három diplomát szerzett, mind kiváló eredménnyel. Legfőbb szakterülete a pszichológia lett. Okleveleit mindig a táskájában hordta, munkát keresett. Gábor nagyon ellenezte:
Hát nem viszünk haza elég pénzt? Én beleőrülök, mire hazaérsz a munkából! Virág, inkább szüljünk még egy gyereket! Nekem mindegy, fiú vagy lány. Csak legyél mellettem.
Virág nem vágyott második gyerekre. Meg volt győződve, hogy küldetése teljesítve. Lánynak életet adott, férjét boldoggá tette. Kell ennél több? Az anyós, látva a modern gondolkodást, felajánlotta: Esztit nyugodtan a nagymamánál hagyhatja, amíg… Virág felnő.
Az ifjú feleség kérdés nélkül beleegyezett, és rögtön el is utazott Budapestre, Gábort nem tájékoztatta. Majd otthonról felhívom! döntötte el.
De Budapesten váratlanul Gábor toppant elé. Jól kiismerte már felesége praktikáit.
Virág, hol van Eszti? Miért nem vagy Balatonfüreden? Van másik férfi? fakadt ki.
Gabikám, ne aggódj! Nincs más! Csak… unom a veled való életet. Szabadságra vágyom! mondta higgadtan Virág.
Szabadságra? Tőlem meg a lányodtól? Hová tűnt a szerelmünk? Elfújta a szél? Talán épp nálad van a változás kora. Együtt átvészeljük! Semmiség, Virágom! nyugtatgatta Gábor.
Nem vészeljük át jelentette ki Virág véglegesen.
Gábor futott megmentőként anyósához. Ő csak vállat vont:
Mit kezdjek vele? Oldjátok meg magatok. Virágot úgysem beszéled le, mint a szikla, olyan makacs!
Gábor egyedül tért vissza Balatonfüredre. Nem tudta, mit tegyen? Hogyan téríthetné észhez a feleségét? Hogy tarthatná egyben a családját? Olyan volt, mintha minden, amit tett, visszaütött volna.
Teltek a hetek, hónapok… Virág nem jött vissza, hívásaira hűvösen válaszolt: Jól vagyok itt.
Az idő múlt
Gábor sok töprengés után eladta a házat, magához vette Esztit, és Budapestre költöztek. Mindent megtett a család megmentéséért.
Virág ridegen fogadta ezt a döntést. Próbálta lebeszélni Gábort: nem szabad Esztit költöztetni, barátaitól elszakítani… És Eszti nagymamája sem örülne. De ez csak ürügy volt. Virág lubickolt a szabadságban, nem akart lemondani róla. Élj, mint égi madár! ez lett a jelszava. Saját vállalkozást indított: varrodát nyitott. Lakást bérelt, több hódolója is akadt, unatkozni nem volt ideje. És hirtelen ott a férj, a lánya… Minek? Virág ki akarta törölni a múltat. Olyan határozott volt, mint a kő. Mintha mindaz, ami régen történt, nem is vele esett volna meg, hanem valaki más nővel.
Gábor nem hallgatott a kérlelésekre. Átköltözött Budapestre Esztivel, és tovább élt benne a remény a család újraegyesítésére. Az Eszti és az apja közötti kapcsolat hasonlított Virág fiatalkori önmagára. De Virágnál nem tört meg a jég. Végül kimondta:
Gábor, had hagyj békén! Ideje elválnunk. Esztit csak befogadom.
Eszti időközben elérte a tizenegyet. Már nem volt kisgyermek, akit befogadni kell. Szerette a papáját, ott volt mellette a nagymama, aki nap mint nap imádkozott unokájáért. Eszti szerette az anyját, de nem értette, miért mondott le róla önként.
Az idő múlik, senki nem állíthatja meg.
Az élet megy tovább, mindenkinek a maga útját kell járnia.
Gábor felhagyott azzal, hogy halat fogjon a száraz parton. Már rég rájött, hogy Virág szívéhez nem fér közelebb.
A sors egy egyszerű nőt sodort mellé. Két lábbal állt a földön, nem vágyott nagy városokra, bundákra, száz pár cipőre, csak gumicsizmára az őszi sárban, vastag bekecsre állatgondozáshoz, s hogy fiai boldoguljanak. Ennyit kívánt.
Gábor mellette végre megnyugodott, meghitt, meleg otthont talált. (Ahol egyszerű az élet, ott angyalok is laknak, ahol túlbonyolított, ott egyik sem.) Hamarosan kislányuk született, Gábor végre valódi boldogságra lelt, ha már csak negyedszerre is. Az első három házasságról inkább nem beszél
Virág az anyjával él, az anyai házban. Egy üzlettárs egyszer nagy dolgokat ígért neki, aztán kiforgatta a vagyonából. A varroda megszűnt. Az udvarlókból is kiment a kedv.
Szóval annyit járt jegyben, de mindenki eltűnt mellőle. Most iskolapszichológusként dolgozik végül is nem tanult hiába. Sosem bánkódik. Pedig az emberi lélek mélységeit nem lehet kiismerni. Vajon fellobban-e benne egyszer Virág az égi madár szívében a megbánás szikrája? Ki tudja
Eszti időközben felnőtt, férjhez ment. Nagymamája otthonában él Balatonfüreden.
Az esküvőjén Eszti légies, könnyű menyasszonyi ruhát viselt. Ezt az édesanyjától, Virágtól kaptaAhogy Eszti táncolt a friss férjével a balatoni esti fényben, halkan átsuhanó madarak árnyéka siklott át a teraszon. A légben már nem volt nyoma viharoknak, csak a tó illata, a családtagok mosolya, és a régi történetek visszhangja élt. Virág, a vendégek közt állva, csendesen figyelte lánya boldogságát, anyja kezét szorítva. Az elesztett lehetőségek, az ifjúkori sietség, a kőkemény makacsság mind ott lüktettek benne, mint a Balaton rejtett hullámai.

De Eszti ruhája az a könnyű, táncoló, hófehér fátyol most a remény és megbocsátás jelképévé vált. Nem számított már, kit rövidített meg az idő, vagy ki mit veszített útközben. Mert ahogy Eszti boldog mosollyal tekintett vissza anyjára, a pillanatban minden álmokból és csalódásból valami új született: a szabadság öröméből mégiscsak igazi otthon, a magányból új kezdet, a múltból béke.

A zene szólt, Eszti forogott, Virág megpihent. És most először, sok-sok év után, valóban könnyűnek érezte magát akár egy légies menyasszonyi ruha szirma, amelyet már nem a múlt, hanem a most ringat át a nyáron.

Rate article
News 24 Justall
Amit Megvágsz, Azt Vissza Nem Hozod – Egy magyar asszony és három házasság története: nyári románc, viharos válás, újrakezdés és az anyai szív útvesztői Budapesttől a Duna-partig