Évek barátsága
De mi, Kincső és Ágnes, mindig is azt szerettük volna, hogy együtt legyetek
Tudom, hogy te és Ágnes jó barátok vagytok. De nem tudok házasságot kötni valakivel, akiben semmi nem él. Az úgy lenne hát, egyszerűen rossz lenne mind nekünk, mind nekik.
***
Csepegtetett a pici, makacs eső, felcsapódott az ablakokra, s a házudvar még komorabbá vált.
De Kincső és Ágnes, akik nyugodtan ringatták babakocsijukat, e szürke eső csak háttérzaj volt a hosszú, lassú beszélgetéseikhez. Évtizedek óta a legjobb barátnők voltak, most pedig szinte egyszerre váltak anyukákká. Kincsőnél megszületett Bence, magas, nagyfiú; Ágnesnél meg egy apró Boglárka, szellemes szemekkel.
Nézd csak, Bence, milyen komoly mosolygott Ágnes a kisfiúnak Ki ez a komoly srác? Talán már most professzor lesz, biztosan csírákat fog kitalálni.
Nem is tudom, Ágnes, most leginkább azt próbálja kitalálni, hogyan kiabáljon hangosabban. De ki tudja És a te Boglárkád? Még kicsi, de már most élénk. Parancsnok lesz.
Pontosan! pislogott Ágnes Amikor felnő, színpadra küldöm, vagy táncba, vagy énekbe. Akkor se vessze el a tehetségét, ne féljen a színpulttól. dúdolta Boglárkát Színésznő leszek? És te, Bence, hová tanulsz?
Bencét a kisded kapucnihoz próbálták igazítani, de ő csak nyújtotta a kezét, akadozva megpróbálva Ágnes ujját megfogni, míg Boglárka körözve figyelte a körülötte zajló eseményeket.
Így kezdődik a jövőbeli kapcsolatok első bizonytalan lépése, nézd, mennyire kíváncsi Boglárka Bencére gondolt volna Ágnes, miközben barátnőjét nézte Kíváncsi vagyok, mi lesz, ha felnőnek. Ha úgy barátkoznak, mint mi
Hát ez csodás lenne mosolygott Kincső, elképzelve a képet És ha egyszer ha egymásba szeretnek? Az már igazi dicsőség. Legyünk nevelőanyák, unokatestvér nénik, közös unokák!
Pontosan! lelkendezett Ágnes Gyerekkoruktól ismerik egymást, minden trükkünket, cseppet sem kell újra megtanulniuk. Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen menő lesz.
Szomszédok, akik kutyáikat, babáikat húzták, lassan sétáltak elárnyékolt esernyőkkel, bólintva udvariasan.
***
Az évek repültek.
Bence és Boglárka valóban együtt nőttek fel.
Első lépéseik egymás mellett, első szavaik egymás füleibe értek. Óvodát, majd bölcsőde, aztán az első osztályt is vállvetve jártak. Úgy tűnt, az anyukák jóslatai pontosan teljesülnek. Bence, a nyugodt játékos, mindig hajlandó volt átadni Boglárkának a legizgalmasabb játékot. Ő meg, a vezető szerepben, meghatározta, milyen játékot játszanak, mikor csinálják a házi feladatot, ki kinek a hátizsákját viszi a folyosón.
Azonban az ötödik osztályba ez véget ért.
Bence, most már egyre önállóbb, már nem nézte úgy a átadást, mint korábban. Ha korábban úgy adta át a játékot, mert egyszerű volt, most már azon töprengett: miért kellene mindig neki adni? Miért parancsol mindig Boglárka?
Bence, add ide a kisautót! követelte Boglárka, levétve a keze from a játékot Semmire sem használnád.
Szerettem volna, válaszolta Bence.
És mi? Én is akarom, de csak akkor játszom veled, amikor kedvem van! állt ki Boglárka, És aztán hallgass meg!
Bence nem vitatkozott. Emlékezett anyjára, aki azt mondta, hogy nekik egymás barátjainak kell maradniuk. Az anyukák egyetlen víznek sem voltak, és nem akarta elrontani a saját életüket gyerekkori sérelmekkel. Így elviselte, amikor Boglárka a legjobb helyet foglalta a buszon, vagy amikor irányította, hogy kivel játszanak, vagy a saját érdeklődését felülmúlta.
Valahányszor Boglárka beleszeretett Bencébe, mindig a parancsolásból jött a szeretet, de Bence csak tűrte.
Amikor elérte a huszonöt éves kort, Bence toleranciája már nem volt kedves tulajdonság, hanem egy kellemetlen szokás. Boglárka, aki nem felejtette el a gyerekkori játékokat, most már tolakodóan várta a pillanatot, amikor Bence rájöhet, hogy ő a sorsa.
Bence, fiam, ma elég átgondolt vagy, szólt Kincső reggel a konyhában Miért vagy ilyen komor? Itt az idő, hogy komoly dolgokra gondolj, a családra például
Bence csak egy bizonytalan sóhajjal reagált, miközben a telefonjára bámult.
Tudod, kezdte Kincső, gondosan keresve a szavakat, jól megérted Boglárkát. Ő egy csodás lány, egy kicsit hangos, de úgy érzem, hiányzik ebből a képből a te részed Mi lenne, ha házasok lennétek? Ennyire könnyűnek tűnik.
Bence már éveken át hallgatta.
Anya, barátok vagyunk, ahogy te is mondtad. Nem akarok házasságot kötni vele.
Barátok sóhajtott Kincső És már évek óta barátkoztok! Óvodában, iskolában, együtt ültök padban. Neked már ez sors, ami több, mint egy barátság. szüntelenítette Ez a sors, Bence! Hol találnál másik lányt, aki ilyen jól ismer téged, és te is úgy ismered őt?
Nem érzek semmit a Boglárkával, csak baráti viszonyt akarta Bence végezni a beszélgetést Sőt, már nem is barátság, csak egy ismerős. Nem érdekel, anyám, semmi.
De ő mennyire csodál téged! Mindig azt mondja, hogy okos vagy
Mindig ezt mondja mindenki, akit érdekel nyújtotta Bence a vállát.
Taktika? kérdezte Kincső Megtévedtél?
Nem, nem tévedtünk. Csak azt akarja, hogy minden figyelje őt. De én nem akarok többet, mint baráti kapcsolatot. Nem érzek semmi romantikus szikrát.
De mi mindig is azt szerettük, hogy együtt legyetek
Értem, barátkozol Ágnessel. De nem tudok házasságot kötni valakivel, akivel semmit sem érzek. Az csak rossz lenne mindkettőnknek.
De az érzések jönnek! küzdött Kincső Hányszor történt már ez? Először barát, aztán
Ha nem érzek, akkor nem érzek felállt Bence És Boglárka nem az a személy, akivel az életemet szeretném leélni. Őnek más elképzelései vannak, nekem meg más. Valószínűleg nem fogunk egyezni.
Kincső sóhajtott. Szomorú volt Ágnesért, aki már a tökéletes unióról álmodozott. De Bencét is megértette.
Aznap, nem messze tőlük, Boglárka nézegette Bence Facebook-oldalát. Ritka képei mosolyt csaltak ki belőle nem olyan, mint a többi fickó, akik csak a figyelmet akarják.
Mikor fogsz rájönni? suttogta magában.
Szia, apa! lépett be Kincső a szobába.
Szia, anya! felelte Boglárka, Mit csinálsz? Hová mentél?
Sétáltam Kincsével. Ismét rátok gondolunk! pislogott Ágnes, Azt mondja, Bence makacs. Nem akar a jövőjéről gondolkodni. De megpróbáljuk meggyőzni.
Makacs? Miért? Nem mesél nekem semmit
Azt állítja, hogy nincs érzése irántad. Képzeld? tekintett Ágnes Évtizedek egymás mellett, és nincsenek érzések? Hát ez nem igaz.
De kezdte Boglárka De ő mindig itt volt, meghallgatott
Pontosan! kiáltotta Ágnes Ismeritek egymást a pelenkától. A szerelem egy ilyen dolog előfordulhat. A legfontosabb, hogy maradj közel. Ne add fel! Bence még nem fogta fel, hogy nincs neki egyenlője.
Nem adom fel, anya.
Kincső otthonában nem érezte magát otthonosan. Szerette barátságát Ágnessel, de látta, mennyire fáradt Bence a folyamatos nyomástól.
Tudod, Ágnes, talán kicsit túlfeszítsük ezt az elképzelést. Bence tényleg nem érez semmit Boglárkáért. Nehezebben bírja a nyomást mondta egy este telefonon a barátnőjének Szóval azt hiszem, egy kicsit visszalépünk.
Nyomás? kérdezte Ágnes Mi a nyomás? Hogy csak boldogságot akarunk a gyerekeinknek? Ha Bence beleegyezne, mindenkinek könnyebb lenne. Számomra ez csodás lenne. De ha ő semmit sem érez, aztán mi lesz?
Mit mondjak Boglárkának? sóhajtott Kincső Nem látok mást Bence körül, csak őt.
***
Boglárka még mindig közel maradt. Ritkán, véletlenül találkozott Bencével. Több barátot váltott, de egyik sem maradt sokáig.
Bencének nem volt idője randizni, teljesen a munkába süllyedt, míg amikor megismerkedett Alisszal, a helyzet bonyolultabbá vált. Kincső először azt hitte, hogy komoly dolog, de Bence elhozta őket, és akkor már ijesztő lett.
Hogyan képzeled el magad? kérdezte Alissa, amikor elment, Mi a családi ünnepeket csináljuk Ágnes házában, egy nagy családként élünk! Hogy mondom, hogy már nem csak az én időmre gondolok, hogy Bence a saját barátnőjével legyen? Boglárka őrülni fog, Ágnes sem fogja megbocsátani
Anya!! kiáltott Bence Anya, nyugi! Nem látszik, hogy túlzásba vittétek a barátságot? Nem akarod, hogy kivel találkozzam, mert Ágnes rosszul fogja érezni magát!
Nem szeretném, ha Bence új lányával jönne el a családi rendezvényekre, mondta Kincső Ha egy másik lány lesz, akkor Ágnes már nem akar velünk semmit. És ez azt jelenti, hogy én elveszítem a barátnőmet.
Nem tudok visszafelé menni. felelte Bence. Nem érzek semmit. Semmi romantikus szikrát. Semmi vágyat, hogy az egész életemet vele töltsöm. Nem akarok sem őt, sem magamnak hazugságot mondani.
De ő annyira szenved! panaszolta Kincső Lehet, hogy csak nem vette észre? Talán már olyan régóta ismeritek egymást, hogy már barátként tekintesz rá?
Nem érezek semmit. nyögte Bence. Egyáltalán semmit. Nem vagyok a számára a megfelelő ember, és nem tudok ráérezni semmihez.
Ágnes azonban nem bocsátott el Kincsőt. Ritkán találkoztak, csak alkalmanként a közös ismerősök körében.
Egy barát esküvőjén Bence és Boglárka egy asztalnál ültek.
Szép vagy, Boglárka mondta Bence, megtörve a csendet.
Te is, Bence válaszolta, Mindig is a legjobb voltál sosem felejtettem el téged
Tudom sóhajtott Bence. És ezért olyan nehéz számomra. Nem tudom teljesíteni az elvárásaidat.Bence végül békét talált önmagában, és a múlt árnyéka lassan eltűnt.
