A lakást a fiam vette: az anyós szavai
Réges-régen, fiatalságom idején ismerkedtem meg a férjemmel az egyetemen. Mindketten húszévesek voltunk akkor, diákéveinket töltöttük Budapesten. A férjem, akit később annyira megszerettem, már akkor is kitűnt a tömegből ereje, esze, s ami a legfontosabb, jósága miatt. Először csak barátok voltunk, de rövid idő alatt rájöttem, sokkal többet érzek iránta, mint amit barátságnak lehetne nevezni.
Pár hónap múlva összejöttünk. Most is meleg szívvel gondolok vissza azokra az évekre, s azt hiszem, az egyetemi évek voltak a legszebbek az életemben.
Egy év múlva, Márk megkérte a kezemet, s hamarosan össze is házasodtunk. Nem volt pénzünk nagy lakodalomra, így csak szűk családi körben tartottuk meg az ünnepet, de annál nagyobb volt az öröm.
A második évben Márk már dolgozott is valahol a városban. Az elején kollégiumban éltünk, s a saját lakás csupán elérhetetlen álomnak tűnt, de hittünk benne, hogy egyszer megvalósul. Aztán, amikor szeretett nagymamám eltávozott, rám hagyott 4 millió forintot, Márk pedig addigra ő is félretett valamennyit a fizetéséből. Ez az összeg pont elég volt ahhoz, hogy felvegyünk egy lakáshitelt, s vásároljunk egy kétszobás lakást Pesten mivel már a családbővítést terveztük.
Tíz évig éltünk együtt, mégsem születtek gyermekeink. Pár évvel ezelőtt komoly baj történt: Márk munkahelye válságba jutott, s a főnök minden felelősséget a férjem, a főkönyvelő nyakába varrt. A bíróság végül négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélte, teljesen jogtalanul.
Csak a legjobbat akartam neki
Sokáig harcoltunk, ügyvédeket kerestünk, de minden kísérlet hiábavalónak bizonyult. A papírokat úgy állították össze, hogy Márk tűnjön felelősnek, pedig csak a főnöke utasításait követte.
Nagyon nehéz időszak volt, mindent megtettem, hogy segítsem a férjemet aztán egy év múlva már nekem is nagy szükségem lett volna támogatásra
Egy délután anyósom hirtelen megjelent nálam, s kíméletlenül közölte: nem élhetek tovább abban a lakásban. Azzal vádolt, hogy én vagyok a hibás mindenért, ami Márkkal történt, és azt is hozzátette, hogy a lakást Márk pénzéből vettük, így nincs jogom hozzá. Megdöbbentem, hisz sosem vártam ilyen kegyetlenséget tőle.
Visszatekintve, akkor tudtam meg, hogy a per előtt a férjem meghatalmazta az anyját, aki ezt kihasználva állított ki egy igazolást arról, hogy a lakáshitel törlesztőrészleteit kizárólag Márk számlájáról fizették. Anyósom most azt állítja, ezek az iratok önmagukban elégségesek ahhoz, hogy a bíróság megállapítsa: nekem semmi közöm a lakás megvásárlásához.
Most is összezavarodva gondolok vissza mindezekre, s akkoriban sem tudtam, mitévő legyek.
