Egész nap otthon heverészel és semmit sem csinálsz – ezek után úgy döntöttem, megbüntetem a férjemet Mielőtt megházasodtam volna, a barátnőim már figyelmeztettek: ha egy férfi magyar feleséget vesz, azonnal saját tulajdonának tekinti és kimutatja az igazi arcát. De, mint minden naiv fiatal nő, azt hittem, az én párom más lesz. A házasságunk előtt sosem bántott, mindig vigyázott rám, féltett és folyton velem akart lenni. De bizony tévedtem – ahogy sok magyar nő is tapasztalja, a férfiak valóban megváltoznak, miután elnyerik a nő szívét. Néhány hónappal az esküvőnk után a férjem már anyámat szidta: miért hív ilyen gyakran, miért jön hetente látogatóba? Féltem a házasságomért, ezért inkább kértem anyukámat, hogy ritkábban jelentkezzen. De sajnos teherbe estem, elveszítettem az állásom, veszélyeztetett terhes lettem, ágyban feküdtem – nem hosszabbították meg a munkaszerződésem. Ekkor kezdte mondogatni a férjem: “Egész nap csak otthon ülsz, semmit sem dolgozol!” Csendben maradtam – várandós voltam, mi lesz, ha elhagy? Másfél évvel kislányunk születése után már azt követelte, hogy istenként bánjak vele: mikor hazaér, álljak az ajtóban, adjam elé a papucsot, minden legyen meleg és terített a konyhában. A gyerekkel való foglalkozás természetesen csak a nő dolga lehetett. Teljesen kimerültem, ezért végül összepakoltam, elköltöztem a kislányommal anyukámhoz. Két hónapig nem beszéltünk. Közben visszamentem dolgozni, kezdtem jól kinézni. Egy nap feltűnt nálunk, soványan és szakadt ruhában, térdre ereszkedett és bocsánatot kért. Megmondtam neki, hogy ezután be kell iratkoznia egy főzőtanfolyamra és ő fog főzni, takarítani, ha visszamegyek hozzá. Belement – meglátjuk, hogyan viselkedik majd…

Egész nap csak otthon ülsz, és semmit sem csinálsz ezek után úgy döntöttem, megmutatom, mit jelent igazán a büntetés

Mielőtt megházasodtam volna, a barátaim mindig mondogatták, hogy amikor egy férfi nősül, azonnal tulajdonnak tekinti a feleségét, és előbb-utóbb megmutatja az igazi arcát.

De, mint minden fiatal, tapasztalatlan lány én is azt hittem, az én férjem más. Még az esküvőnk előtt is mindig figyelmes volt velem, sose hangzott el egy rossz szó, rettegett attól, hogy megbántson, és mindent megtett, hogy jól érezzem magam mellette. De mint kiderült, teljesen tévedtem, ahogyan az annyi nővel lenni szokott. Az a helyzet, hogy az ember tényleg megváltozik, ha biztosra veszi a szerelmedet.

Néhány hónappal a házasságkötésünk után a férjem már csúnyán beszélt az anyukámról. Minek hívogat olyan sűrűn? Miért látogat meg hetente egyszer? Persze, féltem a házasságunk miatt, így inkább neki adtam igazat, megkértem anyukámat, hogy ne keresgessen, és inkább akkor hívtam fel, amikor egyedül voltam. De ezzel nem ért véget a dolog. Terhes lettem, és elvesztettem az állásomat. Sajnos veszélyeztetett terhes lettem, így nem hosszabbították meg a munkaszerződésemet. Ezek után a férjem azzal kezdett piszkálni:

Csak itthon fekszel egész nap, semmi érdemlegeset nem csinálsz. Megint csendben maradtam hiszen babát vártam, és rettegtem, mi lesz, ha elhagy.

Másfél évvel a lányom születése után a férjem egyre inkább elvárta, hogy úgy bánjak vele, mint valami úr. Amikor hazajött a munkahelyéről, nekem kellett már az ajtóban várni, elétettem a papucsát, az asztalon forró ebéd fogadta, mindent meg kellett csinálnom, hogy az ő kedve szerint menjen minden.

A gyerek nevelése szigorúan női munka volt szerinte neki ehhez semmi köze. Lassan teljesen kimerültem. Egy nap mást nem tehettem: összepakoltam, és magammal vittem a kislányomat anyukámékhoz. Két hónapig egy szót sem beszéltem a férjemmel. Az élet ment tovább: újra dolgozni kezdtem, napról napra jobb kedvem lett, magabiztosabb lettem. Egy nap aztán megjelent nálunk: lesoványodva, elnyűtt ruhákban, térden állva kért bocsánatot.

Ekkor mondtam meg neki, hogy először is be kell iratkoznia egy főzőtanfolyamra. Amíg én vissza nem térek, neki kell majd főznie meg takarítania is, nem csak nekem. A férjem belement, de csak az idő dönti el, valóban változik-e valami.