Próbáltam viszát szítani a fiammal és a terhes feleségemmel.
Csak úgy Anyám azt mondja, hogy megváltoztál.
Anyám azt mondja sóhajtott Boglárka.
Az utóbbi veszekedés jutott eszembe. Hogy tudhatta a szülőanyám, hogy Boglárka korábban szidta őt, amikor a régi, szomorú múltjáról kezdett beszélni? Valószínűleg már századik alkalommal.
Ilona néni, váltassuk a témát kérte Boglárka udvarias, de határozott hangon.
Ilona néni, aki épp a múltbeli, ki nem tudott befejeződő terhességeiről szóló monológját forgatta, felhátrált, mintha a levegőben fulladt volna meg, és tanácstalanul bámulta a fiatal nőt.
Boglárka, én csak támogatni akarlak.
Köszönöm, de nem kell tőled az a típusú empátia, amit a kenyérszelet nyújt.
Most már azt hívod ostobának? kezdett könnyeknek gyűlni Ilona néni szeme.
Máskor Boglárka talán megpróbálta volna elkerülni a veszekedést, mondjuk egy hirtelen munkahívással vagy egy “elfelejtett” találkozóval. De a feleségim, a magányos gondolatok és a terhesség alatti hormonális viharfelhői nem ismernek kifogást.
Az ötödik hónapra Boglárka már a nyugodt, türelmes alanyból egy szinte szúnyogszárnyattól is nehezebb, vállra dobott nőt változott, aki felgördülve a felhívja a “lovat és a kunyhót” a régi népi példabeszéd szerint: hol a ló, hol a ház és eldönti, hogy melyik problémát oldja meg.
Hogy szólítsalak, ha már háromszor mondták, hogy nem szeretném a szülői kudarcod részleteit hallgatni?
Ismerősöm, egy magas funkcionalitású autista, egyszer a járdán táncolni kezdett, vagy nem értette meg egy poént. Még ő is rájött, hogy a terhesség körül egy ilyen témát felhozni igazi butaság.
Tehát nem csak hogy “csúcsra” emeltél, de még hülyés is vagy? Így bánsz velem, és ez csak a kedvességem miatt van. Nem hallottam tőled kedves szavakat
Ha szóba kerülnek, legalább elmondhatóak! zörgette Boglárka, miután becsappant a bejárati ajtón. Mély levegőt vett, majd egy elégedett mosolyt kapott az arcára.
Reméltem, hogy most végre pár hétre elkerül a zaklatás, legjobb esetben végleg. De a remény már nem hozhat megoldást, mert a szülőanyával folytatott beszélgetés újabb bajok forrásává vált.
Gábor, a férjem, Boglárka férje és Ilona néninek a fia, vacsora közben csöndes, elgondolkodott. Boglárka eleinte a szokásos beszélgetésre törekedett, de hamar rájött, hogy férje csupán egy szót hallgatott, mintha gondolatban máshol járna.
Minden próbálkozásra, hogy megtudjam, mi a baj, csak azt válaszolta, hogy minden rendben van. Így hát a csendet nem tudtam a reggeli veszekedéshez kötném. Inkább azt gondoltam, hogy a munka terheli, vagy valami más van, amit nem akar megosztani velem, nehogy feleségét többet nyugtalanítsa.
Néhány nappal később Gábor más témában nyitott:
Boglárka, hallottál már a szülés utáni depresszióról? Terhesként is előfordulhat, igaz?
Talán, de vajon tényleg szülés utáni depressziónak nevezik, ha már nem vagyok depressziós, ugye?
Ha megnyugtatásként szükséged van rá, elmehetnénk egy pszichiáterhez, de csak akkor, ha te is velünk jössz, és elmondod neki, miért gyanítottam ebben a depresszióban.
Csak úgy Anyám azt mondja, hogy megváltoztál.
Anyám azt mondja szűrte Boglárka.
Az előző veszekedés újra felidéződött. Hogy szólíthatta volna a szülőanyám, hogy Boglárka egyébként is visszhangozza a múlt fájdalmait? Már ez is egy századik alkalom lehetett.
Gábor, ha valaki tényleg el kell menjen ehhez a szakemberhez, akkor az anyádnak lenne szüksége. Tudod, mit mondott nekem?
Tudom, hogy folyton veszekedtek. Ő úgy véli, hogy te szándékosan kárba vessze a tanácsaidat, mint a maszkok vagy a rossz címre küldött csomagok.
Miről beszélsz most? kérdezte Boglárka, mert nem értette Gábor szavainak értelmét.
Gábor felidézte, mi történt néhány héttel ezelőtt, amikor anyja ugyanazt a hajmaszkot vásárolta, amit Boglárka is használ. Ilona néni azt állította, hogy Boglárka a rossz maszkot ajánlotta, a jó pedig a magamnak tartogatta.
Mit? Gábor, azonnal látom, hogy te ezekben a női apróságokban nem érted a lényegét. Ha tudnád, már most kiderítenéd, hol a csapda.
Boglárka három perc alatt megpróbálta elmagyarázni, miért nem tudott egy természetes, hajszínező és vasalás nélkül álló hajra épülő maszkot ajánlani egy már folyamatosan színezett, biogörbült hajra, amelynek minden nap új kémiai csapdája van.
A cím, amit küldtem, helyes volt, amikor a csomagot a barátodnál kellett volna átvenned. Itt is van a beszélgetés, amit elmentettem. nyitotta meg Boglárka a telefonját, és megmutatta Gábornak.
Értem. Bocsánat, úgy tűnik, nem kellett volna anyámra hagyatkoznom. Régen még normális volt, de miért veszekedtünk?
Először a múltjából kezdett mesélni szűrte Boglárka. Tudom, hogy négy alkalommal is átélte a veszteséget, mielőtt megjelentél, de nem lehet állandóan erről beszélni, főleg egy terhes nőt tekintve. Nem szerettem volna, hogy mások baját hallgassam.
Azt akarod mondani, hogy kezdte Gábor, majd a szavak elvesznek. Végül elhívta anyját egy beszélgetésre, és hazatérve a felesége előtt elhelyezte a tényeket: már nem tartja a kapcsolatot Ilona nénihez.
Boglárka örömmel fogadta, hiszen a szülőanyja már fáradtan elavult viselkedésével elég sokat tesz fel. Minden próbálkozás, hogy Gábor szülői oldalát leplezze, csak vakító fényt vetett a férfi szemébe: ő maga a saját gyermekének anyja, nem egy idegen.
A rokonok még sokáig kritizálták, hogy egy férfi elcserélte az anyját egy másik nőre. Gábor csak feladta a fejét, és azt mondta: Az én anyám nem idegen, ha ő a hibáért felel, akkor tőle kérdezzük.
Most már csak egy kérdés maradt: miért akarta anyja, hogy szétválasszon terhes feleségével? Nem kell gyorsan választ keresni. Az egész csak egy tipikus történet, amikor egy anya nem akarja megosztani a fiát egy másik nővel. Nem csak megosztotta, hanem teljesen elveszítette. És ebből ő maga a felelős, szóval nincs miért rámutatni Gáborra vagy Boglárkára.
Legalább a gyereknek megmutathatnák, panaszkodnak a rokonok. Egyetlen öröm a nagymamának az unokája, a fiatalabb korában.
Így ne is adjon ilyen nagymamát a unokáknak, és ne kényszerítsen rájuk sem férjét, sem feleségét! válaszolja Gábor.
Úgy tűnik, élvezi a vitákat a rokonokkal a levelezésben. Talán még meg is bánja, hogy a nagymama ellátását a családra hárítja, így csak a beszélgetés témájától kell elfordulnia.
Gábor pontosan látta, hogy a szülőanyja nem kedveli, ezért megtudta, miért alakult így. Nem tudta javítani, csak pár alkalommal jelezte a rokonoknak, hogy ne keveredjenek bele, és végül megtöri a kapcsolatot velük. Az együttműködés megszűnésével a segítség is elmaradt, így a szerető emberek végül békén hagyták a családot.
Közben a kisfiú nyugalomban nő fel, Gábor és Boglárka mindent megtesznek, hogy ez a nyugalom minél tovább tartson, lehetőleg a korai gyerekkor egész időtartama alatt. Később, amikor iskolába jár, megtanítják neki, hogyan válaszoljon megfelelően a ragacsos kérdésekre.
Mert Boglárka, még a terhesség után sem elveszítette a fogaival a fogát, és Gábor sem hiányzik semmi a szerénységéből. A szerénység ma már csak arra való, hogy másoknak legyen egy “székre” a lába alatt, gyakorlati haszna pedig már alig van.
Boglárka úgy érzi, szerencsés volt időben rájönni, mielőtt késő lett volna, hogy leválogassa a különféle parazitákat az életéből, és szabadon éljen.
