Emlékszem, milyen régen volt már, hogy nagymamám nevelt fel engem, miután szüleim úgy határoztak, hogy nekem kellene most már tartásdíjat fizetnem nekik.
A családommal soha nem éltünk egy helyen külön városokban laktunk. Több mint húsz éve nem találkoztunk személyesen. Apám és anyám egész életük során művészek voltak, kórusban énekeltek, mindig úton voltak. Ötéves koromban nagymamámhoz költöztem, aki a saját életét is könnyebbé akarta tenni velem, így hozzá kellett alkalmazkodni, gyakran más rokonainknál is megszálltunk.
Az elején anyu és apu évente kétszer-háromszor még meglátogattak minket, de később egyre ritkábban jöttek. Végül már gondolni sem akartam rájuk, és a kapcsolatunk teljesen megszakadt. Amikor fogorvostanhallgató voltam Budapesten, a harmadik évben férjhez mentem.
Most a férjemmel közösen vezetjük fogorvosi rendelőnket, és igazán jól élünk belőle. Egy évvel ezelőtt hirtelen felbukkantak a szüleim már el se tudták érni a telefonszámomat, így a rendelőnket hívták fel. Hívásaik arról szóltak, hogy panaszkodtak a sorsukról, mennyire nehéz most nekik.
Türelmesen végighallgattam őket, de mindig elmondtam, hogy annak idején ők döntöttek úgy, hogy nagymamámhoz adnak, s így maguk választották, hogy külön élünk. Olykor ugyan küldtek nagymamámnak némi forintot tényleg csak néhány százast , de szinte mindig csak a nagyi özvegyi nyugdíjából éltünk ketten. Ezt számtalanszor elmondta nekem, és én is megtanultam beosztani minden fillért.
Az iskolában kitűnő voltam, s hogy legyen miből ruházkodnom és élnem, éjszakánként a kórházban dolgoztam segítőként. Most úgy érzem, mindenkinek megvan a maga élete: én a sajátommal törődöm, a szüleim pedig a saját útjukat járják.
Amikor rájöttek, hogy nem fogok nekik segíteni anyagilag, azzal fenyegettek, bírósághoz fordulnak és tartásdíjat igényelnek tőlem. Ezek a szavak végleg eltávolítottak tőlük. Régebben talán még megfordult a fejemben, hogy egyszer támogatom őket valamennyire, de most már egyáltalán nem érzem, hogy ismerni szeretném őket. Mit gondoltok, igazam van, vagy tényleg kötelességem lenne segíteni a szüleimet?
