Ah, figyelj, mesélek valamit, ami velem esett meg, egyszerűen muszáj kiadnom magamból, hátha te is jobban átlátod, mint én…
Amikor beléptem a lakásba, egy pillanatra megtorpantam. Pont a bejáratnál, egymás mellett, rendezetten álltak a cipők az enyém, Gáboré, meg egy pár elegáns, magas sarkú cipő, amit rögtön felismertem. Zsuzsa, Gábor nővére hagyta ott drága, feltűnő darab, igazi jellegzetes stílus tőle. Rögtön azon kezdtem gondolkodni, vajon miért jött el? Pedig Gábor nem szólt semmit, hogy a nővére ma benéz.
Judit, ma Gábor megint üzleti úton van? szólt utánam a kollégám, Balázs, miközben siettem az Árpád úti buszmegállóhoz. Nem innánk egy kávét valamelyik presszóban? Meghívnálak egy forró kakaóra imádod , beszélgethetnénk, mert mindig csak két mondatra jut időnk: szia, viszlát.
Sajnálom, Balázs, ma nem megy. Gábor megígérte, hogy korábban jön haza, együtt akartunk konyhabútort választani, mert a felújítás után még nem sikerült teljesen berendezkedni. Amúgy már rég nem volt üzleti úton.
Már otthon is mindig pontos? kérdezte Balázs szemmel látható iróniával.
Nem mindig mosolyogtam, és megcsóváltam a fejem. Most nagyon kell spórolnunk, hát Gábor túlórázik. Majd ha teljesen ki lesz a lakás, talán hazaér időben.
Na, azért szép estét neked mondta még Balázs, aztán egy másik utcán elindult.
Most kivételesen szerencsém volt: a busz alig néhány perc után befutott, pedig általában órákat lehet várni rá. Még korábban is eljöttem a munkahelyről, így pont elértem. Leültem az ablak mellé, és elmerültem a gondolataimban.
Sosem meséltem neked, de Balázzsal egykor mindenki azt hitte, hogy össze fogunk házasodni. Aztán valami idétlen butaság miatt szakítottunk, már nem is emlékszem pontosan, miben vesztünk össze. Nem sokkal később bukkant fel Gábor, és őt azért fogadtam el, hogy megmutassam Balázsnak tessék, lehet, hogy elveszítettél, tessék, van választásom.
Balázs próbált visszaszerezni bocsánatot kért, esküdözött, hogy boldoggá tenne, sose bántana meg, mindig hű lenne , de én már annyira belehabarodtam Gáborba, hogy azt gondoltam, Balázst talán sosem szerettem, csak elhittem, hogy úgy kell.
Utána aztán teljesen kiment a fejemből Balázs, egészen addig, míg át nem helyezték az irodánkba, a budapestiből Zamárdiba pont oda, ahol én dolgozom. Ő úgy tett, mintha véletlen összefutás lenne, én meg abban hittem, hogy direkt követett utánam. De valahogy jó érzés volt, hogy továbbra is egyedül van, és velem olyan kedves, mintha nem múlt volna el az ismeretségünk.
Belül mindig azt kívántam, boldog legyen, de be kell vallanom, egy picit irigyeltem azt, aki majd a felesége lesz nagyon tudott udvarolni, na, igazi romantikus.
Gábort sem mondanám, hogy ne volna szerethető, csak épp az utóbbi időben állandóan dolgozik. Mindent a családért, hogy nekünk jó legyen, ne szenvedjünk hiányt, kényelmesen éljünk, de rám szinte semmi ideje nem marad.
Ráadásul Zsuzsa lakásában lakunk. Nagylelkűen felajánlotta amíg a gyerekeik kicsik, hadd legyen lakója. Zsuzsa és a férje sosem voltak szűkösek anyagilag, még dolgozni sem járt, csak befektettek lakásba, mondván, a gyerekeknek kell majd a saját otthon. Gáborral persze örültünk neki, csináltunk egy rendes felújítást, teljesen átszabtuk a lakást Zsuzsa engedte , és most a bútorokat vettük össze. De néha elgondolkodtam, talán jobb lenne albérletet fizetni, már kész lakást bérelni.
Mennyi pénzt tettünk már bele, abból évekig bérelhettünk volna, vagy elindulhatnánk egy saját lakás hitellel. De Gábor szeme akkor csillant fel igazán, amikor Zsuzsa felajánlotta az otthonát.
Leszálltam a buszról, átvágtam az úton a Lónyay utcán és mentem haza. Már a levegőben ott volt az eső illata, és bár szeretem a frissességet, most semmi kedvem sem volt elmerülni benne.
Sok gondolat futott a fejemben, egyik sem maradt meg sokáig. Hány éve költöztünk ide Gáborral? Talán másfél? Vagy kettő?
Nem tudtam pontosan, de az érzés, hogy ez a lakás még mindig átmeneti, egyre jobban nyomasztott. Csináltunk felújítást, majd megvettük bútorokat, de még mindig azt vártam, majd egyszer minden jobb lesz mintha az igazi élet el sem kezdődött volna.
Ahogy már a kapuhoz értem, arra eszméltem, mennyire lassan lépkedtem, hogy minél később érjen véget ez a nap. A kapu a szokásos kattanással engedett be, bele a sötét lépcsőházba, és elindultam fel, egészen a negyedikig.
Lépcsőforduló jött a lépcsőfordulóra, én meg egyre furcsább feszültséget éreztem.
Amikor beléptem a lakásba, egy pillanatra megtorpantam. Az előszobában szépen egymás mellett állt a cipőm, Gáboré, és azok a magas sarkú. Azonnal tudtam, hogy Zsuzsa van itt de miért, mikor nem szólt Gábor előre?
Már majdnem szóltam volna, hogy megjöttem, de valami visszatartott. Valami furcsa megérzés én úgy tettem, mintha ott sem lennék, inkább hallgatóztam.
Nyárra szerettünk volna elutazni a férjemmel hallottam meg Zsuzsa hangját. De a férjem végül nem tud szabadságra jönni, és azt gondoltam, odaadom neked a szállást. De csak egy feltétellel, egy kicsit komolyabb hangon mondta, nem a feleségeddel mennél, hanem Diával.
Megálltam, Diával? Hirtelen beugrott, hogy Gábor egyszer már mesélt egy Diáról, akit Zsuzsa mindenáron össze akart hozni vele.
Akkor nem tulajdonítottam jelentőséget. De ahogy hallottam a nevét, rossz érzés lett úrrá rajtam.
Neeem, nem kell nekem Dia mondta Gábor idegesen. Zsuzsa, hányszor mondjam, hogy én már Judittal vagyok. Feleségem van hagyjuk ezt!
Elmosolyodtam, hogy egyszerűen csak Zsuzsa megint nyomul. Majdnem benyitottam a nappaliba, hogy megmondjam, itthon vagyok, de Zsuzsa ismét megszólalt.
Kit akarsz becsapni? Pontosan tudom, mennyire szeretted Diát! Esküszöm, komolyan gondoltad, hogy elveszed, csak megsértődtél valami apróságon. Ne légy makacs, látom, nem Judit mellett lenne helyed, hanem Dia teljesen más lenne az életed vele.
Lefagytam. Szerelmes volt? Házasságot akart vele? És nekem azt mondta, sosem érdekelte igazán. Mintha kicsúszott volna a talaj… Forgattam magamban a Zsuzsa mondatait, próbáltam magam nyugodtnak tartani, de nem ment.
Igen, volt ilyen… mondta Gábor, de hallatszott rajta a bizonytalanság és a harag. Elmúlt, tényleg, már nem számít! Judit az, akit szeretek.
Szereted? Na ne viccelj, Gábor! Mindketten tudjuk, hogy csak azért vetted feleségül Juditot, hogy Dia féltékeny legyen, amikor összejött mással. Később vissza akart menni hozzád, bocsánatot kért, rimánkodott te meg csak azért házasodtál meg, hogy bosszantsd őt.
Elkezdtem remegni tényleg, csak bosszú miatt házasodott velem? Persze, én is belevágtam a házasságba, miután Balázzsal végleg vége lett. Lehet, tényleg csak azért választott, hogy mutasson valamit az exének? De most, most már őszintén szeretjük egymást… nem igaz?
Fogalmam sem volt, hogy most mi lesz, csak vártam, hogy mit mond Gábor.
Már nem számít múlt hallottam végül a hangját. Házasságban élek, felelősséggel tartozom a feleségemért.
Miféle felelősség! vágott vissza Zsuzsa. Még gyereket se szült nektek, szerencsére! Ugye nem felejtetted el, hogy csak az én lakásomban húzzátok meg magatokat? Diának most adtak háromszobás, teljesen új lakást a szülei, tágas, modern Ő még mindig szerelmes beléd, csak rád vár!
Már a falnak támaszkodtam, teljesen ki voltam borulva. Hogy mondhat ilyet Zsuzsa? De még inkább Gábor válasza érdekelt. Ezt most komolyan át kell gondolnia?
Zsuzsa, fejezd be! mondta Gábor, de már nem volt olyan magabiztos, mint szokott. Egy lakás nem minden most ez van, de lesz sajátunk is.
Zsuzsa csak pörgette:
Nem akarsz lépni, holott Dia mindig is jobb volt neked, csak sértődésből vagy Judittal. Diával minden meglenne: rendes otthon, biztonság, amit megérdemelsz. Látod, hogy Judittal sosem leszel igazán boldog?
És különben is tette még hozzá nem tarthatom nektek örökké ezt a lakást. Megváltoztak a terveim, záros határidőn belül ki kell költöznötök.
Dia tud erről, amit szervezel? kérdezte Gábor hirtelen.
Persze, tudja! Sőt, Dia kérte, hogy segítsek. Tudja, hogy még mindig szereted ezekkel a szállásokkal is ő jött elő, és kért, hogy tegyem fel az ajánlatot.
Csend lett. Belül forogtak a gondolataim miért hallgat? Tényleg fontolgatja ezt az egészet?
És Juditnak mit mondjak? kérdezte csendesen Gábor végül.
Mondjad azt, hogy velem mész ki a telkemre segíteni, épp ott kezdünk felújítani. Ez lesz kifelé. De közben Diával elmész a Balatonra. Ennyi.
Na, itt telt be nálam a pohár. Halkan kiosontam a lakásból, és mentem, amerre csak láttam.
Teljesen magamtól, automatikusan kerültem egy kis hangulatos kávézóba a Bartók Béla úton, alig voltak páran, halk zene szólt, a sötét ablakokon lassan csepegő eső tükröződött. Leültem, automatikusan kértem egy vaníliás kakaót. Nem tudtam összeszedni a gondolataimat a lakásban hallott beszélgetés szavai egész idő alatt kavarogtak a fejemben.
Újra és újra lejátszottam magamban Zsuzsa mondatát hogy Gábor csak azért választott engem, hogy Diát bosszantsa. De akkor miért érzem úgy, hogy én tényleg szerelmet kaptam tőle? Hogy a férjem igazán engem választott?
Végül is, mint én magam Balázzsal, de én lemondtam mindenről, csak egy kávéra sem mentem el vele soha többé, nemhogy elutaznék! Gábort meg tényleg szerelmem lett, nem csak valami bosszú okán.
Kint már teljesen besötétedett, én pedig csak bámultam az ablakon át a fényeket, az esőcseppek lecsorgása mögött. A kakaómhoz hozzá sem nyúltam, mintha megállt volna az idő.
Gábor még csak fel sem hívott, meg sem kérdezte, hol vagyok. Biztos a Balatonra szervezi az utat Diával gondoltam keserűen, és egyáltalán nem érdekli, én merre járok.
Amikor a telefonomhoz nyúltam, hogy megnézzem az időt, rájöttem, teljesen lemerült.
Nagyon nehéz volt, de végül eldöntöttem, muszáj hazamenni. Kabátomat magamra terítve nekiindultam, a hűvös esti szél egészen átjárt. Minden lépéssel inkább megerősítettem magamban, hogy ezzel Gábornak vége nincs tovább, el kell engednem.
Amikor a lépcsőházhoz értem, úgy éreztem, még nehezebb lett minden. Felmentem, most lassabban, mint valaha, és amikor kinyitottam a lakásajtót, furcsa csend fogadott. Se tévé, se konyhai zajok. A nappali közepén táskák hevertek, és Gábor éppen csomagolta a cuccait. Na, biztos indulni készül gondoltam magamban.
Mit csinálsz? kérdeztem automatikusan. Már sejtettem a választ majd azt mondja, Zsuzsához megy ki a telekre. De erre Gábor egészen mást mondott:
Judit, elköltözünk innen ma. Már találtam egy új lakást. Egyelőre csak albérlet, aztán majd meglátjuk, hogyan tudunk hitelt intézni. Megállt egy pillanatra, rám nézett úgy, ahogy még sosem láttam, mintha tényleg aggódna értem. Miért tűntél el ennyire sokáig? Próbáltalak hívni, teljesen lemerült a mobilod. Te is elvállaltál valami plusz melót?
El sem hittem, amit hallok. Már rég letettem magamban, mit mondok majd, minden szó elpárolgott. Csak bólintottam, nem tudtam, hogyan reagáljak.
Elköltözünk? kérdeztem csendben, tétován.
Gábor észrevette, hogy teljesen elbizonytalanodtam, közelebb lépett, nyugodtan magyarázott:
Összevesztem Zsuzsával, elég volt. Nem akarok függni tőle. Szükségünk van egy saját fészekre.
Éreztem, ahogy egy kicsit leereszt bennem a feszültség, de ez még nem volt minden. Egy pillanatra megállt, majd mélyet sóhajtott, leült a kanapé szélére, és hívott mellé. Leültem, ő pedig elmesélte a Zsuzsával való vita lényegét.
Tudnod kell, mondta halkabban hogy tényleg volt valami köztem és Dia között. És igen, miattad házasodtam, hogy bosszantsam őt. De Judit, te vagy az igazi, akit szeretek, nem akarlak elveszíteni.
Ahogy mondta, lassan megnyugodtam. Persze fájt, hogy eddig erről nem beszélt, de most legalább őszintén tudtunk beszélni.
Sajnálom, hogy ezt nem mondtam el előbb, tette még hozzá, fejét lehajtva. Egyszerűen, ahogy te mesélted, hogy egykor Balázshoz mentél volna hozzá, azt hittem, én is jobban teszem, ha nem hozom fel a Diás ügyet. Aztán meg már csak elhallgattam.
Hatalmasat sóhajtottam, elpityeredtem, de ezek már megkönnyebbült könnyek voltak.
Rendben mondtam végül. Ami volt, az volt, most lépjünk tovább. Akkor tényleg béreltél lakást?
Igen, bólogatott Gábor, egyelőre csak átmenetileg, de lesz saját otthonunk. Zsuzsa már nem szól bele. Megoldjuk, megígérem. Majd igénylünk lakáshitelt, berendezkedünk rendesen.
Bólintottam, ez volt a helyes döntés. Végre egymásra koncentrálhatunk, nem más terveihez igazodva.
Na, akkor pakoljunk össze? mosolygott Gábor.
Csak bólintottam, nem jött ki hang a torkomon. Az egyetlen, amit éreztem, hogy talán most végre tényleg közösen elindulhatunk egy új élet felé a múltat pedig hagyjuk örökre hátra.
