Már régen visszagondolok arra a napra, amikor a házunkba újra belevétel a változás. A csengő zúgott, és jelzése volt, hogy valaki megérkezett. Lúcia lekapta a konyhai köpenyt, áttörölte a kezeit, és elment kinyitni az ajtót. A küszöbön a lányom, Kincső, és egy fiatal férfi állt. Lúcia beengedte őket a lakásba.
Szia, anyu! csókolta Kincső az orcáját. Hadd mutassam be Ő Vadász, ő lesz az új férjem.
Üdvözlöm, intették vissza a férfi udvariasan.
Ő a nagymamám, Lúcia néni. javította Kincső anyja, Mária.
Anyu, mi lesz a vacsorára?
Borsókrém és virslik.
Nem eszem borsókrémet mondta Vadász, levette a cipőjét és elsétált a szobába.
Mi lesz, anya? szólalt meg Kincső nagy szemekkel, mintha Vadász egy igazi ételgyilkos lett volna.
Vadás leült a kanapéra, letette a hátizsákját a földre.
Ez itt valójában az én szobám mondta Mária.
Gyerünk, Vadász, megmutatom, hol fogunk élni kiáltott Kincső.
Nekem már jó itt morgott Vadász, felállva a kanapéról.
Anyu, kitalálod, mit főzzünk Vadásznak. kérte Kincső.
Nem tudom, már csak fél csomag virsli maradt sóhajtott Lúcia.
Elmegyünk, egy kis mustárral, ketchuppalttal és kenyérrel felelte Vadász.
Jól van csak annyit mondott Lúcia, miközben a konyhába indult. Régen kiskutyákat és cicákat hozott be a házba; most egy új férjet hoz a konyhába, hogy etesse.
Lúcia felcsúszott a borsókrémhez, két pirított virslit tette a tányérra, hozzá nyúlt egy salátás tálcát, és jókedvvel vágott bele az ebédbe.
Anya, miért eszel itt egyedül? lépett be Kincső a konyhába.
Mert munkából jöttem, és éhes vagyok válaszolta Lúcia, miközben a virslit rágta. Aki akar enni, magának szedje vagy főzze meg magát. Egy kérdésem is van: miért fog Vadász nálunk élni?
Mert ő a férjem mondta Vadász. Lúcia szinte elfulladt a csodálkozástól.
Férj? kérdezte Lúcia.
Igen. A lányod már felnőtt, maga dönt, házasodik-e vagy sem. Nekem már tizenkilenc évem van.
Nem hívtatok meg a házasságra.
Nem volt házasság, csak aláírtuk a papírokat. Mivel most férj és feleség vagyunk, együtt fogunk élni mondta Kincső, a nyalogató anyára nézve.
Gratulálok nektek. Miért nincs esküvő?
Ha van pénz a lakodalomra, adjátok nekünk, mi elköltjük.
Értem folytatta Lúcia a vacsoráját. Miért pont nálunk?
Mert egy egyetlen szobás lakásuk van, négyen élnek benne.
Nem gondoltátok, hogy kiadhatjátok?
Miért bérlélnénk, ha van szobám csodálkozott Kincső.
Értem.
Akkor hoztok valamit enni?
Kincső, itt egy fazék borsókrém a tűzhelyen, virsli a serpenyőben. Ha kevés, a hűtőben van még fél csomag. Vegyetek, tálaljatok, egyetek.
Anyu, most már a VÁNYAD van tette hozzá Kincső.
És mit? Táncoljak a hálaadásra? Jönök, én fáradt vagyok a munkából, ne legyenek már rituális táncok. A kezeitek, lábaitek önállóan gondoskodjanak magukról.
Ezért vagy szingli!
Kincső haragosan nézett anyjára, és a szobájába tért, nagyot csapott az ajtón. Lúcia megette a vacsorát, elmosotta a tányérokat, letörölte az asztalt, majd felöltözött, egy táska ruhát vett, és elment a fitnesz központhoz. Hetente néhány este ott edzett a tornateremben és a medencében.
Körülbelül tíz óra körül hazatért. A konyhában csodálatos rovásban találta: a borsókrém edényének fedelét sehol nem látták, a krém kiszáradt, repedt; a virsli csomag szanaszét hevert, a kenyér meg rongyos, a serpenyő leégett, a tapadásmentes bevonatát valaki villával vakarózta; a mosogatóban ételek hevertek, a padlón egy édes folyadék foltja terült el, a levegőben cigarettafüst szállt.
Hú, ez újdonság. Kincsőre nem emlékszem, hogy ilyet engedélyezett volna.
Lúcia kinyitotta a szobát, ahol Kincső és Vadász bort ittak, cigarettát szúrtak.
Kincső, takarítsd le a konyhát, holnap vegyél új serpenyőt mondta anyja, és visszamászott a szobájába, ajtót zárva.
Kincső felugrott, és üldözte anyját.
Miért kell takarítanunk? Honnan szerezzek pénzt a serpenyőre, ha nem dolgozom, csak tanulok? Nem kíméled a mosogatást?
Kincső, ismered a ház szabályait: eszel takarítasz, szennyeződsz takarítasz, elrontasz megveszed a pótlást. Mindenki maga takarít. A serpenyő drága, most elrontottuk.
Nem akarjátok, hogy itt éljünk mondta Kincső.
Nem válaszolta Lúcia nyugodtan. Nem akarta veszekedni lányaival, bár korábban nem volt konfliktus.
De ez az én részlem tiltakozott Kincső.
Nem, a lakás egész az enyém, megvesztem, megépítettem. Te csak be vagy íratva. Ne oldd meg a problémáimat a saját költségeden. Ha itt akartok élni, tartsátok be a szabályokat szólt Lúcia.
Egész életem a te szabályaid szerint éltem. Most házas vagyok, már nem engeded megmondani, mit csináljak sikított Kincső. És már idős vagy, le kell adnod nekünk a lakást.
Megadok egy folyosót a lépcsőházban, egy padot a parkban. De a férjemet sem itt foglak tartani ütötte vissza Lúcia.
Akkor elmegyünk kiáltotta Kincső, és a cuccait pakolta.
Öt perc múlva Vadász betoppant a szobába, részegen.
Nyugi, anyuka, minden rendben lesz morfondozott, miközben felkapta a poharat. Nem menekülünk el, csak egy éjszakát itt töltünk. Ha jó vagy, szeretkezünk is.
Ki vagy te, hogy anyámnak szólsz? kiabálta Lúcia. Anyukáddal és apukáddal otthon maradtatok, ne felejtsd el a feleségedet sem!
Most jön a rúgás mondta Vadász, ököllel a temetőbe.
Lúcia szilárd ujjával szorította a pofáját, Vadász hátralépett, de a férfi lábát Lúcia lábával összetömörítette, majd könyökével a nyakát nyomta.
Bántalmazást jelentek, ordította Vadász. Perbe teszlek.
Várj, most hívlak rendőrt, hogy könnyebb legyen a jegyzőkönyv válaszolta Lúcia.
A fiatalok elszöktek, otthagyva a felújított két szobás lakást.
Nem vagy már anyám kiáltotta Kincső utoljára. Soha nem látod majd a gyerekeidet.
Milyen szomorú, mondta Lúcia iróniával. Legalább egyedül élhetek.
Megnézte a kezeit; néhány körme megtört. Csak veszteségek vagytok, morgott Lúcia.
Miután ők elmentek, lemosta a konyhát, kidobta a borsókrém maradékát, a szerencsétlen serpenyőt, és kicserélte a zárakat. Három hónappal később a munkahelyén találkozott Kincsővel, aki soványra fogyt, személt hullámzó arcával, szomorú tekintettel.
Anyu, mit főzünk vacsorára? kérdezte.
Nem tudom, még nem gondoltam. Mit szeretnél?
Csirke rizzsel sóhajtott Kincső. És egy adag salátát.
Akkor menjünk csirkét venni válaszolta Lúcia. A salátát magad készítsd el.
Kincső többé már nem kérdezett semmit, és Vadász már nem jelent meg életünkben.
