Na, figyelj csak, elmesélek valami olyat, ami miatt még most is forr bennem a méreg. Anyukám családja amúgy is elég nagy, régen hatan voltak testvérek, de mára már csak hárman maradtak. Anyu és az egyik nagynéném ugyanabban a faluban laknak, szorgos asszonyok mindketten, nyáron dolgoznak a földeken, télen meg abból élnek, amit szezonban összegyűjtenek. Van rendes konyhakertünk, mindkét háznál bőven terem minden, szóval a mindennapok nem éppen fényűzőek, de mindig jut mindenből az asztalra.
A harmadik testvér, Ilona néni, ő meg Budapesten él. Ott van egy nagy lakása, sőt, Balatonon is van egy kis házuk. A férje, Tamás bácsi, valami építőipari cég igazgatója lett. Persze, nem mindig voltak ilyen jól menő emberek; régen ők is falusiak voltak, és anyuék mindig mindenben segítettek nekik, ahogy azt vidéken illik a betakarításnál, disznóvágásnál, mindenhol ott voltunk nekik. De ahogy megindult a szekér, mintha teljesen elfelejtettek volna minket.
Egyszer csak, teljesen véletlenül, anyu megtudta, hogy Ilona néni férjhez adta a lányát, Jázminkát. Ültünk otthon, amikor meghallotta, hogy már meg is volt az esküvő. Nagyon ledöbbent, de először úgy tett, mintha tudott volna róla, mert hát szégyellte volna a szomszédok előtt, hogy még saját nővérének az esküvőjére sem hívják meg. Kit ne bántana ez? Főleg, ha két család mindig összetartott.
Hazajött és elmesélte az egészet a másik nagynénémnek, Magdikának. Magdi néni is ki volt borulva, ő is nagyon rosszul esett neki az egész. Elhatározták, felhívják Ilonát, hogy gratuláljunk neki, hátha egy kis lelkifurdalást érez majd. Csakhogy Ilona egy száraz köszönöm-mel letudta a dolgot, és rögtön le is tette a telefont.
Aztán néhány hét múlva, mintha megmozdult volna benne valami, fogta magát, és unokájával, meg veje Krisztiánnal együtt átjöttek hozzánk a faluba. Hozott drága bort meg marhahúst is, hát gondolta, majd kiengesztel minket egy kis luxussal. De anyukámat annyira fájt ez az egész megaláztatás, hogy kiadta Ilonáéknak az útját. Azt mondta: Ha szégyelltetek minket a nagyvárosi vendégek előtt, és ciki volt, hogy mi csak simán vidékiek vagyunk, akkor felesleges álszent módon átjönni hozzánk. Ne gyertek többet!
És amikor Tamás bácsi megszólalt, hogy Bevallom, tényleg szégyelltük volna, ha ti is ott vagytok; ha egy egész étterem érezte volna a házi kolbász illatát, hát anyunak elszakadt a cérna. Nézett nagyot, aztán csak ennyit mondott: Többé ne gyertek, nincs miről beszélnünk! Magdi néni pedig teljes vállszélességgel mellé állt, mondta, hogy ő sem akar már többet hallani Ilonáékról.
Hát így ment ez, nálunk most így állnak a családi dolgok. Még mindig nehéz, de legalább anyu úgy érzi, hogy kiállt magáért. Egy szó, mint száz: sose feledd, hogy a családban is csak az emberi tisztesség és megbecsülés számít, a forint nem minden.
