Már elegem van az anyukád viselt dolgaiból! Elég volt, beadom a válópert, pont. jelentettem ki most, szinte remegve.
A kulcs pont akkor fordul a zárban, amikor fejezem letörölni az asztalról az anyóslátogatás maradványait. Vaníliás piskótamorzsák hevernek szétszórva azokat külön a kisfiúnak hozta, pedig Márk még csak egyéves, nem kellene ennyi édesség neki. A kávéfolt mindig nekiütötte a bögrének a könyökével, miközben harsány kézmozdulatokkal magyarázta, hogy rosszul nevelem a gyereket.
Szia hallom Gábor fáradt hangját. Ledobja a kabátját a szék támlájára, rám se pillant.
Hallgatok, tovább körözök a ronggyal a már amúgy fényesen tiszta asztalon. Belül fortyogok, minden összegyűlt, ki akar törni végre. Három éve tűröm ezt.
Mi történt? Gábor végül érzékeli a rossz hangulatot, és felém fordul.
A rongyot egy hirtelen mozdulattal a mosogatóba hajítom. A vízcseppek szétfröccsennek a csempén.
Már elegem van az anyád beszólásaiból! Elég volt, válni akarok!
A mondat szinte magától szakad ki belőlem, ahogy a pofon. Nem épp most akartam előhozakodni ezzel, de elértem a határaimat.
Gábor ledermed. Kinyílik a szája, majd becsukódik. Idegesen, erőltetett mosollyal megpróbálja elütni:
Most mi bajod van megint?
Elmondtam a hangom nyugodtabb, mint ahogy valójában érzem magam. Pakold össze a cuccodat. Vagy én viszem el a sajátjaimat, dönts.
Bejön a konyhába, leül. Végighúzza a kezét az arcán. Én karba tett kézzel állok a mosogatónál, nézem őt azt a férfit, akihez négy éve, hófehér ruhában mentem hozzá, hittem, hogy igaziból lesz családunk.
Nóri, beszéljük meg rendesen
Rendes volt ma délután, mikor a mamád a tartalék kulccsal amit a hátam mögött adtál neki beállított, és mindenáron magyarázta, miért tartok készételt a hűtőben?
Csak fél, hogy nem esztek rendesen
Csak tönkreteszi az életemet! emelem meg a hangomat. Minden héten talál valami ürügyet, hogy keresztbe tegyen, beleszóljon a dolgainkba, kritizálja, hogyan takarítok, főzök, Márkot öltöztetem!
Csönd. Nézi az asztalt.
Ma azt mondta nyelek egyet, annyira fáj elismételni is, azt mondta, hogy pocsék anya vagyok. Márk előtt. Tudom, kicsi még, de mindent érez már!
Anyám nem úgy gondolta
A te anyád SOSEM úgy gondolja! ráütök az asztalra. De minden alkalommal én érzem magam hibásnak! Azt mondta, nem akart tönkretenni a születésnapomat, amikor egész este arról áradozott, milyen rendes menyasszony a barátnője lánya. Nem akart megbántani, mikor Szilveszterkor, minden rokon előtt kijelentette, hogy lusta vagyok, hogy nem dolgozom!
Gábor rám néz, szemei fáradtságot tükröznek. Nem tiltakozik csak fáradtan néz.
Mit akarsz, mit tegyek?
Pont ezt vártam. És épp ez volt az utolsó csepp.
Azt akarom, hogy megvédj tőle! Egyszer, csak egyszer tegyél engem előbbre az anyádnál a három év alatt!
Ne túlozz már
Én túlzok?! a hangom megtörik a kiabálásban. A babaszobából hallani, ahogy Márk mocorog lehalkítom magam. Túlzok, mikor fél éve hisztit vágott, hogy nem tudunk minden hétvégén vidékre menni? Vagy mikor minden fillért számon kér rajtunk? Vagy amikor eldönti helyettünk, melyik bölcsibe adjuk a gyereket?
Csak segíteni akar
Segíteni?! megragadom az asztalon hagyott szatyrot, amit a mamája ma hozott. Nézd! Alsóneműt vett nekem. Megkérdezés nélkül! Idézem: Nóri, neked nincs ízlésed, legalább a fiam kedvéért nézz ki valahogy!
Kirázom a tartalmát az asztalra. Bézs, ormótlan alsónadrágok, három számmal nagyobbak, mint kellene. Egérszürke melltartó, amilyet a nagymamám hordott. Gábor elvörösödik.
Hát, ez tényleg túlzás
Túlzás? Ez LEALACSONYÍTÓ! Nem bírom tovább! Minden nap csak rettegek: mivel fog ma előállni? Milyen okosságot oszt meg velem? Mivel rontja el a napomat?
Járkálok a konyhában, az energiám szinte kirobban. Harag, csalódottság, megbántottság mind összekeverednek.
És te te mindig az ő oldalán állsz. Anyám csak jót akart. Anyám aggódik. Anyám úgy akarja, hogy nekünk jobb legyen. És ki véd meg engem?
Szeretlek mondja halkan.
A szeretet nemcsak szó, Gábor. Szeretet tettekben mutatkozik meg. Akkor állsz ki mellettem, amikor engem bántanak. Akkor is, ha a saját anyád teszi mondom.
Hátradől a széken, az ablak felé néz. Odakint sötét, decemberi este.
Neki nehéz elengedni, hogy felnőttem. Hogy már saját családom van.
Neki nehéz? És nekem? Én örökké feszülök, nem érzem magam otthon a SAJÁT lakásomban, bármikor jöhet az anyád a kulcsával és beleszólhat mindenbe!
Elveszem tőle a kulcsot
Ez nem a kulcsról szól! szemben ülök vele, egyenesen a szemébe nézek. Arról szól, hogy te ezt engeded neki. SOHA nem mondtad neki: elég! SOHA nem védted meg a kapcsolatunkat.
Csend. Csak a hűtő zúg, az óra ketyeg a falon.
Nem tudom, hogy kell ezt vallja be végül. Mindig azt hitte, kontrollálnia kell mindent
Akkor választanod kell. Ő vagy én.
Keményen hangzik, ultimátumszerűen. De máshogy már nem lehet.
Nóri, ez nem fair
Nem fair? felállok. Nem az volt fair, hogy három évig tűrtem a vádaskodását. Nem az volt fair, amikor a szüleimnek is azt mondta, érdekből mentem hozzád. Nem az volt fair, hogy mosolyognom kellett, mikor a kórházban kijelenti: Márk csak rá hasonlít!
Gábor is feláll, közelebb lép, próbál átölelni. Elhúzódom.
Ne. Komolyan mondom. Még ma beszélsz vele, vagy végleg elmegyek.
Nóri
Elég. Belefáradtam, hogy mindig én vagyok a rossz. Hogy sosem elég jó, amit csinálok. Hogy nem élhetek a saját életem.
Megrezzen a telefonom az asztalon. Gábor hunyorít a kijelzőre, én látom, ahogy megfeszül az álla. A név: Anya.
Felveszi.
Igen? Szia, anya Nem, minden rendben
Ebben a pillanatban valami végleg elszakad bennem.
Kikapom a kezéből a telefont, kihangosítom.
elmondtad neki? hallatszik az anyósa feszültebb hangja. A lakásról?
Gábor elsápad.
Milyen lakásról? kérdezem higgadtan.
Pár másodperc csend. Aztán: már egész más álságos, édeskés hang:
Drágám, ez nem a te dolgod
Dehogynem. A felesége vagyok. Miről van szó?
Gábor próbálja visszavenni a telefont, elhajolok.
Gáborral beszéltük kezdené az anyósa, a nővérem, Valika, eladná a lakását. Két szobás, nagyon jó környék. Igazán kedvezményesen adnánk Az unokatestvérnek is most sürgősen kell a pénz, mert a lánya egyetemre megy Budapestre
Unokatestvér, Dani. Ő az, aki minden családi összejövetelen beszól, hogy én semmit nem értek, bezzeg az ő könyvelő felesége
És aztán?
Anya felvetette, hogy mi megvehetnénk Gábor hebeg.
Miből?
A te megtakarításodból meg hozzátenném a sajátom is.
Az a megtakarítás, a kilencmillió forint, amit öt éve rakosgattam össze. Két munkahely, spórolás. Arról álmodtam, hogy egyszer lesz egy saját kis szépségszalonom. Kész üzleti tervem is volt.
Ezt mind megbeszéltétek. Nélkülem.
Nóri, értsd meg, ez jó befektetés, a környék remek
És én? Az álmaim? Az elképzeléseim?
A szalon majd ráér
Harminc vagyok. Két éve vagyok itthon a gyerekkel! Mégis meddig várjak?
Anyós a vonalban belemélyed:
Nórikám, miket beszélsz, milyen szalon, ott a kisfiad! Majd idővel! Ez a lakás családi összefogás. Valika kedvezményt ad hát nem természetes?
Család. Hogy is ne. Itt mindenki dönt helyettem, az én véleményem senkit nem érdekel.
Leteszem a telefont, Gáborra nézek:
Akartad valaha elmondani nekem? Vagy csak elvitted volna a pénzem?
Úgy volt, hogy előbb mindent letisztázok
Kivel? Anyáddal már átbeszélted. Danival is. És velem?
Ekkor csapódik ki az ajtó az a bizonyos kulcs. Beront az anyós, bundában, vörös arccal.
Mi ez itt, Gábor? Miért ordibál ez velem?!
Utána Valika is toppan, széles, elégedett mosollyal.
Szia, Nóri! Pont erre jöttünk, gondoltam, megmutatjuk a papírokat a lakáshoz
Papírokat. El is hozták, kérdezés nélkül.
Takarodjatok szólalok meg halk, de határozott hangon.
Tessék? tágra nyílnak a szemek.
Mondom, menjetek el innen. Mindketten.
Hogy beszélsz? az anyós kiabálva jön közelebb. Gábor hallod?
Anyu, talán nem most kellene motyog Gábor.
Nem most? fordul anyjára. Mindent érted tettem, fiam! Egyedül neveltelek! Most e miatt mutat felém, e miatt a hálátlan miatt
Elhallgasson! kiáltom. Valika összerezzen tőle. Kifelé! Azonnal!
Nórikám, kedves csak segíteni akarunk! Daninak most kell a pénz, nektek lakás, mindenkinek jó!
Nem kell a lakásotok! Nekem olyan férj kell, aki tisztel! Olyan család, ahol nem vagyok idegen!
Mit gondolsz ki vagy te? Szép, fiatal azt hiszed, ez elég? Gábor csak azért vett el, mert terhes lettél! Ha nincs a baba, sosem fogadtunk volna be!
Csönd.
Gábor mereven áll, szóhoz sem jut.
Igaz ez? kérdezem tőle.
Nem felel.
Gábor, csak a gyerek miatt vetted el?
Szerettelek
Szeretett. Már múlt idő. Értem.
Leemelem a táskám, a telefont a zsebembe teszem.
Nóri, várj Gábor utol akar érni.
Ne. A kulcsot hagyd az asztalon. Holnap gyere ide a cuccodért, mikor nem vagyok itthon.
Nem mehetsz el csak úgy!
Elmegyek. Tőled. Tőletek. Mindettől.
Anyós elkapná a karom:
Most itt hagyod a gyereket?!
Holnap elhozom Márkot. A rendőrséggel, ha kell. Ma hadd aludjon neki nem kellenek ilyen drámák.
Kitárom az ajtót, lépek kifelé. A hideg arcomba vág. A lépcsőn sietek lefelé.
Hátulról durran az ajtó Gábor jön utánam.
Nóri, várj! Hová mész?!
Hátra sem nézek, egyre lejjebb megyek. Negyedik, harmadik, második
Megoldjuk! Beszélek anyával! Ígérem!
Első emelet. Kijárat. Lendületből ki az utcára.
Jeges levegő égeti a tüdőm. Gyorsan megyek, mindegy merre. A kabátom nyitva, nincs sál nem érdekel. Csak el innen. El ebből a lakásból, ettől a családtól, ettől az élettől.
A telefonom rezeg. Anya. Nem veszem fel. Gábor hív, lenyomom. Anyós is keres. Némára teszem.
A metrónál állok meg végül. Leülök a padra. Zsibbadnak az ujjaim. Fázom, remegek már nem tudom, a hidegtől, vagy a sokktól.
Mit tettem?
Eljöttem. Csak úgy, gyerek nélkül, egy bőrönd nélkül, terv nélkül. Mint a filmekben. Csak a filmben a hősnő mindig új életet kezd, megtalálja a boldogságot. De a valóságban?
A valóságban egy fagyos padon ülök decemberben, pénz nélkül a táska otthon maradt, csak telefon van nálam. Hová mehetek? Anyámhoz? Egy szobában lakik a húgommal, Laurával, egyetemista. Ott még matracnak sincs hely.
A barátnőmhöz, Katához? Ő is férjjel, két gyerekkel szűkösködik. Nem férnék be.
Megint rezeg a telefon. Gábortól: Bocsáss meg! Holnap beszéljünk, nyugodtan.
Nyugodtan beszélni? Hogyan lehet nyugodtan megbeszélni, hogy az egész életem hazugság? Hogy a férjem talán sosem szeretett, csak beletörődött belém. Hogy az anyósa élősködőnek hisz. Hogy az álmaim senkit sem érdekelnek.
Egy új sms is érkezik ismeretlen szám: Nóri, Valika vagyok. Gondold át a lakást. Ez most adódik, Márknak is kéne nagyobb hely. Hívj fel, beszéljük meg.
Beszéljük meg. Mindig csak egymás között beszélik meg, nekem meg közlik a döntést.
Felkelek, belépek az aluljáróba. Előkerül egy bankkártya a zsebemben, legalább az. Lesétálok a mozgólépcsőn, be a metróba. Meleget érzek, zúgást. Felszállok az első szerelvényre, mindegy hová.
A Keleti pályaudvarnál leszállok csak mert szép a neve. Elindulok a kirakatok között. Az utcák fényei ragyognak, emberek rohannak én meg csak sodródok, mint egy idegen.
Megállok egy non-stop kávézónál. Kérek egy teát szerencsére működik a kártya. Leülök az ablak mellé, bámulom a járókelőket.
Márkon gondolkodom. Reggel felkel, keresni fog. Mit mond neki Gábor? Hogy anya elment? Hogy anya elhagyta őket?
Összeszorul a szívem. Nem hagytam el, csak csak idő kell. Gondolkodni. Kitalálni, hogyan tovább.
Közelebb lép hozzám a pincérlány fiatal, akár velem egyidős, de látszik, sokat dolgozik.
Kér még valamit?
Nem, köszönöm.
Bólint, de nem mozdul. Figyelmesen néz.
Bocsi, nem az én dolgom, de minden rendben?
Elmosolyodom:
Úgy tűnik, nem nagyon.
Ha akarja, beszélhetünk
Furcsa, hogy egy idegen lány megkérdezi, nincs-e bajom. Talán látja rajtam. Vagy unatkozik az este.
Eljöttem otthonról. Most, egy órája.
Leül velem szembe.
Van tíz perc szünetem. Mesélne?
Elmondom neki. Mindent. Anyósról, lakásügyről, a beismerésről, hogy nincs hová mennem. A szavak folyékonyan törnek elő, mintha soha véget nem érnének.
Csöndben hallgat. Majd megszólal:
Nekem is majdhogynem ugyanez volt. Három éve. Egy fiúnál laktam, az anyja mindig beleszólt mindenbe. Tűrtem, hátha jobb lesz. Minden csak rosszabb lett.
Mit csinált végül?
Eljöttem. Mint most maga. Semmiem sem volt. Ismerősöknél aludtam, aztán külön béreltem szobát. Nagyon nehéz volt. De tudja először éreztem, hogy levegőt kapok.
És gyerek?
Nem volt. Maga?
Kisfiam van. Egyéves.
Bólint:
Úgy nehezebb. De mindent meg lehet oldani. Csak vissza ne menjen ugyanabba! Akkor tudják majd, hogy nincsenek határok, csak rosszabb lesz.
Elfogy a teám.
Félek, hogy egyedül nem fog menni.
Ki mondta, hogy egyedül lesz? mosolyog. Vannak barátok, család. És ha most el tudott jönni, akkor ennél is többre képes.
Elkérjük egymás számát. Nikinek hívják. Egy egyszerű pincérlány, aki többet adott most húsz perc alatt, mint a férjem négy év alatt.
Hajnalodik, mikor elindulok. A város felébred. A telefonom huszonhárom nem fogadott hívást jelez Gábortól, anyóstól, anyámtól, sőt, Katától is.
Írok egy üzenetet Gábornak: Holnap kettőkor találkozunk egy semleges helyen. Anyád nincs ott. Megbeszéljük Márkot és a válást. Ne hívj.
Elküldöm, felsóhajtok.
Előttem ismeretlen út: albérletek, tárgyalások, gyerekelhelyezés. Félek? Igen. De nem annyira, mint attól, hogy ott kell élnem köztetek, mint egy idegen.
Elindulok a reggeli városban. És először három év után érzem magam: szabad vagyok.







