Ilona hazatért a boltból, és elkezdte kipakolni az élelmiszereket a szatyrokból. Egyszer csak különös zajt hallott a fia és menyecskéje szobájából, így odament megnézni, mi történik. Margit, hová készülsz? kérdezte meglepetten Ilona, amikor meglátta, hogy menyecskéje bőröndbe rakja a holmiját. Elmegyek innen! mondta Margit könnyeivel küszködve. Hogyhogy el? Hová? Mi történt? csodálkozott Ilona. Tessék, itt van nyújtott át Margit csendben egy levelet. Ilona kibontotta, és a leírtak láttán elfehéredett az arca.
János hozta haza újdonsült menyasszonyát Margitot a szülői házba, egy alföldi magyar faluba. Édesanyja örült, hogy több mint harminc év után végre megnősült a fia. Elég volt már a legényéletből. Hazajött végre, legalább lesz, aki segít idős korára.
A ház teli volt jóval, Ilona igazi gazdasszony. Férje már régen elhunyt, de erős, rendezett ház és nagy gazdaság maradt utána. Mindent a családért tett. Csak egy fiuk lett, második gyereket Ilona nem tudott kihordani, később már nem is esett teherbe. A falusi élet nehéz, a gazdaság mindennapi gondoskodást kíván, ünnep és pihenés nélkül. A férj végül belebetegedett a sok munkába. Ilona három évig ápolta, de nem tudta megmenteni. Közben megtanult traktorozni is meg mindent elvégezni a földeken.
Margit fiatal volt, Jánosnál vagy tiz évvel fiatalabb, gondolta Ilona magában: törékeny, kedves teremtés. Saját fiatalsága jutott eszébe, hiszen ő is így érkezett valaha csak egy kis bőrönddel. De hát a fia választotta, akkor hát fogadja el. Ráadásul Margit árva volt, talán jobb is így.
A falusi lányok irigykedtek Margitra, hiszen jóképű, tehetős legényt fogott ki. Sokan akarták Jánost, de ő otthon, a családja mellett maradt. Margittal három gyermeket két fiút és egy kislányt vállalt.
Amikor a legkisebb ötéves lett, a legidősebb tíz, János elhatározta, hogy városban szerencsét próbál egy barátjával.
Kevés neked a pénz? Itt mindened megvan igyekezett lebeszélni anyja. Van két fizetésetek, az én nyugdíjam, az udvarban minden terem. Kivel dolgoztatom az egész gazdaságot? Nem bírom már az egészet egyedül!
Elegem van a gazdaságból, anyám! Állást szerzek, és az egész család felköltözik Pestre! A gyerekeknek tanulniuk kell, és a házat is ideje eladni. Te is velünk jöhetsz!
De hát itt helyben is van iskola próbálta halkan rimánkodni Margit.
Te úgyis városi vagy vágott vissza János. Legalább hazatérnél.
Ha a pártfogó otthon Budapesten, akkor tényleg városi, én már alig emlékszem. Kicsi voltam még Mi lesz az anyáddal? Hisz már segítségre szorul! És mi hogy boldogulunk három gyerekkel a városban? Margit könnyei eleredtek.
Nem vitázunk tovább! Nézz magadra, teljesen kimerült és fáradt vagy.
Margit és Ilona békésen éltek együtt. Ilona gyakran megsajnálta menyét, mintha saját lánya lenne. Margit is gyorsan megszerette apósnéját, s hamar elkezdte anyának szólítani.
Amikor János útnak indult, anyja csak annyit mondott: Ha menni akarsz, hát menj. Majd mi megoldjuk.
János leveleket küldött Pestről, fél év múlva hazajött kicsit, ajándékokat hozott, némi forintot is adott, aztán újra elment fél évre. A barátja idővel visszatért a faluba, és egyszer a barát felesége megsúgta Ilonának: János egy jómódú nőnél lakik, akinél dolgoztak. Nem dolgozik, csak ott él. Ilona inkább nem mondta el Margitnak, hátha mégsem igaz a hír, de a pletyka gyorsan terjedt. Margit végül furcsán viselkedett, majd csendben pakolni kezdte a holmiját.
Hová mész?
Margit átadott egy rövid levelet. Inkább cetli volt.
Margit, bocsáss meg, de már mással vagyok. A ház majd rám száll anyám után, így inkább indulj útnak, ne vesztegesd az időt. Itt egy kis pénz indulásnak, de utána már magadra számíthatsz. János.
Ő elment, maradjon is ott. Nem engedlek titeket sehova, a gyerekeket sem húzom idegen városba. Nem hagylak itt benneteket. Ő úgysem fog kizavarni. mondta Ilona határozottan.
Nemsokára János megjelent új feleségével, vadonatúj autóval. Nem gondolta, hogy a gyerekek még mindig a szülői házban vannak. Nem is tudta, mert Ilona nem látta szükségét, hogy szóljanak. A tizenkét éves lánya azonnal apjához szaladt sírva. A legidősebb fiú is odament, János ölelni akart, de a fiú csak csendben elvezette a húgát, a középső is velük tartott.
Áruló ez, nem apánk. Gyertek, dolgozni kell.
János nézte, amint a fia traktorba ül és elkezdi szántani a krumpliföldet a ház mögött. A másik két gyerek a nyulakat etette. A gazdaság nemhogy kisebb lenne, inkább bővült, hiszen régen még nyulakat sem tartottak. A gyerekek felnőttek, ő meg ezt végig nem látta.
És Margit merre van? Egyedül hagyta őket rád? faggatta anyját.
Te csak magadból indulsz ki, fiam? Margitnak hívják, emlékeznél? Mindjárt hazaér a munkából. Mi szél hozott benneteket így kettesben?
Beszélni akarunk veled.
Hallgatlak, csak mondd, amért jöttél, és menj, mielőtt Margit hazaér.
Azért jöttünk, hogy magunkhoz vegyünk.
Azt hittem a gyerekeket vinnétek.
Nekik van anyjuk. Neked viszont jobb lenne a fiúddal együtt lakni. Add el a házat, a földet sok pénzt kaphatsz érte! Lakást veszünk neked a közelben, bőven futja rá.
És a gyerekek? Mi lesz velük, hallgatsz?
Költözzön Margit is a városba, kivehet egy lakást. Ott több lehetőségük lesz a gyerekeknek is.
Hiába, ha ők nem akarnak menni. Régen elmentek volna, ha így gondolnák.
Mi szóltunk. Megtaláltuk a legjobb vevőt. Gondold át, de ne sokáig!
Nekem nincs mit átgondolni. Ez már nem az én otthonom.
Miért mondod ezt, anyám?
Ekkor ért haza Margit.
Micsoda társaság!
Az évek alatt, míg János nem látta, Margit kivirult, megszépült. Csinosan öltözött, édesanyja fülbevalóit viselte, modern haja volt. Már nem volt nyoma annak a csendes, elnyűtt Margitnak. Igazi szépség. János épp elbambult, mire új felesége oldalba bökte.
Anyám, nem terítesz? Nagy vendég érkezett. kérdezte Margit nevetve.
A vendég már megy is. Elmondta, amit akart. Köszönöm, hogy megtiszteltél, fiam. Önnek is további szép életet kívánok fordult János új feleségéhez. Remélem, többé nem látjuk egymást.
Itt a számom, anyám. Ha meggondolod, hívj fel mondta János, otthagyott egy cetlit, majd távozott.
János csak életében utoljára jött el elköszönni anyjától. Margit felhívta a fiát, hisz mégiscsak család. A gyerekek felnőttek, a legidősebbnek már saját családja is volt. Beszéltek az apjukkal, de már csak idegenként. A lánya hozzá sem ment.
Margit, a gyerekek felnőttek, a ház az enyém. Jogom van benne élni! Elváltam. Visszaköltözöm, ha akarod, maradj, ha nem, nem tartalak vissza.
Margit csendben kivette a komódból a papírokat. Ilona évekkel azelőtt, amikor János elhagyta, ráíratta a házat Margitra. Az évszám is ott állt. János némán távozott. Margit már nem marasztalta. Nem kötötte hozzá semmi, csak a gyermekei. S most már az unokái is.
Néha a legnagyobb próbatételekben tanuljuk meg, mennyire fontos, kik tartanak össze körülöttünk és hogy a valódi család nem mindig az, akit a vér összeköt, hanem az, akivel együtt viseljük a mindennapok terheit és örömeit.







