KÜLÖNÖS SZOMSZÉDOK
Valaha réges-régen, egy derűs pesti tavaszon, a Vörösmarty utcai 8-as ház 222-es lakásába új lakók költöztek. Egy ötvenes éveit taposó házaspár, mindketten alacsonyak, vékony testalkatúak. Az úr szakállt viselt, s mindig szürke kabátban járt. A hölgyet gyakran lehetett látni hosszú szoknyában, s virágos barettet hordott igazi pesti különcök. Nagyon illedelmesek voltak: a liftben mosolyogtak, tartották az ajtót, ha valaki cipekedett.
A legfontosabb pedig manapság, amikor a panelházak falai oly vékonyak csöndesek voltak. Kezdetben így tűnt. Két-három héttel később azonban Szirmaiék a 221-esből és Kazárok a 223-ból már egészen tisztán hallották, hogy milyen furcsa az új szomszédság. Ez természetesen vacsora közbeni beszélgetésük tárgya lett.
Így beszélkeztek Szirmaiék, akik már negyvenesek voltak, s életük felét együtt töltötték:
Láttad már az új szomszédainkat?
Tegnap együtt lifteztünk.
Na és, mit gondolsz róluk?
Teljesen átlagosnak tűnnek. Miért?
Elég szerelmesek…
Mire gondolsz?
Délután, amikor már mindenki elmegy dolgozni, csend lesz a házban, s mindent lehet hallani. Ezek meg már harmadik napja különös játékokat játszanak. Tudod, felnőtt-játékokat…
Komolyan?
Á, és ráadásul nagy fantáziával! Mintha csak filmet néznénk, nem az életüket hallanánk…
Hát ez érdekes!
Majd hallod te is, csak bosszantó, mert folyton zavar, még dolgozni sem tudok.
Ne légy már prűd, emberek az ötvenes éveikben, s ilyeneket játszanak!
Maga úgy gondolta: “Bezzeg mi…” de ezt azért hangosan nem mondta ki.
A hétvégén aztán a férj is kénytelen volt részesévé válni a szomszédos játékoknak. Ezúttal éppen kertész és háziasszony jelenetét játszották el. Szirmaiék csak pironkodtak.
A Kazárok, a legfiatalabb pár a folyosón majdnem harmincévesek, ötödik éve házasok, s az első gyermeküket várták ők így beszélgettek:
Kázmér, láttad az új szomszédokat?
Persze, tegnap összefutottunk a lépcsőházban. Mért, mi van velük?
Olyan érdekesek! Az asszony mindennap valami finomságot főz neki, mint egy étteremben. A férfi pedig minden nap meglepi valamivel. Egy nap se telik el ajándék nélkül!
Honnan tudod?
Minden nap sétálok, és amint kinyílik az ajtajuk, érezni azt a mennyei illatot! Többször virággal láttam a férfit, egyszer ajándékos táskával. S mindig úgy siet haza, mintha randevúra menne.
Hmm.
Talán nem is házasok, csak szeretők?
Ki tudja… Együtt laknak, az biztos.
És a konyhában úgy csacsognak, ha épp nem zörögnek az edények, mindent hallani: hihi-haha, mint a fiatalok!
Jól van, kezdődnek a hírek, megyek, megnézem.
Pénteken aztán Kázmér találkozott a férjjel a lift előtt. Az éppen virágot és üveg vörösbort vitt, s látszott rajta, sokat remél az estétől.
Telt-múlt az idő. A különös szomszédok már egy hónapja éltek a 222-ben. A 221-ben Szirmaiék lassan megszokták a falon túli neszeket. Úgy tűnt, a szomszédok mindig valami újat találnak ki, vagy épp csak édes sóhajtozást és ágykeret-nyikorgást lehetett kihallani. Mintha az utolsó napjukat élnék, úgy siettek kiélvezni egymást.
Egy este Vera Szirmai, szemét lesütve szólt férjéhez:
Ma a WestEndben jártam, valahogy a fehérnemű osztályra keveredtem. Nézd csak, mit vettem! és szétnyitotta köntösét.
Szirmai Miklós szeme felcsillant, s önkéntelenül megnyalta alsó ajkát.
Én is jártam múltkor egy boltban… Tudod, afféle felnőtteknek valóban. Nézd csak, mit hoztam! Nem tudom, tetszeni fog-e.
Ha ki nem próbáljuk, sose derül ki pirult el Vera.
Kezdődik a műsor suttogta közben a 222-es férfi, aki fülét a közös falhoz nyomta.
Kázmér a 223-ból egyik délben a belvárosi ékszerüzletbe ment eszébe jutott, milyen rég lephette már meg a feleségét igazán. Régen minden héten szerzett neki valami apróságot, legalább a kedvenc csokoládéját tartotta a táskájában.
Váratlanul ismerős kabátot pillantott meg:
Boglárka! kiáltott kedvesére Mit keresel itt? Messze van ez a házunktól!
Csak sétálgattam egy kicsit pirult el az asszonyka és te?
Neked vettem fülbevalót. Tessék! nem tudta tovább visszatartani.
Boglárka sugárzott az örömtől:
Köszönöm, drágám! megölelte, meg is csókolta férjét Én pedig rántott harcsafilét készítek vacsorára, tudod, amiről mindig álmodtál. A piacon volt a legszebb hal.
Persze, emlékszem! Már összefut a nyál a számban!
Ne maradj sokáig, hétre kész lesz, ne kelljen majd melegíteni.
Rendben felelte Kázmér, s magában már azon gondolkodott: ideje lenne virágot is venni.
Mi újság? kérdezte a 222 lakója.
Valami különleges vacsorát főz mosolygott a felesége és a másik párnál is zajlanak az események.
Eltelt még egy hónap. Szirmaiék mintha tíz évet fiatalodtak volna. Folyton egymással viháncoltak, alig várták, hogy kettesben maradhassanak. Néha elutaztak a gyerekektől külön, szobát béreltek valahol a Dunaparton sehogy sem tudtak betelni egymással. Jókat beszélgettek, minden könnyebben ment.
Kazároéknál lassan megérkezett az első gyermek is, ők pedig ismét randizni kezdtek moziba, étterembe, kiállításra jártak. Boglárka régi recepteskönyvét vette elő, Kázmér pedig hetente kedveskedett ajándékokkal, s mindig rejtett egy csokit a táskájába. A híradóra már nem is emlékezett, mikor nézte utoljára.
Na, hogy állnak most? kérdezte a 222-es nő.
Lassan, de biztosan nyikordul az ágy, gondolom, otthon vannak a gyerekek is. De amúgy jó a hangulat, figyelem őket, hogy biztos legyek a dolgomban.
A fiatalok is jól vannak. Mint két gerlice a konyhában, nagyokat nevetnek. Az illatok meg, mintha étterem lenne náluk.
Ez igazán remek! Három hónap alatt pont, amit elterveztünk. Még pár hét, csak a biztos eredményért.
És kiket választottál következőként?
Simonék, a negyedik emelet 65-ös lakásában. A 66-osban már úgy eluralkodott a hétköznapiság, hogy el is felejtették egymás nevét A 64-esben, szokás szerint, a hálószobában kell rendet tenni!
Értem. Akkor a te kazettáidat még nem rakom el, csináld még egy kis zajt nevetett a nő. A vacsorarendelést sem mondom le, illóolaj bőven van még. Azok a rózsák viszont, amelyeknek a szárát cserélgetted, elhervadtak. Kell venned egy új csokrot.
Veszek. Most masszírozd meg a derekam, s menjünk aludniÁm ekkor váratlanul megcsörrent a 222-es lakás telefonja. Az asszony felvette, s türelmesen hallgatta a hívót egy idős úr, remegő hangján kérdezte:
Önökhöz kapcsolt a cégtől az automata: tényleg megszépül tőlük a házasság? Már nyolcvankettőt taposok, a nejem hetvenhat, de úgy érezzük, egy kicsi szikra még hiányzik.
Az asszony összenézett a férjével, majd mosolyogva válaszolt:
Semmi akadálya, kedves uram. Holnap délután kettőkor ott leszünk.
Köszönöm! Akkor várjuk magukat búcsúzott a férfi a vonal végén.
Ezalatt a ház folyosóján kíváncsi nevetés hallatszott a liftből Szirmaiék éppen úgy búcsúztak egymástól, mint ifjú szerelmesek; lent a postaládáknál Kazároék babakocsit toltak, és egy szál tulipánt csúsztattak egymás markába.
A 222-es lakók csendben egymásra néztek, s a férfi egy titkos füzettel, a nő egy illatos üvegcse rózsaolajjal felvértezve elindultak felfelé, új küldetéseik felé. Odakint virágba borultak a gesztenyefák.
És ahogy az este csendje leszállt a házra, minden ablak mögött melegség derengése áradt visszhangja egyetlen szomszédpár örök, sosem szűnő játékainak. A Vörösmarty utcán pedig, ha valaki figyelmesen fülelt, azt hihette: valami régi-régi, örök szerelmes dal szűrődik ki odabentről, amely minden lakónak így suttogott este, mikor elaludt:
Különös szomszédok? Lehet. De talán már épp ilyenek vagyunk mi mind magunknak is újra és újra
