A boltba menet Zsófia hirtelen felismerte az első nagy szerelme anyját az öregasszonyban, aki szembejött vele. Meglepő módon az asszony is felismerte, és nem tudta visszafojtani a könnyeit.
Tíz év után először hajtott végig azon az utcán, ahol felnőtt, egy kis magyar faluban, Békés vármegyében. Bár most egy drága autóban ült, egyáltalán nem érezte biztonságban magát a visszatéréskor: kellemetlen gyerekkori emlékek öntötték el. Régen megfogadta, hogy soha nem teszi ide vissza a lábát, mégis valami visszahúzta a szülőfalujába, ahol született és felnőtt.
Zsófiát anyja, Erzsébet, nevelte fel, mert apja meghalt, mielőtt betöltötte volna a három évet. Csak fotóról ismerte. Kettejük élete szerény volt: Erzsébet állatorvosként dolgozott a környéken, de alig volt ideje saját kertre, és nem kereste túl jól.
Ne aggódj, drágám mondogatta Erzsébet. Amíg egészséges és boldog vagy, minden rendbe jön.
Zsófia gyönyörű fiatal nővé cseperedett, így sok fiú udvarolt neki bár nagy hozományt nem ígérhetett. Egy falunapon megismerkedett egy fiúval, Bencével, egy közeli városból. Zsófia számára ez volt az első nagy szerelem, de anyja aggódott: Béne gazdag családból származott, és Erzsébet attól félt, hogy a fiú elhagyja a lányát, amikor a rózsaszín köd eloszlik. Zsófia nyugtatta: ő biztos volt benne, hogy Béne őszinte, és a pénz nem számít. Fél évnyi sétálgatás és randizás után a fiú szüleivel együtt látogatott el, hogy megkérje Zsófia kezét. De alig látta meg az anyja a szerény házat, elsápadt. Nem szólt egy szót sem, mégis nyugtalanságot vetett Zsófia szívébe.
A nagy napra október első szombatját tűzték ki. Azon a reggelen Zsófia furcsán ideges volt, ok nélkül. A barátnői segítettek felkontyolni a haját és illeszteni a menyasszonyi ruhát de Béne nem érkezett meg. A keresztapja (a család közeli barátja) elindult, hogy utánanézzen, de Zsófia már sejtette: nem lesz esküvő.
Bármit mond, én nem hagyom, hogy a fiam tönkremenjen jelentette ki Béne anyja a keresztapjának.
Zsófia hajnalig sírt. És Béne, a szülei nyomására, hirtelen otthagyta. Az első nagy szerelme úgy aludt ki, mint egy gyertyaláng.
Másnap Zsófia összecsomagolta a réfi utazótáskáját, és felült az első buszra a városba. Ott előbb pincérnőként, majd konyhai kisegítőként dolgozott. Amikor lehetőség nyílt külföldre menni és pénzt keresni, alig habozott. Út közben értesült rokonoktól, hogy anyja, Erzsébet meghalt. De már nem volt visszaút; Zsófia már a repülőn ült.
Így telt el az évek. Keményen dolgozott, előbb csekély fizetésért, később jobbért, és félre tudott tenni némi pénzt. De az első szerelem sebe még mindig nem gyógyult: nem alapított családot, és még mindig haragot érzett Béne és szülei iránt.
Amikor Zsófia, ennyi év után, hirtelen újra megjelent a szülőfalujában, az emberek nem ismerték fel rögtön. A régi félénk, kedves lányból elegáns, felnőtt nő vált, stílusosan öltözött, de ugyanazzal a meleg mosollyal. Csak a szemeiben volt valami szomorú még ha nevetett is.
Egy nap, amikor a kis falusi boltba tartott, Zsófia megdöbbent, amikor rájött, hogy az öregasszony, aki szembejött vele, nem más, mint Béne anyja. Az öreg hölgy felemelte a fejét, felismerte Zsófiát, és azonnal elsiratta magát:
Zsófia te vagy az? Kérlek, bocsáss meg, gyermekem. Tönkretettem az életedet és a fiamét is. Csak a jobb partit akartam neki, és ezzel törbe vittem. Mióta elveszített téged, soha nem szeretett igazán senkit. Az italban kereste a vigaszt. Ez az én hibám, és ezzel kell élnem.
Zsófia együtt érzett Béne anyjával. Az asszony látványosan lefogyott és kimerültnek tűnt. Abban a pillanatban Zsófia érezte, ahogy az évek alatt felgyülemlett keserűség elillan a szívéből látta, hogy azok, akik egyszer összetörték a szívét, maguk is nagy árat fizettek: elveszítették a saját boldogságukat.
