Levél
Dénes hazafelé tartott a munkából, a hó ropogott a lába alatt, és valamiért a gyerekkorát idézte fel benne. Aktatáskán lecsúszni a dombról, hógolyócsaták, jégcsap-rágcsálás arany idők voltak ezek
Egyszer csak gyerek sírás ütötte meg a fülét. Körbenézett, és meglátta a parkban egy padon ülve a fiút: barna kabátban, szürke sapkában, keservesen könnyezve maszatolta a könnyeit az arcán.
Dénes odalépett hozzá.
Fiacskám, mi történt? Eltévedtél? Miért sírsz?
Elvesztettem a levelet Zsebemben vittem, nézem, és sehol és újra belebőgött.
Ugyan már, na! Ne sírj, keressük meg együtt. Milyen levél volt az? Anyukád adta fel a postára vinni?
Nem, én írtam a Mikulásnak Anya nem is tud róla
Hűha Na sebaj, írsz újra.
Persze, de hát nem ér oda időben
Tudod mit? Szaladj haza, hamar sötétedik! Én meg itt megnézem, nem találom-e meg a leveled. Megbeszéltük?
Jól van De tényleg elküldi, ha megtalálja?
Szavamra! Biztos vagyok benne, hogy a Mikulás minden levelet lát, amit a gyerekek írnak neki. Ha mégsem lelem, akkor is kapsz majd tőle valami jót…
A fiú az ingujjával megtörölte az arcát, s már futott is.
Szegény kölök. Mekkora baleset, hát írta, gondosan, és így elvész
Dénes elmosolyodott, miközben eszébe jutottak a gyerekkori karácsonyok: ahogy az ajándékokat találta a fa alatt, biztos lévén, hogy a Mikulás tényleg elolvasta a levelét. Mikor is volt már ez…
Nemsokára az ő kisfia is ír majd levelet, de egyelőre még csak négy éves, betűket sem ismeri.
Dénes tovább bandukolt, de szépen nézegette a földet semmi. Ejh mi mindent kérhetett a gyerek, mennyire remélte az a valami
Egyszer csak megpillantotta a boríték sarkát, ahogy kilóg a hó alól. Lehajolt, kihúzta. Ez az!
A papír kissé megázott, úgyhogy Dénes óvatosan a táskájába tette.
Otthon a felesége, Virág, épp vacsorát főzött, kisfia, Márk, autókkal játszott. Dénes imádta a családját, mindig jóleső érzéssel ment haza a barátságos lakásukba.
Virág, gondolod? Képzeld el, épp jövök hazafelé, padon ül egy nyolc év körüli srác, bőg rendesen. Elvesztette a Mikulásnak írt levelét. De, nézd, megtaláltam! Nézzük már meg, mit kért!
Dénes elővette a borítékot. Gyerekes írással: “A Mikulás bácsinak, Laci Farkastól”.
Na bonthatjuk? Kíváncsi vagyok, mit akart.
Bontsuk! Úgyse menne tovább a postán.
Dénes megcsillantotta gyerekkori ujjgyakorlatát: kibontotta a borítékot, előhúzta a félbehajtott négyzetrácsos papírt, és olvasni kezdett:
Kedves Mikulás bácsi! Laci Farkas vagyok, a Bartók Béla utca 31-ből. Kilenc éves vagyok, harmadikos. Szeretek focizni és rohangálni a srácokkal.
Anyukámmal, Veérrel és a nagymamámmal, Etelkával lakunk itt. Most költöztünk ebbe az öreg kis házba, jószívű emberek engedték, hogy itt lakjunk.
Régen máshol éltünk apuval. Apa állandóan pálinkázott, aztán bántotta anyut. Sokszor engem is. Anyu és nagymami aki apu anyukája állandóan sírtak, és én is velük. Nagyon rossz volt apával. Elszöktünk, a nagymamát is elhoztuk.
Kedves Mikulás bácsi, én csak azt szeretném kérni tőled, hogy segítess anyunak új munkát találni. Most takarít, de nem szabad hajolnia, fáj a háta. És hozz, kérlek, anyunak új ruhát, mert a régi már elmúlt rajta. Anyu magas és vékony, és nagyon szép szerintem.
Nagymamának hozz gyógyszert a fájó térdére. Nehezen jár, pedig nem is idős. Meg nagyon vágyna egy puha, meleg köntösre, mert mindig fázik, olyan csöpp, vékony nagyi ő.
Én pedig egy szépen feldíszített karácsonyfáról álmodom, díszekkel, égősorral. Régen volt mindig fa, amíg apa le nem borította egy berúgás után.
Nagyon várlak, Mikulás bácsi!
Laci Farkas”
Dénes befejezte, Virág szemében megcsillant a könny.
Jaj, szívbemarkoló Az a szegény fiú! Apja elől szöktek, alig van pénzük, és nézd csak: a legtöbb dolog, amit kér, nem is neki kell, hanem az anyjának, nagyinak. Magának csak a fát kívánná
Kemény volt az a családélet És az anyja a férje anyját is elhozta, nem hagyta cserben. Értelmes, jóravaló nép lehet. Figyelj, mi lenne, ha mi teljesítenénk Laci kívánságát? Mit szólsz, Virág?
Szuper lenne, Dénes. Tudod, én is ilyen családban nőttem fel, apám részegen húzott bennünket, mennyi mindent átéltünk Kár, hogy az én anyám nem merte összeszedni magát és elmenni csak akkor lett békénk, mikor apám meghalt
Nálunk a cégnél épp keresünk egy adminisztrátort, Veér pont alkalmas lenne rá. Jó fizetés, és a padlót se kell sikálni villant be Dénesnek.
Kérjük el a Barabáséktól a Mikulás- és Hóleány-jelmezt, menjünk el Laciékhoz? Hadd higgye, hogy tényleg történnek csodák! Majd én szerzek nagyinak térdfájós gyógyszert, a köntös ügyét is elintézem, anyukának szép ruhát olyan méretűt, mint az enyém. Valami csinosat, mégis megfizethetőt, most úgyis karácsonyi akciók vannak.
Pénzünk szerencsére van elég, Dénes, hát te hogy látod?
Benne vagyok, te kis szívmelengető vagy! ölelte meg Dénes feleségét.
Micsoda boldogság, ha egy családban mindenki egyfelé gondolkodik!
Másnap Virág bement a boltba, vett egy egyszerű, de elegáns sötétzöld ruhát, pihe-puha rózsaszín köntöst, térdfájás elleni tablettákat, édességet, narancsot, karácsonyfadíszt. Dénes még egy olcsó, de korrekt okostelefont is választott Lacinak, biztos nem volt neki eddig.
Megegyeztek a barátaikkal, hogy kölcsönadják a Mikulás és Hóleány jelmezeket. Dénes vett egy apró, de sűrű fenyőcskét Lacinak meg egyet nekik is.
Virág és Dénes magukra öltötték a jelmezt, a nagy puttonyt megtömték ajándékkal, Dénes a csomagtartóba rakta a fenyőt, és elindultak a megadott címre. Márk a nagymamánál aludt.
A rozoga kis házikó, dőlt kerítés, az ablakban fény laknak.
Dénes vitte a fát, Virág a puttonyt, csendben besétáltak az udvarra, és kopogtak.
Ki az? nyitott ajtót egy magas, szőkés nő, látszott, hogy Veér az anyuka.
Amikor meglátta a Mikulást, elcsodálkozott.
Jaj, mi ilyet nem rendeltünk Biztos eltévesztették a címet!
Itt lakik Laci Farkas?
Igen, ő a fiam
Anyu, ki az? futott ki Laci, melegítőben, pulcsiban.
Mikulás bácsi!
Szervusz, Laci! Megkaptam a leveled, itt vagyunk Hóleány unokámmal! Fogadj be minket!
Anyu, anyu, tényleg megjött! Az a bácsi megtalálta a levelem, tényleg elküldték! Gyertek be! kiáltott boldogan.
Veér mosolygott, beengedte őket. A szobából előjött a nagyi, törékeny, apró asszony. Laci szeme ragyogott, amint meglátta a fát.
Ez nekünk lesz? De szép, és érzem, hogy karácsony van!
Bizony, Laci, minden gyereknek jár egy ilyen fa! Nesztek, itt a dísz meg a fényfüzér, majd feldíszítitek. Ajándékok is vannak de előbb mondj verset, így szokás nálunk, Mikulásoknál
Dénes próbálta mély hangon, ahogy szerinte egy rendes Mikulás beszél.
Lacit annyira meghatotta az esemény, hogy csak tátotta a száját, nem jutott semmi eszébe. Csodálkozva nézte a hosszú piros ruhában, fehér szakállal, prémes sapkában lévő Mikulást.
Tudom ám, hogy jófiú vagy, a szarka is mondta. Szereted anyukádat, nagyit, segítesz, jól tanulsz!
Hozunk ajándékot, amit kértél kutakodj csak a puttonyban!
Laci anyjára pillantott, ő bólintott. Laci bátortalanul odament, kibontotta a zsineget.
Először a nagyi köntöse, szép díszdobozban, piros masnival. Laci óvatosan kibontotta, átnyújtotta.
Nagyi, ez neked! Emlékszel, írtam a levélben!
Nekem? De hisz motyogta elérzékenyülve, magára próbálta. Mintha ráöntötték volna!
Köszönöm, drága Mikulás és Hóleány! Még sosem volt ilyen puha köntösöm törölgette a szemét.
Aztán Laci átnyújtotta a ruhát anyunak, a tablettát nagyinak. Csak ámultak, néztek egymásra.
Majd Laci kihúzott egy hatalmas csomagot, tele csokival, narancsokkal; a tetején ott a telefon doboza.
Ez nekem? Saját telefonom? Ez hihetetlen Mikulás bácsi, köszönöm! Tudtam, hogy igazi vagy és nem csalódtam benne! örömében el is sírta magát.
Sok boldogságot és egészséget nektek! Nekünk most menni kell
Dénes és Virág összekapkodták az üres puttonyt, indulni készültek. Laci még a telefon dobozát piszkálta.
Az előszobába utánuk ment anyu és nagyi.
Mondják csak, kik maguk? Honnan ismerik Lacit?
Megtaláltam a levelét, a feleségemmel úgy döntöttünk, örömet szerzünk neki. Fogadják szeretettel. Egyébként, ha gondolja, épp adminisztrátort keresünk a munkahelyemen, ön pont a megfelelő. Itt a fiam levele, meg a névjegyem is, hívjon bátran.
Nagyon szépen köszönöm! Minden olyan váratlan Laci meg majd kiugrik a bőréből, remélem, örülnek ennyire máskor is valaha.
Dénesék hazafelé menet inkább nem szóltak semmit. Csak csendben, boldogan gondoltak arra, milyen jó érzés, ha egy kisfiúnak és a családjának ünnepet tudnak szerezni.
Sokszor ajándékozni sokkal nagyobb öröm, mint kapni főként, ha a gyerek szemében azt a tiszta, igaz boldogságot látod.
Az ajándékokra szánt forintot sose bánták meg. A pénz majd úgyis jön-megy, de ezt az érzést semmilyen pénzért nem lehet megvenniAmikor Dénesék befordultak az utca sarkán, a hó ismét ropogott a talpuk alatt. Virág megfogta Dénes kezét, apró mosollyal az arcán.
Hát, mégis van csoda súgta halkan.
Dénes bólintott, szeme sarkából észrevette, hogy a parkban, ahonnan az egész kezdődött, egy kis hóember díszelgett, nyakában sál, kalap helyén egy kicsorbult műanyag tál. Lehetetlen volt tudni, ki készítette, de valahogy biztosra vette, hogy Laci keze is benne van, mintha ez lenne a jele: köszönöm.
Otthon csendesen elpakolták a Mikulás-jelmezt, Márk takaróját felhajtva becézve megsimogatták kisfiuk fejét. Kint a város aludni tért, mindenkinél máshogy telt a karácsony készülődés de valahol egy padláson friss ruha illata szállt, egy köntös melegítette egy idős asszony vállát, egy új telefon csengett, és egy kisfiú boldogabb volt annál, mint ahogy álmodni mert.
És abban a pillanatban Dénes tudta: jó volna, ha minden gyerek levele célba érne, és legalább egyszer minden családban volna egy este, amikor a csoda tényleg bekopogtat. Ha máshogy nem, hát egy jószívű idegen képében, aki észreveszi a világban az elveszett kívánságokat.
Mert minden csoda ott kezdődik, ahol valaki leveszi a szemét a saját gondjairól, és meglát egy kisfiút sírni a hóesésben.
