Pad a padon a ház előtt
András bácsi kicsit után kettő lépett ki a belső udvarra. A halántéka feszített tegnap megette a maradék franciasalátát, ma reggel pedig a karácsonyfát szedte le és pakolta el a díszeket. Otthon túl nagy volt a csend. Sapkáját mélyebbre húzta, zsebébe süllyesztette a telefonját, és óvatosan fogódzkodva lesétált a lépcsőn.
Januári délben az udvar egészen díszletszerű volt: letakarított sétányok, érintetlen hókupacok, egy lélek sem mozdult. András bácsi leporolta a padot a második lépcsőház előtt, a hó lágyan esett le a deszkákról. Itt mindig el lehetett merengeni, főleg ha senki sincs a közelben öt-tíz perc nyugalom, aztán haza lehet menni.
Nem baj, ha csatlakozom? szólalt meg egy férfihang.
András bácsi oldalra nézett. Egy magas, sötétkék kabátos, talán ötvenöt éves férfi állt ott, arca mintha ismerős lett volna valahonnan.
Persze, férünk bőven mondta, kicsit arrébb húzódva. Honnan költözött ide?
Negyvenhármas lakás, második emelet. Három hete lakom itt. Gábor vagyok.
András bácsi reflexből kezet fogott a férfival. Üdv a nyugodt kis zugunkban.
Gábor elővett egy cigarettásdobozt.
Rágyújthatok?
Csak tessék.
András bácsi vagy tíz éve már nem dohányzott, de a füst illata hirtelen valami régi szerkesztőségi hangulatot idézett fel benne, ahol élete nagy részét töltötte. Egy pillanatra kedve lett volna beszívni a füstöt, de gyorsan elhessegette a gondolatot.
Régóta lakik itt? kérdezte Gábor.
Nyolcvanhét óta. Akkor épült az egész lakótelep.
Dolgoztam is a közelben, a Vasas Művelődési Házban, hangmérnökként.
András bácsi összerezzent:
Pap Jenőnél?
Pontosan! Maga honnan ismeri?
Írtam róla egy riportot. Nyolcvankilencben volt egy jubileumi koncert, emlékszik? Amikor az Augusztus játszott.
Hát az elejétől végéig fel tudom idézni! Gábor elmosolyodott. Akkor cipeltük be azt az óriási hangfalat, szikrázott a tápegység…
A beszélgetés magától sodródott tovább. Nevek, történetek kerültek elő hol viccesek, hol keserűek. András bácsit meglepte, hányszor akarta már hazamenni, de mindig új fordulat jött: zenészek, technika, kulisszatitkok.
Évek óta leszokott a hosszú beszélgetésekről. Az utolsó időben a szerkesztőségben csak sürgős anyagokat írt, nyugdíjasként pedig bezárkózott. Meggyőzte magát, hogy így egyszerűbb: senkitől nem függ, senkihez se kötődik. Most viszont mintha valami oldódott volna benne.
Tudja, mondta Gábor, miközben a harmadik cigarettát is elnyomta tele a lakásom archívummal. Régi plakátok, fotók, koncertkazetták, amiket én magam vettem fel. Ha van kedve
Miért is mennék, futott át András bácsi fején. Akkor majd járni kell hozzá, beszélgetni, még a végén szomszédbarátság lesz belőle, felborul a megszokott rend. Ugyan, mi újat láthatnék.
Szívesen megnézem, mondta végül. Mikor lenne alkalmas?
Akár holnap öt körül? Akkor jövök haza a munkából.
Rendben, András bácsi elővette a telefonját és kikereste a névjegyeket. Mondja a számot, felírom. Ha változik valami, csörgünk egymásra.
Este sokáig forgolódott az ágyban. Újra lepörgette a beszélgetést, eszébe jutottak a régi történetek részletei. Néhányszor már nyúlt a telefonért hogy lemondja, valami ürüggyel. Mégsem mondta le.
Másnap reggel hívták. A kijelzőn: Gábor, szomszéd.
Nem gondolta meg magát? a hang a vonal végén kicsit tétova volt.
Nem, felelte András bácsi. Ötkor ott leszek.
