Anyósom felajánlotta, hogy a nyári szünetben segít vigyázni a gyerekekre – most nyugdíjas, sok szabadideje van, ezért elfogadtuk. Mindketten dolgozunk és három gyerekünk van, de a szabadságunkat alig tudjuk összeegyeztetni: általában csak akkor veszünk ki szabadnapot, ha valamelyik gyerek beteg vagy fontos eseménye van. Néha sikerül elutaznunk egy hétvégére, ha éppen nincs otthon semmi rendkívüli, de ez is ritka. Az elmúlt három évben húszéves lakáshitelt törlesztünk. Elegünk lett abból, hogy mindig költöznünk kellett albérletekben, ezért úgy döntöttünk, inkább vállaljuk a magasabb havi részleteket, hogy végre saját otthonunk legyen. Ennek ellenére egész nyáron dolgozunk és nem engedhetjük meg magunknak a nyaralást, hiszen a hitel miatt alig marad pénzünk. Ráadásul a nyári szünetben nincs iskola, és nem tud vigyázni rájuk senki, ezért legalább nyugodtak vagyunk, hogy ezekben a forró hónapokban biztonságban és egészségesen vannak otthon, a saját helyükön. Anyósom nyári gyerekfelügyeleti segítségét idén is elfogadtuk: amikor a férjem édesanyjához vittük a gyerekeket, mindig mi vittük az élelmiszert, külön adtunk neki pénzt is finomságokra. Anyósom sosem költött a gyerekekre a saját pénzéből – mondta is, hogy a nyugdíja éppen csak elég. Általában készpénzt adunk át, így ez sokkal olcsóbb, mint bébiszittert fogadni, mindenki elégedett ezzel a megoldással. Férjem testvére, akinek szintén három gyereke van, eldöntötte, hogy ők is mennek a nagyihoz – de az ő gyerekei sokkal kisebbek és rakoncátlanabbak, folyamatos felügyeletet igényelnek. Sajnos ő sem ételt, sem pénzt nem hozott nekik – így a mi költségünkre kellett etetnünk az összes gyereket. Lehet, hogy teljesen jogosan érzem ezt, de hiába kértem többször a férjemet, hogy beszéljen a testvérével, mindig kitért a konfliktus elől. Miért nekünk kell dolgoznunk azért, hogy más nevelje a gyerekeit? Szerintetek hogyan beszélhetnék vele erről anélkül, hogy vita lenne belőle?

Az anyósom felajánlotta, hogy segít a gyerekek felügyeletében a nyári szünet alatt. Most már nyugdíjas, és rengeteg szabadideje van, úgyhogy beleegyeztünk.

Mindketten dolgozunk, és három gyerekünk van, de igazán sosem tudunk rendes szabadságot kivenni. Általában úgy oldjuk meg, hogy felváltva maradunk otthon, ha valamelyikünk gyereke beteg vagy valami fontos esemény adódik. Néha-néha összejön egy rövid hétvégi kiruccanás, de ennél többre nincs lehetőségünk.

Három éve fizetjük a húsz éves lakáshitelt. Belefáradtunk már, hogy folyton költözködni kell albérletből albérletbe, úgy döntöttünk, legjobb, ha inkább saját házban élünk, még ha ez magasabb havi törlesztőt is jelent. Hiába dolgozunk egész nyáron, nem engedhetjük meg magunknak a nyaralást, mert a hitelelvonás után alig marad valami a hónap végén. Ráadásul, mivel szünet van, nincs, aki a gyerekekre vigyázzon, amíg távol vagyunk. Legalább tudjuk, hogy ebben a forró időszakban biztonságban és egészségben vannak otthon a saját helyükön!

Anyósom vállalta, hogy nyáron vigyáz rájuk. Most már nyugdíjas, sok ideje van, mi pedig elfogadtuk a segítséget. Amikor eljön a nyári szünet, és a férjem édesanyjához visszük a gyerekeket, mindig viszünk bevásárlást és adunk pénzt is különleges finomságokra. Az anyósom sosem költ saját nyugdíjából a gyerekekre, mondja is, hogy nem magas az ellátása. Általában készpénzben adjuk át neki a pénzt, így ez még mindig olcsóbb, mintha bébiszittert fizetnénk. Mindenki elégedett ezzel a megoldással.

A férjem testvére is úgy döntött, hogy odaadja mindhárom kisgyerekét az anyjukhoz a nyárra. A gyerekek kicsit csintalanabbak és fiatalabbak, mint a mieink, így folyamatos odafigyelést igényelnek. Viszont semmilyen élelmiszert vagy pénzt nem hoztak, minden nap nekünk kellett ellátni őket a saját pénzünkből.

Teljesen természetes, hogy rosszul érzem emiatt magam. Már többször kértem a férjemet, hogy beszéljen a testvérével erről, de ő semmit nem tesz, nem akar veszekedni. Miért kellene, hogy én megfeszülök, miközben valaki más a saját gyerekét neveli? Szerinted mi lenne a legjobb módja annak, hogy szóba hozzam ezt veszekedés nélkül?